A megye labdarúgósportját lerendeztük már. A kézdiek kiestek a III. ligából, a zágoniak fura módon nem jutottak fel, az éppen csak bent maradt sepsiszentgyörgyiek, alapos mérlegelés után, nem vállalják a 2007—2008-as menetelést. Úgy döntöttek, nem kapkodnak, hagynak csapot-papot, s az alapokról kiindulva kezdenek építkezni, vagyis az utánpótlás-nevelésre fordítják minden figyelmüket, pénzüket, innen elindulva nevelik fel a város felnőttcsapatát, mely aztán megcélozza a felsőbb ligákban (III., II. liga) való szereplést.
A III. ligával tehát egyenesbe kerültünk. Maradt a két Iskolás Sportklub (a Kós Károly és a Nagy Mózes), na meg a IV. liga és a megyei bajnokság. Az iskolások a jelek szerint ott folytatják a menetelést, ahol abbahagyták. Hogy mit ígér a IV. liga és a megyei bajnokság, az majd kiderül az augusztus 4-i szövetségi ülésen. A lelkesedés megelőzésével várjunk, mert az alap, melyről elindulva ígérni lehet, az nem éppen isteni sem anyagi, sem szakmai téren. Csak a focizni szerető fiatalok lelkesedése aligha hoz derűs hétvégeket.
Na de itt van a kézilabda. Szuperligás csapatunk lett. De hogyan tovább? Mert a ,,lelkesedés", mely most körülveszi a csapatot, az B-osztályosnak is rossz! Kedden, augusztus 1-jén jár le a beiratkozás határideje, és az MSC iratai e pillanatban, amikor e sorokat írom, még nincsenek rendben. A hét végén két nem klubalkalmazott tördelte kezeit, hogy valahogy egyenesbe hozza a lemaradást. Na de menjek tovább: nem igyekeztünk az erősítésekkel, s keddtől minden új átigazolás 500 lejjel drágább lesz. És még menjek tovább: feljutott a nagy csapat a Szuperligába, s errefel az utánpótlás terén a Kós Károly indít egy junior II-es csapatot az országos bajnokságba, a kézdiek, ha minden igaz, két junior III-ast. Hogy miért csak ezekkel rukkolnak elé? Egyszerű a válasz: nincs más! Nem a pénz miatt, hanem az emberi mulasztásokért. S itt álljunk meg egy szusszanásnyi időre, hogy ki-ki felölthesse ingét, melyet a mulasztás beszennyezett... Hogy mikor lesznek a juniorokból ütőképes, felnőttszinten is használható játékosok, azt csak az Isten tudja, s talán néhány ing tulajdonosa.
Két ellentétes póluson álló sportágat említettem. Az egyik már biztos lemenőnek számít megyénk sportegén, a másik feljövőnek kellene hogy számítson, ragyogónak, mint az Esthajnalcsillag, igen ám, de felfelé kapaszkodó útján megtorpant, fénye elhalványult, s az a félő, hogy hullócsillagba vált át. Önkéntelenül is kikívánkozik a kérdés: mire számíthatnak a sportbarátok, a szurkolók? A soha itthon nem versenyző atlétákra, az évente egyszer szerek közé lépő tornászokra, az egyszer-kétszer itthon versenyző birkózókra, karatékákra, cselgáncsozókra? Mi marad a sportbarátoknak? Mi? Mire, kikre számíthatnak, miután a városok évről évre jelentős összeget fordítottak s fordítanak ma is a sportra?! Ha eredménytelenül költjük el a közpénzeket, akkor melyik magánvállalkozó vállalja a szponzori szerepkört? Még kérhetünk tőlük tiszta lelkiismerettel támogatást?... Na ugye, hogy nem?
