Vajon elhittem volna-e a tanítását anélkül, hogy csodákat akarjak látni?

Vajon lett volna bátorságom megállni mellette az utolsó pillanatig a bősz katonák és a morajló tömeg szorításában? Tudtam volna barát lenni, látva, mekkora bajban van?

Nagy dolog így bízni valakiben. Nagy dolog menni és tenni úgy is, hogy nem mindig látszik kristálytisztán a jövő.

De muszáj, csak így lehet, csak így működik: közösségként is így kell tudnunk bízni egymásban, így kell megkapaszkodnunk egymásban, még akkor is, ha nem látjuk, mit hoz az út. Csak így lehet, csak így tudunk növekedni, építkezni, csak így tudunk megmaradni, ha, mint a szövet: jó szorosra fűzzük egymás között a szálakat, csak akkor tart meg mindnyájunkat.

Húsvét nemcsak a feltámadás ünnepe, hanem a hűségé is: a hit próbája, a csendes bátorságé. A pillanaté, amikor el kell dönteni, hogy félrenézünk vagy melléállunk valakinek. Amikor a bizonytalanságban is képesek vagyunk kimondani: „Hiszek.”

Idén talán abban lehet az erőnk, hogy észrevesszük a mindennapi kis csodákat.

Nem a nagy, eget rengető jeleket – hanem azt, amikor valaki megért, amikor egy ölelésben ott van az elfogadás, vagy amikor csendben, szavak nélkül is velünk van valaki a nehéz pillanatban.

Kívánok áldott, békés húsvétot!

Teljen az ünnep hitben, reményben, családban, erős, összetartó közösségben!

(Az Önkormányzati szemle Sepsiszentgyörgy önkormányzatának fizetett tájékoztatási rovata.)