Letudván itthoni halaszthatatlan feladatainak rendezését — ezek közé tartozott Sólyom László magyar államfő megfeddése és kioktatása is a román alkotmányjogból —, Băsescu államelnök Luxemburg felé vette útját, ahol elébb európai bankárokkal tárgyalt a kölcsönkérések feltételeiről, onnan pedig Brüsszelbe ment, halaszthatatlan kontinentális és kapitális ügyeket intézni.
S teszi mindezt Emil Boc miniszterelnököt mellőzve, aki, akárhonnan is nézzük, csak amolyan kirakatpremier, kiskutyaként hajtva végre a Cotroceni-ben tanyázó főnöke parancsait. Băsescu egyre szívesebben és határozottabban átvállalja a teendőit, s ha már nem tehette meg ezt a Tăriceanu-kabinettel, megteszi most, hogy nyugodtan fütyörészhet a demlib és szocdem kormánynak, s ha van is néminemű ellenkezés a szörnyszövetség ,,felelős" minisztereiben, nem is igazi, nem is hiteles az. Ez a jelenség még érthető lenne a demlibek részéről (beleszámítva a kormányfő Emil Boc mestert is), de eléggé érthetetlen szocdeméknél, lévén, hogy a két párt között valamilyen erőegyensúly van, s ez külön-külön mozgásteret biztosíthatna számukra. De dicsőséges kormányunk miniszterei csak saját szemétdombjaikon kakaskodnak, igaz, hogy ott kapitális marhaságok elkövetésére is képesek. Lásd Bazac, Andronescu, Nica miniszter urak, asszonyságok ténykedését, de ide sorolhatjuk Sârbu, Pogea és más ,,országszolgák" ténykedését is, kik láthatóan nem sokat tudnak kezdeni a rájuk bízott tárcák egészséges működtetésével. Egészségügy, tanügy, belügy, közigazgatás, munkaügy, pénzügy... Pedig ezek jó adminisztrálása ugyancsak fontos lenne a válság körülményei között, s nem lenne szabad arra várni, hogy Băsescu intézkedjék helyettük. De ezt teszi államelnökünk, s így már két miniszterelnöke van Romániának. A harmadik helyre Mircea Geoană pályázik, aki az SZDP pártelnöki tisztségéből, a szenátus elnöki székéből próbál irányítani, hadd hallják az ő hangicsálását is. Így lennének hárman, pedig csak egy kellene, de az az egy lenne hozzáértő, határozott, elszánt.
Minálunk a ,,félelnöki" államrendszer nem nagyon vált be, pedig máshol — például Magyarországon! — éppen erre kellene törekedni, s az alkotmányt okosan átírva, megteremteni annak a feltételeit, hogy a nép közvetlenül válasszon államfőt, akinek legalább annyi hatalmat kellene adni, hogy elcsaphassa a dilettáns miniszterelnököt, szélnek eressze a csalásokkal összeállt parlamentet, s legalább ő dönthessen olyan állami főtisztviselők személyéről, mint a legfelsőbb bíróság elnöke, az országos rendőrparancsnok, a főügyész stb., stb. Álom, álom...
