Sártengerrel köszöntött be a tavasz
Kemény dió
A városrendezés számára Sepsiszentgyörgyön a legkeményebb diót nyilván az őrkői cigánytelep beillesztése fogja jelenteni. Nem mintha nem történt volna eddig is kísérlet erre, pár „hídfőállást" is kiépítettek azok, akik végre valamilyen formát, kinézetet és célszerű működési módot kívánnak adni az itt spontánul létrejött és öntörvényei szerint tenyésző cigánygettónak, de aki megfordul errefelé, nem tagadhatja, hogy a kezdetek vajmi szerények.
Mondom ezt még akkor is, ha egy iskola, egy plébánia, egy Közösségi Ház néven megteremtett központ korszakos lépésként is értékelhető. Nem tagadható azonban, hogy ezeknek jótékony hatása a képtelen nyomorban és elesettségben tengődő, sokgyermekes családok életének megváltoztatására messze nem kielégítő. Hasznos, de az alapvető gondok kezelésére jóval többre van szükség. Persze, a miből többre és kitől többre különféle válaszok adhatók.
Magam hajlok arra, hogy nem elég kívülről várni a segélyt — az erre ácsingózás ugyancsak sajátos viselkedésmódot alakított ki a cigányok közt —, hanem itt lenne az ideje annak, hogy belső kezdeményezésre szülessen meg egy törekvés, s hogy végre saját összefogás útján próbáljon segíteni e nép magán. Nem annyira a segélyek mai, különben szűkös formái alkalmasak erre, hanem inkább az önszervezés útjából kellene elhárítani az akadályokat, ha azt akarjuk, ne nyújtogassák üres markukat az idők végezetéig kérincsélve felénk. Egy iskolázottabb, belátóbb csoport vehetné kézbe a dolgokat. A Közösségi Házban székelő Amenka Egyesület valami ilyesmiben utazik. Elnöke, alkalmazottja, Dima Mihály mindennap megtalálható a székhelyen, civilben különben pünkösdista gyülekezetvezető, s noha itt született és nőtt fel, most Előpatakról ingázik. Nos, Dima Mihályt mindenekelőtt a polgármesteri hivatalban megismert fejlesztési tervekkel szembesítettem. Ezekről megjelent már e hasábokon annyi, melynek szerintem állásfoglalásra kellett volna késztetnie az őrkői telep lakóit. Igen ám, de egyet nem találtam, aki olvasta volna, ami megjelent, a tervekről magukról is legfeljebb ködös fogalmaik vannak.
Rendezési tervek
Összefoglaltam hát előttük is röviden, hogy a város pályázott tizenöt nekik szánt családi ház felépítésére kormánypénzekből, s hogy ebből egy-két éven belül lehet valami a Közösségi Háztól lefelé húzódó területen. Hasonlóképpen előadtam, amit Bálint József alpolgármester saját elképzelésként toldott hozzá, hogy a Debren jobb partján, a telep alsó végén teraszosítás útján házépítésre alkalmas telkek lennének kialakíthatók, ezeken fiatal házasok építhetnének némi külső segítséggel kisebb, de komfortos faházakat, mindenekelőtt saját erejükre támaszkodva. Látni való, van népnevelői dimenziója is a tervnek, a példaadás szerepe várna azokra, akik ide, kellő kiválasztás után, bekerülnek. A tervek egyelőre még vázlatosak, de úgy gondoltam, semmi inkább nem érdekelheti az Őrkő alatt élőket, mint pontosan lakáskörülményeik feljavítása.
Nos, szavaim fogadtatása más volt, mint amire számítottam. A általuk Fehér Háznak becézett épületben összegyűlt pár ember közösségét képviseli, meg vagyok győződve, hogy elkötelezettsége is ilyen irányú, de azonnali reakciójuk a saját érdek volt. Ugyanis mindeniknek, a legrendezettebb viszonyok közt élőknek is, képtelen állapotok uralkodnak otthonában.
