— A hirtelen szívhalál a leggyakoribb haláleset a mai civilizált társadalomban — kezdte a professzor. — Az okokat két részre kell osztanunk. Az egyik, egyértelműen valamilyen szívbetegséghez kapcsolódó, hirtelen szívhalál magának a szívizomnak a károsodásából következő életveszélyes ritmuszavar. De akadnak genetikusan öröklött, gyakorlatilag ép szív mellett bekövetkező halálesetek is.

— Hogyan kerül mindez az élsportba?

— A szívhalál kialakulásához nagyon sok tényező együttes jelenlétére van szükség. Az egyik ok, hogy ehhez a szívizom-struktúrában kell lennie vagy valamilyen nyomon követhető anatómiai eltérésnek, mondjuk, egy koszorúér-betegséget követő infarktus miatt kialakult hegnek, vagy szívizom-elfajulásnak, vagy veleszületett, genetikus defektusnak. A tragédiához kell egy kiváltó faktor, egy indító esemény is. A fokozott cselekvésnek kitett sportolók alapjában véve fokozott szimpatikus idegrendszerű aktivitást fejtenek ki, ha azonban jelen van a szívben ilyen említett hajlam, akkor bizony az élsport során a felkészülés szakaszában vagy a verseny alatt kialakulhatnak ilyen események. Hogy mindez milyen mértékben emeli meg a szívhalál gyakoriságát, az újabb kérdés. Az olasz kutatók megállapítása szerint az élsportolóknál a hirtelen szívhalál előfordulásának gyakorisága körülbelül ötszöröse, mint az átlagos, ugyanolyan korú népességben. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a sport káros az egészségre. Nagyon alacsony szívhalállal kell számolni, ha a nem sportoló, egészséges, 20—25 éves korúaknál a szám elenyésző, és ennek a nagyon elenyésző esetnek az ötszöröse fordul elő sportolóknál.

— Hogyan lehet ez ellen védekezni?

— Vizsgálták a 35 éven aluli sportolók hirtelen szívhalálának okait. Azt állapították meg, hogy alapos kronológiai vizsgálattal az esetek közel kilencven százalékát meg lehetett volna előzni. Ilyen szívvizsgálathoz tartozik egy alapos anamnézisfelvétel, azaz a beteg, a sportoló és a sportoló családjának története. Azaz milyen betegségek fordultak elő a családban, akadt-e eszméletvesztés, korai szívhalál, koszorúér-betegség, szívizom-elfajulás. Ilyen és ehhez hasonló, célzott irányú kérdésekkel a felmérést a sportorvos is elvégezheti. Ezt követi azután az EKG. Akadnak a sportolókra jellemző, nem jelentős eltérések, viszont akadnak olyanok, amelyek egyértelműen növelik, illetve bizonyítják a szívizombetegség veszélyét. Tehát ha eltérés van, akkor gondolni kell arra, hogy a vizsgálatot folytatni kell. Akkor jön a kardiológus, aki szívultrahang-vizsgálatot végezhet. Ez a vizsgálat elég pontosan meg tudja határozni a szív struktúráját, a billentyűk állapotát, a szív működésében meglévő esetleges eltéréseket. A megelőzésben tehát az ultrahangvizsgálat fontos szerepet tölt be. De a vizsgálatokat folytatni is lehet. Mindez vonatkozik a rendszeresen versenyző fiatalokra. A szűkebb élgárda, az egyes sportágak válogatott kereteiben a rendkívüli megterheléssel járó edzéseket végző tagjainál, akiktől a hagyományoknak megfelelően kiemelkedő teljesítményt, nemzetközi eredményt, az ország hírnevéhez való hozzájárulást várjuk, azoknál a vizsgálatok terén tovább lehet és kell mennünk. A szív-MR-vizsgálat rendkívül fontos, szinte szövettani, morfológiai képet adó lehetőség számunkra. Azt gondolom, hogy azoknak, akiknek életében a sport meghatározó szerepet tölt be, nemzetközi helytállásra készülnek, s így a legnagyobb terhelésnek vannak kitéve, előbb vagy utóbb ilyen vizsgálaton át kellene esniük.

— Felmerül a kérdés: mi történik akkor, ha valamilyen eltérést találnak?

— Ez a legnehezebb, mert amíg nem találunk eltérést, a keretorvos vagy a kardiológus minden további nélkül aláírja a sportoló versenyzési engedélyét. Ha eltérést találunk, akkor kell támaszkodni a kardiológus tapasztalatára és felkészültségére. Azt hiszem, hogy az utóbbi évek eseményei kényszerítették ki a mi intézetünkben is, hogy igazi sportkardiológiai profil alakuljon ki. Munkatársaim közül többen kardiológiaiszak-ambulanciára járnak át a Sportkórházba. De hozzánk is mind nagyobb számban érkeznek élsportolók, akiket az említett vizsgálati soron végigviszünk, szívultrahang, terheléses EKG, spiro-ergometria, szív-MR-vizsgálat. Így végül eljutunk egy képhez, amely alapján aztán döntünk, hogy az adott sportolónak kiadjuk-e a versenyzési engedélyt, vagy nem. A Kolonics György halála óta eltelt háromnegyed év alatt több mint ötven olimpikon fordult meg centrumunkban. Azonkívül további száz, ugyancsak élvonalbeli sportolónak számító, de nem olimpiai kerettag versenyző is jelentkezett ilyen alapos vizsgálatra.

— Nos, káros-e a sport vagy sem?

— A válasz határozott, a sport nem káros. Ha a sportolók rendszeresen szűrővizsgálatokon esnek át, és utána egyes esetekben továbblépünk, kardiológiai osztályon vagy sportra specializálódott központban végzünk további vizsgálatokat, akkor a szívhalál egyébként ötszörösére emelkedett esélyét az átlag alá lehet csökkenteni. Egyéni tragédiákat, nemzeti tragédiákat tehát megelőzhetünk, de a hirtelen szívhalált egyelőre a fiatal sportolók esetében sem tudjuk örökre megakadályozni. Egyedi esetek mindig előfordulhatnak. A mi feladatunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy kiszűrjük a lényegesen magasabb hirtelen szívhalálrizikójú sportolókat, életmód-változtatást ajánljunk, és az élsportot, a versenyzést ne engedélyezzük. A mozgás, a rendszeres sportolás nagyon fontos. A hirtelen szívhalál miatti jogos aggodalom során nehogy elterjedjen az esetleges sport, mozgás nélküli élet. Gondoljunk arra, hogy a mindennapos sporttevékenységgel mi nem terheljük meg olyan mértékben keringési szervrendszerünket, mint egy élsportoló, aki adott esetben hat-nyolcszoros perc/térfogatot is könnyedén elér, de vannak olyan mérések, amelyek szerint 15-szörös perc/térfogatot is teljesíteniük kell az edzések során ahhoz, hogy kiemelkedő eredményt érjenek el. A sport megfelelő, állandó ellenőrzés mellett feltétlenül egészséges tevékenység.