Tortoma Önképzőkör
A Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében a magyar költészet napja (április 11.) alkalmából ma 19 órától Fekete Vince babérkoszorús és József Attila-díjas költő, szerkesztő és műfordító (Kézdivásárhely – Budapest) bemutatja Gyönyörű apokalipszis című, a közelmúltban megjelent verseskötetét.
A szerző beszélgetőtársa: Csog Orsolya magyar nyelv és irodalom szakos tanár (Barót). Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.
Küldjön be húsvéti írott tojásokat, és nyerjen!
Húsvét közeledtével ismét Olvasóinkat hívjuk az ünnepváró lapszámunkhoz való közreműködésre. Kérjük, küldjenek be írott tojásokat, illetve tojásírást bemutató fekvő képeket, megjelölve: ki, illetve kik, hol, mikor készítették azokat (lehet az előző évekből is). Amennyiben a fotós nem azonos az alkotóval, kérjük, tüntessék fel az ő nevét is. A képekhez kis történetek is fűzhetők. Elektronikus leveleiket csütörtök reggel 9 óráig a következő címre várjuk: hpress@3szek.ro. A legszebb képeket közöljük lapunkban, a beküldők között könyvnyereményeket sorsolunk ki.
Színház
SZÍN-TÁR-DÍJAS ELŐADÁS KÉZDIVÁSÁRHELYEN. A Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában ma 19 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztályának produkciója, Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című darabja látható. A belépés ingyenes, de regisztráció szükséges a 0730 600 279-es telefonon vagy személyesen a jegypénztárban.
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház 16-án, szerdán, 17-én, csütörtökön és 18-án, pénteken 19 órától a kamarateremben a Mikor lesz nyár? (A. P. Csehov művei alapján) című darabot játssza. Írta és rendezte: Barabás Olga. Jegyek a központi szervezőirodában és a biletmaster.ro oldalon.
UDVARTÉR SZÍNHÁZ. A kézdivásárhelyi színház Duncan Macmillan: Lélegezz! című stúdió-előadását játssza április 16-án, szerdán 19 órától a Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában. Produkciós vezető: Lung László Zsolt, az előadás rendezője Barabás Árpád. Jegyár: 20 lej, kapható a jegypénztárban és az in-time.hu oldalon.
Kiállítás
PÉTER ALPÁR EGYÉNI KIÁLLÍTÁSA. Ignotus címmel nyílik meg Árkoson a Víz-Csűr Galériában (Kriza János utca 18. szám) ma 17.30 órakor Péter Alpár képzőművész egyéni kiállítása. A tárlat két olyan projekt anyagát mutatja be, amelyek az absztrakció mint megértési folyamat és a természeti tér közötti kapcsolatokra kérdeznek rá. A kiállítást megnyitja Várallyay Réka, kurátor Rizmayer Péter, házigazda Ferenczi Z. Sámuel. A kiállítás május 11-ig látogatható előzetes bejelentkezéssel a 0744 435 913-as telefonon.
Tánc
HÁROMSZÉK TÁNCSZÍNHÁZ. Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban ma 19 órától játsszák a Tükör című új néptáncszínházi előadást ifj. Zsuráfszky Zoltán rendezésében. Jegyek a központi jegyirodában kaphatók ma 8–16 óráig, valamint előadás előtt egy órával. ♦ Az Udvarhely Néptáncműhely április 16-án, szerdán 19 órára meghirdetett Ritka magyar c. vendégelőadása elmarad. A produkció június 11-én, szerdán 19 órától lesz látható a Háromszék Táncstúdióban. A megvásárolt jegyek érvényesek a júniusi előadásra, vagy visszaválthatóak a központi jegyirodában.
Hitvilág
GYÓNÁSI LEHETŐSÉG. Sepsiszentgyörgyön gyónási lehetőség van ma 15-től 18 óráig a Szent József-templomban, szerdán 15-től 17 óráig a Szent Benedek-templomban.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a Szemerjai Református Egyházközség könyvtártermében.
CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ. Április 18-án, nagypénteken 17 órától a sepsiszentgyörgyi Szent József katolikus templom udvarán először lesz látható a Csíksomlyói Passió. A közel 60 fős, keresztény fiatalokból álló csoport Svella Adél eredeti rendezése alapján Oláh-Bányay Iringó és Görbe Kinga vezetésével viszi színre Krisztus szenvedéstörténetét. A Passiót 1996 óta játsszák.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16.15-től A büszke hercegnő (románul beszélő), 16.30-tól Hófehérke (magyarul beszélő), 18.15-től Ki hitte volna (román feliratos), 18.30-tól Véletlenül írtam egy könyvet (magyar játékfilm), 20.15-től Gyilkos randi (magyarul beszélő), 20.30-tól Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar vígjáték).
Könyvbemutató
SEPSISZENTGYÖRGY. A Bod Péter Megyei Könyvtár és a Tortoma Kiadó szervezésében április 16-án, szerdán 18 órakor a könyvtár Gábor Áron-termében bemutatják Csinta Samu Háromszék sportcsillagai című kötetét. Az est meghívott vendége Csinta Samu újságíró, a kötet szerzője; házigazda: Demeter László, a Tortoma Kiadó igazgatója.
KÉZDIVÁSÁRHELY. A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban szerdán 17 órától kerül sor a Paștele lui Babur & Boni Húsvétja című román–magyar meséskönyv bemutatójára. A kétnyelvű meséskönyv célja, hogy a gyerekek játszva sajátítsák el a román nyelvet. A könyv szerzője Demeter Izabella, akinek tavaly már megjelent egy románnyelv-tanulást segítő meséskönyve. A bemutatót Varga Zsuzsa Waldorf-óvodapedagógus vezeti. Ezt követően átadják a Babur & Boni Karneválja rajzpályázat nyerteseinek a díjakat.
Zene
HÚSVÉTRA HANGOLÓ. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány három éve szervezi meg nagyböjtben az Ég és Föld címet viselő koncerteket, amelyek az elcsendesedést célozzák meg, a ráhangolódást Krisztus feltámadásának ünnepére. A néphagyomány kiemelt helyen tartja számon a nagyhét eseményeit, melyekben jelen van a halál és a szenvedés, ugyanakkor a mindezeket feloldó feltámadás és megdicsőülés is. Az égi, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz társul a földi népművészet. A lelki könnyebbülésen túl a koncert alkalmat nyújt mindenkinek az elcsendesedésre, a nagyhét és a húsvét misztériumában való elmélyülésre. A sepsiszentgyörgyi koncert fellépői április 17-én, csütörtökön 18 órától a vártemplomban: a Vox Humana kamarakórus, a Művészeti és Népiskola népi ének és népi hangszer szakos diákjai.
Kedvezményes belépés a múzeumba
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás (1857–1925) című kiállítását technikai okok miatt a tervezettnél korábban, április 23-án zárják, ezért kedvezményes belépéssel, hosszabbított nyitvatartással kedveskednek a látogatóknak: ma 9–18 óráig a tárlat 5 lejes belépővel tekinthető meg.
Buda László Sepsiszentgyörgyön
A Nyitott Akadémia előadás-sorozat részeként április 24-én, csütörtökön 19 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban Buda László tart előadást Mit üzen az életed? – Felismerés, döntés, megújulás címmel. Nyolc év hallgatás után megjelent új könyve elmozdíthatatlan a sikerlisták élmezőnyéből. Jegyeket az előadásra a nyitottakademia.hu oldalon vagy a városi kulturális szervezőirodában lehet vásárolni 50 lejért.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Köpecen és Miklósváron ma 9–17 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
FORGALOMKORLÁTOZÁS. A 121A megyei úton Kőröspatak és Középajta között ma és szerdán forgalomkorlátozások mellett tart versenyautós edzéseket az Auto Crono CV Club. A forgalomkorlátozást 12.30–12.45, 14.30–14.45, 16.30–16.45, 18.30–18.45 óráig feloldják. Tilos a járművekkel az út szélén megállni vagy parkolni. A mentő vagy tűzoltókocsi áthaladását biztosítják. Egyéb részletek a 0740 944 841-es telefonon.
INGYENES HALLÁSVIZSGÁLAT. Kovásznán a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház D épületének földszintjén április 16-án, szerdán és 17-én, csütörtökön 9–15 óráig ingyenes hallásvizsgálatot végeznek. Időpont-egyeztetés a 0755 084 022-es telefonon.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Nagyajtán, szerdán Miklósváron és Köpecen.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig az 1918. december 1. úti Salvia II. (0267 313 112) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Nicoale Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961) gyógyszertár tart nyitva.