Egy jobb ház
Dima Mihály és Mocsel László
A ötgyerekes Mocsel László, aki már pátriárkaszámba megy a telepen, ámbátor mindössze 48 éves, s akinek szépen rendben tartott, tiszta otthonában megfordultam korábban, nos, e beteg ember és beteg felesége kénytelen három megházasodott gyereke családjával, hat unokájával egy fedél alatt lakni. Hiába a szépen felszerelt lakás, a tágas lakókonyha, televízióval, két kanapéval, folyó vízzel, villannyal, háztartási gépekkel ellátva, ha éjszaka két család is egy helyiségbe kényszerül szülőstül, apróságostul, ha hárman alusznak egy ágyban, és a földre is jut belőlük, s ha a személyes nyugalomnak az esélyei szóba sem jöhetnek. Mocsel László azért tartja szerencsésebbnek magát felnőtt gyerekeinél, mert neki annak idején, a „Csaó-rendszerben" volt állása és állandó jövedelme a szentgyörgyi ecetgyárban. „Abból vettem a bútort, abból a ház harmadát, azért nézünk ki valahogy" — mutat körbe a lakókonyhában. A kilencvenes évek elején persze ő volt az első, aki utcára került. Azóta segélyből tengődik, gyerekei egyikének sincs állása. No, de telepi viszonyok közt e 99. szám alatti ház valóságos palotaszámba megy, de azzá inkább a különbség teszi, mely a leírhatatlanul nyomorúságos, hulladékból összerótt kalibáktól elválasztja. Azoknak különben se házszáma, se saját telke, udvara, lakóinak semmilyen tulajdonjoga...
Természetes az adott helyzetben, mondom, hogy itt mindenki főleg magára gondol, ha tervezni kell, de körvonalazódik egy közös elképzelés is, mint Dima Mihály szavaiból kiderül:
Költöznének
— Akik itt dolgozunk a Közösségi Házban, azt szeretnénk, ha egy új cigánynegyedet hozhatnánk létre. Nem arra gondoltunk, hogy itt legyen, mert itt nehéz rendet rakni, egymásra vannak épülve a házak. Mi a bányán túl, ahol a lőszerraktár volt, oda képzeltük. Erről beszéltünk az alpolgármester úrral, hogy kormánypénzekből oda kellene építeni. Jó, de szerintem úgy kellene, hogy előbb szédítsük meg a cigányságot. Gyűjtsük egy csomóba, mert addig, amíg itt egyik a másra vagyunk épülve, közel egymáshoz, nem tudunk illeszkedni a városi közösségbe sem úgy, ahogy kéne.
Dima Mihályék tehát kilátástalannak látják a vesződést a mai teleppel, itt ember rendet tenni nem tud, mondják, szűz talajon kellene egy teljesen újat felhúzni állami segítséggel. A terület nem esne messze, a Debren felső folyásának a tanpályáig terjedő partját jelentené, s idáig nyúlna, végül a két telep csak egyesülne, vélik. Hogy ehhez mit szólnak a városnál, erre még visszatérünk, az eddigiekből az derült ki, hogy főleg a régi átalakítását kezdenék egyelőre el. Ide utca és vízhálózat kell, villanyvezetékek. A város évekkel korábban vízvezetéket szereltetett, három utcai csapra jár a nép, szeretnék, ha ezek száma szaporodna, „ne kelljen olyan messziről hordani". Lennebb, a Váradi József utcában csatorna is van a védőfallal elválasztott tömbházak kedvéért, de kevés a kanális, emiatt az esővíz itt is sarat eredményez, az elborítja az iskoláig nyúló aszfaltjárdát egész hosszában.
Egy erőszakos rendezési esetről is értesülök. Pár éve a hatóság megsokallta, hogy figyelmeztetését semmibe véve, a putrik egyre közelebb nyomultak a vesztőhelyi emlékműhöz, és buldózert hozatott a különben nyilván illegálisan felhúzott házak lebontására. Mocsel László meséli:
— Ahol az emlékmű van, egy üdőbe tele volt lakásokkal. Egy nap jöttek a kommandósok, jött egy trájler, hozta a buldózert. Én eleibe állottam, hogy álljanak meg, ne nyomassák le, mert az isten tudja, honnan, a szemétről szedték az anyagot, a téglákat, amiből építették. Ők neki, s nyomták le. Ott sírt gyermek, felnőtt, mindenki. Mert az volt minden birodalmik. Mindent leromboltak. Egypár ház maradt meg. A kommandósok körbevették fegyveresen a fenyvest, úgy. Nem volt, mit tenni. Én leállítottam, hogy aki tudja, kézzel bontsa. Segítettünk a cserepeket leszedni. De mire észrevettük, párat ledózeroltak. Nem volt kivakolt ház, de laktak benne, fedele volt, ajtaja, ablaka... Aztán azok a sporttelepre kerültek, most onnan a Sing-Singbe. Azóta oda nem mernek építeni, büntetik meg.
