Panamázók paradicsoma

Felvázolván a kérdés politikai erőterét, az előadás érthetővé teszi többek között bizonyos szakmai csoportok vagy önkormányzati vezetők viselkedését, így azokat a nyomásokat és csábításokat, melyeknek az erdészek ki voltak téve az utóbbi másfél évtizedben. A nagy széltörés 1995-ben és az utána következő kitermelési hajsza bizonyos nyilvántartási manipulációkkal társítva — a parlamenti jelentés szerint a két megyében legalább négymillió köbméter széltörte fát nem jelentettek le annak idején, Hargita megyében a kidőlt négymillió köbméterből csak 1,6 milliót (érdekes módon Háromszéken a kérdés tisztázásában egy honatya sem jeleskedett) — sok mai nagy magánvagyon létrejöttének titkáról fellebbenti a fátylat. Amikor a székelyföldi rengetegekből feketén és szinte ingyen milliószám vihették, ahogy a képviselő mondja, ,,a hegyen túli vállalkozók"— de nyilván nem csak azok — a fát, sokan meggazdagodtak a fakereskedelemből és -feldolgozásból még a kilencvenes évek végén, tehát az erdők reprivatizációja előtt, a mindenható állami tulajdonlás utolsó éveiben. Hogy ez hogyan hatott ki az erdésztársadalom erkölcseire, arról nem bánnám, ha szenvedő vagy haszonélvező résztvevői egyszer beszámolnának.

Persze, ne feledkezzünk meg arról, a bajok a földek akadozó reprivatizációjával kezdődtek még a kilencvenes évek elején, illetve a téeszvagyonok szétverésének-széthordásának ,,forradalmi" napjaiban, mikor a törvénytelen és törvényes folyamatokat szétválasztani még nehezebb volt, s a rendfenntartás lazulásának körülményei között sokan saját szakállukra lopták-rabolták-fosztogatták kezdetben a közöst, az államit, utóbb a potenciálisan már másét, a senki által nem őrzöttet. De a széltörés utáni korszak, az erdőtörvények nagy diadallal bejelentett sikerének kora is — mekkora politikai hasznot hajtott a pártoknak, és mennyire kiaknázták azt! — megérett már arra, hogy árnyoldala felől is szemügyre vegyük.

Ellenálló helyi bizottságok

Garda Dezső azt állítja, keserű meglepetés volt számára azt tapasztalni 2000-t követően — a múltkor, talán emlékeznek még rá, az erdésztársadalom reprivatizációellenességét bélyegezte meg —, hogy a székely megyék magyar jegyzői, polgármesterei, földosztó bizottságai sem voltak jobbak a Deákné vásznánál, és nem egy helyt szintén akadályozták a közbirtokossági és magánerdők visszaadását. Az önkormányzatok vajon nem az első földtörvények alkalmazása során járták ki a korrupció iskoláját? — kérdi a riporter, de adjuk vissza a szót a képviselőnek.

— Ilyen körülmények között miniszteri ellenőrző csoporttal kellett kijönnünk a megyékbe. A miniszteri megbízott nyelve botlott, mikor a ,,composesorat" szót ki kellett mondania, annyira nem ismerte korábban, de végrehajtotta, amit mi mondottunk, és ezzel sikerült 2002. április 23. után az önkormányzatok, földosztó bizottságok szembenállását megtörnünk. Én a gyergyószentmiklósi példát hozom fel. Amikor láttam, hogy a helyi földosztó bizottság nem a megfelelő felelősséggel viszonyul a visszaszolgáltatáshoz, a saját képviselői irodámban szerveztem meg az adatok összegyűjtését még 1997-től kezdődően, és 2000 januárjában átadtam az aktákat a helyi polgármesternek, a földosztó bizottság elnökének. Arra törekedtem, senki jogosult ne maradjon ki. Én az aktákat hiánytalanul adtam át a polgármester úrnak, de 2002 tavaszán kiderült, a dossziékból kiloptak fontos iratokat: születési, házassági és halotti bizonyítványokat, melyek a jogosultság folytonosságát bizonyították.

