Juttatásokat vonnának meg a tanügyben — Fekete Réka

2009. március 5., csütörtök, Közélet

A Boc-kabinet korábbi ígéretével ellentétben a pénzügyminisztérium megszorító intézkedéséket javasol, amelyek érintenék a tanügyet is. Többek között felszámolnák az érdemfizetést, az évközi prémium odaítélésének lehetőségét, nem fizetnék a pluszórákat, és csak a harmincöt év alatti pedagógusok kapnának könyvtámogatást.

Az alapköltségekből törölnék a tanárok és diákok ingázásának támogatására fordítható összegeket, valamint újból a tanítók kötelessége lenne megtartani a testnevelési órákat. (Alig két éve változtattak a vonatkozó jogszabályon, címzetes tanárokra bízva az elemisták testi nevelését.) Mindezekről a napokban döntött a pénzügyminisztérium, a kormányrendelet-tervezet tárgyalásáról ellenben a szakszervezeti képviselők kivonultak, és tiltakoznak a szigorítások ellen. Nagy Gábor, a Tanügyiek Szabad Szakszervezete háromszéki elnöke lapunknak elmondta: a kormány korábban azt ígérte, a szóban forgó anyagi juttatások megvonása nem érinti a tanügyben dolgozókat, most pedig a pénzügyi tárcával végezteti el a népszerűtlen intézkedéseket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-03-05: Közélet - x:

Fizetnek a beépített területért az örökösöknek (Kézdivásárhely) — Iochom István

Legutóbbi ülésén a céhes város önkormányzata többek között arról is döntött, hogy belefoglalja az idei költségvetésbe a néhai Nagy Lázár örököseinek fizetendő összeget azért a területért, amelyre a sportcsarnok, az iskola, a műjégpálya és a majdani fedett uszoda egy része épül. 19 172 négyzetméterről van szó, amiért a városi tanácsnak 29,6 euró/négyzetméteres áron 567 491 eurót négy egyenlő részre felosztva négy év alatt kell kifizetnie.
2009-03-05: Máról holnapra - x:

Rosszabb, mint gondoljuk — Simó Erzsébet

Minden jel arra mutat, Románia sokkal rosszabbul áll, mint amennyit a lakosság orrára köt a kormány. A hét elején Brüsszelben bemutatott román konvergenciaprogram hároméves folyamatos megszorítást irányoz elő.