Felelősséget vállalni
Ma a telepen Dima Mihály szerint „gyerekestül, mindenestül vagyunk kétezren fejül", egy-egy kalibában sokszor heten-nyolcan, de tízen-tizenketten is. A múltkor, mikor egy „németországi küldönc" felajánlotta, hogy tizenöt iskolásnak írószereket adományozna, összeszámolták, hogy négyszázon felül van a rászoruló gyerekek száma, úgyhogy az illető úrnak megüzenték: inkább ne is hozzon semmit, annyit ugyanis elosztani sem lehet.
A telepfejlesztésre visszatérve, Dima Mihály nem állítja, hogy rossz a városi terv, de „az őrkei cigányságban ötnek-tíznek ha van olyan lehetősége, pénze, hogy azt a házat felépítse, bár tudom, nem fog sokba kerülni", a többiek számára mindez elérhetetlen. Most abban reménykedik, a polgármester állja a szavát, „ahogy eddig állta", és a telepen túli legelők „el lesznek kertelve a pataktól a cigányság felé, egészen a Bíróné pusztájáig. Lesz két emberünk, aki a kerítésre fog vigyázni. Mi felelősséget akarunk vállalni. Én úgy látom, ha nincs, aki a felelősséget vállalja, akkor nem lesz soha semmi a cigányságban. Pár ember, úgy gondoltuk, eléállunk, felelősséget vállalunk addig, amíg a tanács támogat. Ha a tanács nem támogat, nem tudunk."
A teleprendezés terve még túl ködös és távoli, hogy többet mondjanak róla. Egyelőre fontosabb a legelőrendezés, hogy lovaikat legyen, ahova kicsapni.
Saját rendőr
Itt meglepő fordulattal folytatódik a tervszövögetés. A riport szerkezetét mintegy felülírja az élet. Erről már tárgyaltak a városvezetéssel, jobban bíznak benne. Nagyobb fogás is lenne.
— Úgy volt, öt cigány közösségi rendőrt is fogunk alkalmazni. Nagyon fontos a városnak, hogy a rendfenntartásban legyen cigány rendőr is ott, ahol eddig román, magyar és mindenféle más nemzetiség volt. Mi ezzel az egész város lakosságán segítünk. Miért? Mert amíg a városban mindenféle nemzetiség lakik, mit látunk: ki a törvényszegő? A cigány. Rá van sütve, hogy ő lop, rabol, mindent elkövet. Olyan is történt, hogy nem cigány követte el, mégis őt vádolták. Én azt szeretném, ha a városban a cigány ember is biztonságban érezné magát, éppúgy, mint a magyar vagy a román ember. Az állam egyforma jogokat ír elő, egyformán biztosítja a szabadságunkat. Meg kell találni a kiskapukat, hogy a cigányságot is beavassuk mindenféle munkába. Miért? Nekem öt gyermekem van. Kiadom nekik, ki miért felel. Egyik a tisztaságért, a másik másért. Én tudom, hogy ő tudja, mi a feladata, és eleget fog tenni neki. Közben meg is simogatom, dicsérem. Ha nem is tökéletes a munkája, de a dicséret hatására legközelebb még jobban fog igyekezni. Így kerül oda a gyermekem, hogy megtanulja a rendet betartani.
Nos, így fogja fel Dima Mihály a cigányság átnevelését, ezért örvendene annak, ha roma rendőröket is alkalmaznak majd. Felfogása mégis sajátos, úgy gondolja, önvédelmi szerepet fognak játszani. Márpedig a közös rendet kellene fenntartani, melyet persze azáltal vállalhatnánk mindnyájan fenntartások nélkül, ha mind cigány-, mind magyarellenes élét elvennék.
.jpg)
