Ellenkező esetben az ellések mintegy két százalékánál a hosszanti farfekvéskor a talpi felületével felfelé néző hátulsó csülkök jelennek meg először a pérarésben. Mind a két mód szabályosnak tekinthető, farfekvés esetén azonban a szülést siettetni kell, ha a borjú derékig a külvilágra jutott, mert a köldökzsinór a csontos medencén elszorulhat, így megszűnik a magzat oxigénellátása, és a borjú megfulladhat.

Azt tudni kell, hogy a szarvasmarha csontos szülőútja az ellés lefolyása szempontjából eléggé kedvezőtlen. Ezért előfordul, hogy segítségnyújtásra van szükség. Alapvető szabály: minden segítségnyújtás előtt tájékozódó vizsgálatot kell végezni, hogy mi lehet a rendellenesség oka. Ezért fertőtlenített gumikesztyűs kézzel benyúlunk a szülőútba, és próbálunk meggyőződni a következőkről: a szülőútban hol helyezkedik el a magzat, az úthoz viszonyítva milyen a magzat mérete, milyen a magzat helyeződése, tartása, fekvése, él-e vagy sem, hány végtag található a szülőútban. Ha a vizsgálat során megállapítjuk, hogy a magzat él, a szülőútba benyomult, normális nagyságú, szabályos helyeződésben és tartásban, akkor a tehénnek megengedett (két ember) erejű segítséget nyújthatunk. Az elletőkötelet a kilátszó végtagok csüdízületei fölé hurkoljuk, és a tolófájásokkal, illetve a haspréssel egy időben húzzuk. A hasprés szünetében a kötelet feszesen kell tartani, hogy a magzat ne csússzon vissza. A két végtagot felváltva húzzuk mindaddig, amíg a fej át nem jut a pérarésen. A húzáskor pontosan kell követni a medence irányvonalát. Ezért hosszanti fejfekvésben, az elülső végtagok és a fej megjelenéséig kissé felfelé, ezek megjelenése után a has átjutásáig vízszintesen, majd a has átjutása után negyed fordulattal el kell forgatni a magzatot, és ismét felfelé, a farok felé kell húzni. Farfekvés esetén a húzás szabályai ugyanezek.

Rendellenes magzatelhelyezkedésnek számít a fejvisszahajtás (a fej a lábak között alájuk szorul) és a lábvisszamaradás. Amennyiben a húzatás nem eredményes, vagy közben valamilyen rendellenességet észlelünk, azonnal értesíteni kell az állatorvost, és megérkezéséig mindennemű beavatkozást meg kell szüntetni. A magzat felfogására ajánlatos lepedőt vagy felfogóponyvát használni. A kitolási időszak üszőknél átlagosan 2—4 óráig, többször ellett teheneknél fél-két óráig tart.

Az ellés utószaka a borjú megszületése után kezdődik. Ilyenkor a fájások látszólag megszűnnek, de nem sokkal később újra jelentkeznek. Ezek az utófájások rendszerint gyengébbek, mint a szülőfájások. Hatásukra a magzatburkok leválnak a méh faláról, és eltávoznak. Normális esetben ez az ellést követő 4—6 órán belül megtörténik. Ha ennél lényegesen hosszabb időre nyúlna, magzatburok-visszatartásról beszélünk, és szakember beavatkozása szükséges.

A méh regenerálódása (involúciója) szabályos körülmények között 18—21 nap alatt befejeződik. Ennek kísérő jelensége a tisztulási folyamat hatodik-nyolcadik napján megjelenő és a tizennegyedik napra befejeződő, úgynevezett hüvelyfolyás. Az újravemhesüléshez rendszerint ennél több, harminc-negyven nap kell.