A háromszéki csapatok remek hétvégét zártak a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság rájátszásának negyedik fordulójában. A Sepsi OSK II. sorozatban harmadik mérkőzését is megnyerte az alsóházban, miután pénteken egy félidőt emberelőnyben játszva 1–0-ra győzött az FC Viitorul Onești ellen. A Kézdivásárhelyi SE szombaton végig uralt mérkőzésen 2–0-ra diadalmaskodott az Unirea Braniştea felett, így első sikerét ünnepelhette a felsőházban.
Ismét hozták a kötelezőt
A hazai pályán játszó Sepsi OSK mezőnyfölénye a 23. percben érett góllá, Raul Cîmpean lövését védte Rareș Martin, azonban kiejtette a kezéből a labdát, amelyet Cristian Gyulai közelről a hálóba gurított (1–0). Kisvártatva az ónfalvi együttes is veszélyeztetett, Bogdan Neculai szabadrúgása elszállt a keresztléc fölött, majd Ștefan Moraru lehetőségét Gedő Hunor szögletre ütötte. Az első félidő végén a sepsiszentgyörgyi gárda újfent betalálhatott volna, azonban Nistor Ákos pontrúgása kevéssel mellé ment. A szünet után létszámfölénybe került Nagy Sándor legénysége, miután a 48. percben Robert Lazărt kiállította a játékvezető. A havazás rányomta bélyegét a játékra, az emberhátrányban futballozó Onești azonban nem adta könnyen magát, a háromszéki kapusnak kétszer is védenie kellett: Moraru és Alin Gîrniață kísérleténél hárított. Az utolsó negyedóra a piros-fehér mezesekről szólt, Veress Zsombor és Gabriel Mihoreanu próbálkozásánál nagyot mentett a hálóőr, aztán a ráadásban Nistor és Vlad Truța befejezése volt pontatlan.
3. Liga, alsóházi rájátszás, 2. csoport, 4. forduló: Sepsi OSK II.–FC Viitorul Onești 1–0 (1–0).
Sepsiszentgyörgy, szemerjai stadion. Vezette: Valentin Dragomir (Jászvásár). Sepsi OSK II.: Gedő – Varga, Popșa, Vereguț, Bujdosó, Cantauz (Marin, 85.), Cîmpean, Mihoreanu, Bena (Truța, 85.), Gyulai (Veress, 60.), Nistor. Edző: Nagy Sándor. Onești: Martin – Neculai, Tancău, Tronea (Gîrniață, 49.), Mandagiu, Lazăr, Cucu (Moței, 73.), Chiper, Moraru (Bortoș, 65.), Manole (Maftei, 46.), Toader (Românescu, 46.). Edző: Liviu Ștefan. Gólszerző: Gyulai (23.). Sárga lap: Cantauz (76.), Cîmpean (82.), illetve Lazăr (21., 48.), Moraru (50.), Martin (63.). Kiállítva: Lazăr (48.).
Először nyertek a felsőházban
Az első negyedórában a mezőnyben zajlott a küzdelem, majd ezt követően a kézdivásárhelyi csapat fokozatosan magához ragadta a kezdeményezést, labdabirtoklási fölénye pedig két veszélyes helyzettel társult: Gergely Alpár távoli lövését fogta a kapus, majd Barta Norbert tekert kevéssel a jobb felső mellé. Szünet után a vendégek egész pályás letámadással próbálták megzavarni a házigazdákat, azonban nem jártak sikerrel, ugyanis Liviu Negoiță együttese magasabb fokozatba kapcsolt, és az 59. percben előnybe került. Barta remek beívelését Gergely Alpár a jobb alsóba bólintotta (1–0), aztán nem sokkal később tizenegyeshez jutott a felső-háromszéki gárda. Barta kapura törését Gabriel Ursu szabálytalanul állította meg, a megítélt büntetőrúgást pedig Raul Drugă könnyedén értékesítette (2–0). A hátralévő időben visszaesett az iram, bár továbbra is a céhes városi alakulatnak akadtak nagyobb lehetőségei, ellenben Fülöp Zalán és Fábián Róbert kísérletét is hárította a hálóőr.
3. Liga, felsőházi rájátszás, 2. csoport, 4. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Unirea Braniştea 2–0 (0–0).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Marius Diaconu (Roman). KSE: Butuza – Rusu, Burlacu, Neamțu, Gajdó, Drugă, Barta (Bálint, 81.), Fábián (Veres, 88.), Cranțea (Fülöp, 46.), Gergely (Albu, 81.), Nechita (Bandi, 81.). Edző: Liviu Negoiță. Braniştea: Ursu – Frunză (Butuc, 79.), Bordun (Munteanu, 68.), Mihai, D. Cireș, Fadei, Hilohi (Popa, 79.), Moroianu, Murgoci, Coman (Vasile, 68.), M. Cireș (Grădinaru, 68.). Edző: Alex Iliuciuc. Gólszerzők: Gergely (59.), Drugă (64. – tizenegyesből). Sárga lap: Ursu (63.).
További eredmények, rájátszás, 4. forduló: * playoff: Aerostar Bacău–Sporting Liești 0–1 * playout: CSM Râmnicu Sărat–CSM Adjud 4–1, az FC Unirea Brăila szabadnapos volt.
A playoff rangsora:
1. Lieşti 2 2 0 5–3 50
2. Braniştea 2 0 2 5–5 46
3. KSE 1 2 1 6–5 40
4. Bacău 0 2 2 5–8 36
A playout rangsora:
1. Sepsi OSK II. 3 0 0 7–1 37
2. Râmnicu Sărat 2 0 1 7–4 30
3. Onești 1 1 1 2–1 20
4. Adjud 0 1 3 3–11 19
5. Brăila 1 0 2 4–6 17
A rájátszás 5. fordulójának programja (április 18., 17 óra): * playoff: Kézdivásárhelyi SE–Aerostar Bacău, Unirea Braniştea–Sporting Liești * playout: FC Viitorul Onești–CSM Râmnicu Sărat, FC Unirea Brăila–Sepsi OSK II., a CSM Adjud szabadnapos.