Idestova tizennyolc esztendeje Romániában is a pénzről szól minden, a pénz ural és irányít, s nem is lehet ez másként, hiszen aki kapitalizmust működtet, annak Mannon oltárán kell áldoznia. A kérdés az: hogyan?
Az unalomig elcsépelt közhely immár, hogy az új pénzügyi-gazdasági oligarchia mifelénk is a tisztátalan és a tömegek számára áttekinthetetlen privatizációval született meg — egyik napról a másikra! —, s ez betörve a politika színterére, illetve összefonódva az ugyancsak hirtelen összeverbuválódott ,,politikai osztállyal", kénye-kedve szerint irányítja az ország dolgait.
S legfőképpen: mozgatja a pénzeket, rendelkezik a javakkal. Többnyire a másokéval. Egyéni és csoportérdekek, pártszimpátiák szerint.
Itt most nem szólunk külön a letörhetetlen nagybani tolvajlás és a korrupció unalomig emlegetett pusztíthatatlanságáról, arról sem, hogy az ország különböző intézményei csupán szemforgató látszatharcot viselnek a magas szinten elkövetett törvénytelenségek ellen, hanem arról teszünk inkább említést, hogy — lám-lám! — a politikai mozgásokat is a pénz irányítja, illetve a pénzek irányítgatása hat vissza a politikumra.
Hogy is van ez? A szociáldemokraták némely korifeusai már most, a parlamenti vakáció kezdetén azzal fenyegetőznek, hogy az őszi ülésszakon bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Tăriceanu kormánya ellen, ha az közben nem jut jobb belátásra. Arról van szó — vélekedésük szerint —, hogy a költségvetési kiigazítások során, illetve a kormánytartalékokból a szocdemek vezette önkormányzatok még húsz százalékban részesülnek, pedig a megyei, városi és községi tanácsok több mint ötven százalékában az SZDP parancsol. Persze, a pénz minden helyhatóságnak kell, a méltányosság is jól jönne, de nagyon rövid a szocik memóriája: ők még ennél is részrehajlóbban osztogatták a pénzeket, rábírván sok-sok ellenzéki indítású vezetőt, hogy vesse magát és tanácsát a hatalom kebelére. Itt, Háromszéken is épületes tapasztalataink valának.
A pénzről szól amaz országos sirám is, miszerint Románia már csaknem 600 millió eurós hozzájárulást fizet be az unió kasszájába, eddig alig kapott vissza többet háromszáznál (a felzárkóztatási százmillióról már megfeledkeztek!), s ha így megy ez tovább, akkor nem is lesz olyan jó üzlet a Nagy Csatlakozás.
Hát igen! Csakhogy a pénzekért pályázni kell, s nem is akárhogyan, na meg biztosítékokat teremteni, hogy nem lopják el szőrén-szálán a tekintélyes summácskákat.
Pedig lopják. Például az országos lakásügynökség (ANL) vezérei, akik néhány esztendő leforgása alatt kacsalábon forgó palotákba költöztek, limuzinokban feszítenek, s tekintélyes bankbetéteket halmoztak fel.
Így megy ez, s ha így megy, akkor nem illik jajveszékelni!
