Önarckép
Forró Antal 1924. március 7-én született a felső-háromszéki Kézdimartonoson. Martonosi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi tanulóévei után a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Kolozsváron telepedett le, ahol tanárként és alkotóművészként tevékenykedett viszonylag fiatalon, 58 éves korában bekövetkezett haláláig.
Veress Zoltán, jelenleg Svédországban élő író barátja 1974-ben ezt írja Forró Antalról: „Művészete örök visszatérés a szülőföldhöz, a szó szűkebb és tágabb értelmében egyaránt: visszatérés a gyökerekhez, a tájhoz, a természethez, az emberhez a maga ősi egyszerűségében és tisztaságában. S éppen ez a visszatérés teszi Forró Antal művészetét nem köznapian modernné, hanem a szó mélyebb értelmében korszerűvé. Mesei tündöklés és balladai borongás váltakozik vásznain, kartonjain: ahány kép, annyi korszerű életérzés, amelyeket ez a városon élő, de örökké erdőn-mezőn bolyongó művész természet-anyánk arcára vetítve fogalmaz meg számunkra."
Banner Zoltán az Erdélyi Magyar Művészet a 20. században című monografikus munkájában Forró Antalt a székely festőiskola jelentős művészegyéniségei közt tartja számon. Megállapítja, hogy a nagybányai pantheista-természetközpontú festőiséggel szemben a székely iskola egy másik vonulatot képez, melynek fő reprezentánsai a 20. század elején, illetve annak első felében a csíki nagyok: Márton Ferenc, Nagy István és Nagy Imre. A második hullámhoz tartozott Bordi András, Bene József, Incze István, Karácsony János. A harmadik-negyedik nemzedékhez már jórészt az 1944 utániak sorolhatók: Forró Antal, Kusztos Endre, Sövér Elek, Sükösd Ferenc, Gaál András, Plugor Sándor, Márton Árpád, Búzás András és mások.
Azok a jegyek, amelyeket Banner Zoltán a székely iskola képviselőire jellemzőeknek talál, pontosan fellelhetőek Forró Antalnál: munkáin a grafikai-festői jellegek az uralkodóak. „Alapvető témái a táj és az ember, de a tájat úgy varázsolja elénk, hogy az ott élők sorsát, életérzéseit tükrözze. Tájképein általában ritkán találunk alakokat, de előszeretettel elevenít meg arcokat. Egyszerű, mindennapi emberek portréit örökíti meg oly módon, hogy azokon leolvashatók a tájak emberének gondjai, törekvései, életérzései" — idézem Incze Lászlót, a kézdivásárhelyi múzeum néhai vezetőjét.
Önmagáról, művészetéről így vallott:
,,A művészet tehát hit az igazságban. Mindig meggyőző, érzés- és gondolatébresztő, a lelkiismeret hangja. Csak az igazi művészet örök, a művészet mímelése mindig az enyészeté. A művészet megpróbáltatás, ezt pedig még a tehetségesek közül is kevesen vállalják.
A művészet a lelkek találkozása, az áhítat temploma. Ezt a művészetet vallom magaménak. Erre a találkozásra készülök mindig az alkotás boldogító és nehéz óráiban." (A Hét, 1973. július 27.)
Forró Antal számos munkáját hazai és külföldi (Németország, Hollandia, Svédország, Finnország, Svájc, Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Magyarország) magángyűjtemények őrzik.
FORRÓ ÁGNES képzőművész
