A román társadalom egyik része szűk hónappal az elnökválasztás előtt messiásra vár, egy másik, legalább ugyanannyira népes réteg viszont bűnbakot keres farizeusokhoz méltó lázas igyekezettel, mint az a vérszomjas csőcselék, amely a bizonyítottan bűnös Barabást is szabadon engedi, csak hogy Jézust láthassa a kereszten. S bár mindkét reflex ízig-vérig emberi, egyúttal arról is tanúskodik: nem a politikai, nem a gazdasági és nem a szociális válság a legrémisztőbb jelenleg Romániában, hanem a társadalom értékrendje kuszálódott össze kibogozhatatlanul, az egyén veszítette el az irányt, a tartást, a mércét, a hitet. Megállíthatatlanul és kontrollálhatatlanul terjed az önmutogató ostobaság néhány másodperces TikTok-videókban, primitív, egybites üzenetekkel bombázzák a választókat, akik aztán messiásváró buzgalmukban vagy éppen bűnbakkereső indulatukban egymás torkának esnek, hogy csak úgy fröcsögnek a gyűlölettől a közösségi platformok. Mindenkiből tovatűnni látszik az arányérzék, az egymással szembeni tisztelet ismeretlen fogalommá vált, a másik vélemény iránti kíváncsiságnak immár nyoma nincs, erőszakos monológok feszülnek egymásnak dacosan, a tájékozatlanság, műveletlenség immár nem szégyellni való, hanem kérkedésre ad okot, a tudáshoz való hozzáférés demokratizálódásának illúziója az ostobaság hihetetlen mértékű elterjedését vonta maga után. Az értékrend csúcsára a pénz és a hatalom került: a tudás, a megértés, a belátás, a higgadtság, az érzékenység ma már nem erény – ebben a közegben élünk, ebben zajlik a kampány, és ebből a környezetből kerül ki Románia következő államelnöke.

Fontos lenne a választással járó döntés súlyát ennek megfelelően érzékelni: ne legyenek lehetetlen elvárásaink egyik jelölt irányában sem, egyikük sem oldja meg életünk fő gondjait – egyáltalán, fontos lenne tudatosítanunk, hogy azok megoldásáért elsősorban nekünk magunknak kell tennünk, nem a politikusoktól várni problémáink megoldását! –, de azt is látni kell, hogy a leendő elnök mégiscsak tud szabni egy irányt az országnak, amelyben élünk. A választás arról is szól, hogy miközben ezer meg ezer okunk van elégedetlennek lenni, vegyük számba, hogy az elmúlt harminc évre visszatekintve tényleg annyira rossz irányba tart-e az ország. Valóban rosszabb most Románia helyzete, mint az 1990-es években? Vagy előtte? Tényleg annyi okunk van az elégedetlenségre, mint amennyire dühösnek mutatkozunk? Vajon amikor az elitellenes indulatok nyomán új vezetőkért kiáltunk, mennyire lehetünk biztosak abban, hogy azok jobbak lesznek a régieknél? A változásról szóló szólamok mindig szépen csengenek – de mi van, ha kiderül, hogy hamisak?

Komoly dilemmák ezek, de vajon szánunk-e elég időt ezek átgondolására, vagy pedig engedjük, hogy elragadjanak érzelmeink, pillanatnyi csalódásaink, elégedetlenségeink? A düh rossz tanácsadó – a romániai elnökválasztáson a legrosszabb forgatókönyv, ha a választók többsége ezen érzelemtől indíttatva, pár másodperces TikTok-videók alapján választ majd új elnököt az ország élére.

Fotó: Albert Levente