Mert ma kerítést húz szomszéd szomszéd mellett, hogy lehetőleg még a madár se repüljön át rajta, holott ősidők óta közösségként léptünk fel egyetlenegy jelre. De hol van már a tavalyi hó? Mi tartott össze bennünket? A föld, a rög, őseink öröksége mellett a sokszínűség és a sokhitűség. Ezt kellene visszaszerezni, megóvni és ápolni; a széthúzást, pártosodást pedig kiirtani, ha a múltból tanulni s a jövőben megmaradni akarunk. Mert a közbirtokosság és a templom is közös erővel jött létre, s összefogásból, szegények és gazdagok közös erőfeszítéséből született újra, ha fölégették vagy lerombolták. Ma pedig egész hegyeket hagyunk magunktól elrabolni, kiszipolyozni, üresen konganak műemlék templomaink, utód nélkül halódnak iskoláink. Önpusztító nemzedékké váltunk, amely először, másodszor és harmadszor is csak önmagára gondol, és nem ismeri a ,,mi" fogalmát. Apa fiát támadja, szomszéd a szomszédját, barát a barátját, csak azért, hogy egy kicsivel nagyobb konchoz jusson. Ugyanaz a közösség, amely szombaton az anyagiak miatt hajba kapott, vasárnap képes volt együtt imádkozni, énekelni, ünnepelni... Honnan ez a kettősség? Nem csak bennünk van a baj, a csorda oda megy, ahová terelik. Hiányzik a jó pásztor, néptanító, hangadó — s ha fel is tűnik, és tesz, alkot valaki, jó székely szokás szerint arra törekedünk, hogy tekintélyét minél hamarább aláássuk, tönkretegyük. Jó lenne mindezeken elgondolkodni.

Bíró Zoltán, Árkos