Mentik a menthetőt

2009. március 24., kedd, Közélet

Új külsővel érte meg a telet a sepsibesenyői református templom. Most már belső megújulása lenne soron. De mivel itt falfestménymaradványok vannak, minden mozzanat csak műemlékvédelmi szakember felügyelete alatt történhet.

T. Barabás Berta, a csupán 131 lelket számláló gyülekezet református lelkésze elmondta: a templomról az utóbbi években újabb művészet- és építészettörténeti adatok kerültek a szakemberek birtokába. 160 000 lejbe kerülnének a szükséges munkálatok, s az anyagiak megteremtésére — Hlavathy Izabella főfelügyelő segítségével — készülnek a pályázatok, melyeket a fővárosi kultuszminisztériumhoz és a Szülőföld Alaphoz szándékoznak benyújtani. A református egyházkerület erre a célra eddig kétezer lejt utalt ki. A kiadások nagysága meghaladja a kis lélekszámú gyülekezet anyagi erejét. Megtartották a nők napját, szeretetvendégséget szerveztek. Készülnek az április 4-én sorra kerülő aranykonfirmáció megszervezésére, amelyen az ötven és a hatvan évvel ezelőtt konfirmáltak lesznek jelen. Első alkalommal tartanak itt ilyen rendezvényt, melyet rendszeresíteni szándékoznak. (kisgyörgy)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-03-24: Közélet - x:

Négyezer lejes munkanélküli-segély

Napi 35 eurós, azaz havi négyezer lejes munkanélküli-segélyt kap három hónapig egy német állampolgár, akinek a jogosultságát Németországban állapították meg, ám mivel Sepsiszentgyörgyön tartózkodik, EU-s jogrend szerint illetményét itt fizetik ki. Háromszéken még nem fizettek ekkora munkanélküli-segélyt.
2009-03-25: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a kézdivásárhelyi
TÁMPA PÁL
életének 73. évében elhunyt.
Földi maradványait 2009. március 26-án 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a kézdivásárhelyi római katolikus temetőben református szertartás szerint.
A gyászoló család
17