(A riporter saját tapasztalatából mondja: valóságos kereskedelme folyt a kérdéses iratoknak a kilencvenes években, ugyanis sok, tulajdonra igényt formáló személy nem rendelkezett velük, s akár jogos, akár jogtalan kérelemmel készült fellépni, előbb a hiányzó iratokat kellett beszereznie, gyakran megvásárolnia akár mások dossziéi megcsonkítása árán is.)

— Ilyen körülmények között a gyergyóiak jó része arra lett volna ítélve, hogy tulajdona nélkül maradjon. Ráadásul amikor az állami erdészeti hivatal beperelte azokat a közbirtokosságokat, melyek időközben a magánerdészettel kötöttek szerződést, a gyergyói jegyző nem adott írásos megbízást a polgármesteri hivatal jogászának a tárgyalásra, és így az formai hiba miatt elvesztette a pert. A közbirtokosságok szabadságát védő pert! Politikailag kellett hatni végül rájuk, hogy lépjenek a visszaszolgáltatás érdekében. A későbbiekben, amikor 2002 áprilisában kimentünk a helyszínre — ahogy említettem —, akkor is az időt próbálták húzni, bár utasítást kaptak, hogy az erdőket vissza kell származtatni. És sajnos, erővel kellett ezt biztosítani, a magyar polgármester, a magyar jegyző és a magyar földosztó bizottsági tagok ellenkezését leküzdve. A tragédia az volt, hogy a bizottságokban jelen voltak az állami erdészet képviselői is — ezek Hargita megyében, Háromszéktől eltérően, szintén majdnem mind magyarok voltak —, akik próbáltak minél lojálisabbak lenni a felsőbb hatalomhoz.

Erdőirtás a visszaadás előtt

Ennek kapcsán Garda Dezső a központi hatalom visszaéléseit sem rejti véka alá:

— Az országos erdőügynökség olyan kitermelési tervet állapított meg, melyből kisült, hogy Hargita megyében kellett kivágni a legnagyobb mennyiséget, annyit, mint négy-öt másik megyében összesen. Nyilvánvalóan arra törekedtek bukaresti utasítások alapján, hogy a leendő tulajdonosok minél több csutakos területet kapjanak vissza, amikor arra kerül a sor, ezáltal minél jobban megkárosítsák az igényjogosultakat. Amikor én ezt szóvá tettem, és próbáltam felelősségre vonni az állami erdőügynökség igazgatóját és magát a minisztert is, mindig kitérő válaszokat kaptam. Az utasítások fentről jöttek, és ezt a lojális erdészek igyekeztek végrehajtani. De amikor a székely gazdának kellett fát bélyegezni, amikor a székelység érdekeit kellett volna nézni, nemegyszer kijátszották a tulajdonost, és igyekeztek a törvénynek azokat a paragrafusait megkeresni, melyek őket kiváltságos helyzetbe hozták.

— A másik ,,érdekes" dolog az volt, hogy prefektusunk utasítást adott — erre vonatkozóan dokumentumokkal rendelkezem —, hogy erdőtisztítás címén kell folytatni a kitermelést az állam javára azokban az erdőkben, amelyeket a lakosságnak vissza kell kapnia. Mikor ezt próbáltam megakadályozni, legfelső szinten, magától a minisztertől és miniszterelnöktől kaptam a visszautasítást. Akkor a szocdem párt volt hatalmon.

Fordulat?

— A tulajdonosok kijátszása 2002-ben is folyt még. 2003-tól és 2004-től azok az erdészek is, akik korábban gáncsolták az erdők visszaszármaztatását, magánerdészetekbe szervezkedtek, és én kétlem, hogy a tulajdonosokat nem játsszák ki továbbra is. Az erdők visszaadásáért nagy küzdelmet kellett vívni, és amikor könyvem (A székely közbirtokosság. I—II., Csíkszereda, Státus Könyvkiadó, 2000) megírásához hozzákezdtem a kilencvenes évek közepén, magam sem reméltem, hogy sikerülni fog. Most azonban azt kell tapasztalnom, hogy egy szűk vezető réteg a tagságot kijátssza. Ugyanaz a pénzlenyúlás, ugyanazok a törvénytelen kitermelések folytatódnak, bár vannak minta-közbirtokosságok is, de nem egy helyt a tagok kevés pénzt kapnak, míg a vezetőtanács tagjai maguknak részesedést osztanak — nem tudom, milyen törvénycikkely alapján, mert az a cikkely az erdészekre vonatkozik, és nem a vezetőtanácsra. De ők kitalálták, hogy a cikkely rájuk is vonatkozik, és így a tagság fosztogatása tovább folyik.

Magánerdők

A képviselő szerint a legnagyobb visszaélések a magánerdőket sújtották, ezért ezekre külön kitért előadásában.

— Itt a törvénytelenségek attól a momentumtól kezdődtek, hogy a visszaadás esélye felmerült. Miután tulajdonát úgymond visszakapta a kisember, abban reménykedett, hogy egy-két-három hektáros eredje majd hozzájárul tisztességes megélhetéséhez, s az évi kitermelési lehetőség kihasználásával erdeje is megmarad. Igen ám, csakhogy szokássá és úzussá vált, hogy az erdőmaffia illegálisan vágja, fosztogatja az erdejét. Emiatt arra kényszerültek sokan, hogy eladják — nemegyszer magának a tolvajnak — az erdőt, méghozzá azon az áron, amit az megszabott. Nem tehettek mást, ha azt akarták, ne rabolják teljesen ki őket.

A riporter itt utalna a lapunkban nemrég megjelent hasonló eset leírására, s amit maga is megírt erdővidéki és torjai, valamint ditrói panaszosok sérelmét szóvá téve. Mindez azonban messze kevesebb annál, mint ami megtörtént és megtörténik ma is erdeinkben.

A képviselőhöz sok sértett fél fordul:

— A székely ember gerincességéről, becsületességéről volt híres, de sajnos, oda jutottunk, hogy olyan polgármestereink vannak, akik mikor letették a hivatali esküt, erdővel nem rendelkeztek, ma pedig több száz hektárt birtokolnak. Van hivatalnok, aki azt állítja, ő azt megvásárolta, de többször még csak nem is vásárolnak, hanem kinézik, ki halt meg, és fiktív adásvételi szerződéseket kötnek. Megnézik, ki lakik távol, Nagyváradon, Marosvásárhelyen vagy Magyarországon, aki az erdő értékét nem ismeri, meglátogatják, és minimumárért szerzik meg a birtokot. Máskor fiktív aktákat gyártanak. Konkrét példával szolgálhatok, a gyergyószentmiklósi T. esetéről, aki kaszálót örökölt Marosfőn. Időközben T. elhalálozott örökös nélkül. Erre megjelenik a dossziéban egy akta, mely szerint valaki — nem közjegyző előtt, hanem csak ,,úgy" — azt igazolja, hogy T.-t annak idején az R. család örökbe fogadta. R.-ék hát öröklik a kaszálót, melyet azonban egy gyergyói erdőben ítélnek nekik ,,vissza". Az erdővé vált kaszáló a következő lépésben a város egy régi vezetője tulajdonába kerül, ki is mérik neki az említett erdőben, mely tehát mást illetne meg. A vevő látva, hogy az erdő ritka, továbbmegy a máséba, addig, amíg dús erdőt nem talál, és azt minden további nélkül kitermeli. Hatalmas jövedelemre tesz szert. Mindezt úgy, hogy a dosszié alapján nem lett volna szabad a bizottságnak a legelőt sem visszaadnia, illetve azt csak Marosfőn kaphatta volna meg a törvényes örökös. De T. meghalt, és utána gyártották ezt a dossziét, az örökbefogadási aktát. Így fabrikálják a tulajdonokat, a mások birtokán ráadásul.

A képviselő végül azokra a manőverekre tért ki, melyek őt próbálják befeketíteni és feltüntetni bűnbakként a kormány ellenőrző szervei által kiszabott pénzbírságokért. Mint ismeretes, ezeket a törvény alkalmazásában mutatkozó késlekedések miatt szabták ki a polgármesterekre, többek közt megyénkben is. A bírságok jó részét különben sikerült visszavonatni azóta, bár sok helyütt még 2007 januárjában sem helyeztek birtokba olyanokat, akiknek már 2006 tavaszán végleges ítéletük volt arról, hogy az erdő őket illeti meg — derítette ki a legutóbbi vizsgálat.