Gyuri két-három évvel lehetett idősebb nálunk, vékonyabb, fiatalabb testvérével együtt és népesebb családjával a kisváros szélén levő vályogházak egyikében lakott. Kitűnt a többiek közül beszédével, szorgalmával, munkakeresési vágyával. És azzal, hogy délutánonként ott csellengett a fásszínek körül, ahol édesapám vágta a fát, és addig-addig beszélgettek, addig-addig segített fát hozni-vinni, hogy kiérdemelte bizalmunkat. Később már elkísért a borvizes utunkra, sőt, olyan is megtörtént, hogy kisebb-nagyobb megbízatást kapott. Persze, mindig járt érte valami kis jutalom, egy darab kenyér vagy szalonna.

Tehát meg sem lepődtem nagyon, amikor egyik húsvét reggelén nyolc óra tájban kopogtak az ajtón, s Gyuri nagy félszegen megkérdezte, hogy szabad-e locsolni. Igaz, verset nem mondott, de hát én se nagyon kérdeztem... Hetedikes kamaszlányként boldog voltam, hogy jól kezdődik a reggel, ha már ilyen korán jönnek hozzám a legények locsolni. Igaz, behívni nem nagyon mertem, mert egyedül voltam otthon, de az ajtóban megkínáltam a szépre festett tojásos tálból. Hadd válassza azt, amelyik a legjobban tetszik neki. Boldogan köszönte meg, és továbbállt. Tíz perc múlva újra csengettek, hát most a kisebb testvére jelentkezett. Azt is ismertem, annak is adtam egy tojást. Nem telt bele fél óra, sorban álltak a cigány legények az ajtómnál. Egyenként jöttek, illedelmesen megkérdezték, szabad-e locsolni? Én már mondtam, hogy megöntöztek engemet, ne pazarolják rám az illatos kölnit, de mivel olyan ágrólszakadtak voltak, sajnáltam őket, mindegyiknek adtam egy tojást. Amikor a tojásos tál megürült, akkor jött a sütis tál. Úgy fél tizenegy óra után felhívtam édesanyámat az ügyeletben, hogy most már mit adjak a locsolóknak, mert minden elfogyott... Édesanyám, szegény, alig jutott szóhoz. Nehogy valakinek ajtót nyissak, amíg haza nem ér. Miért nem vigyáztam jobban, most már mit tegyünk, ha jönnek a barátok, ismerősök, rokonok délután??? Én csak álltam leforrázva a telefon mellett. Gyermekfejjel még nem tudtam, hogy milyen nehezen készült a sütemény, amikor mindent fejadagra adtak.

Azóta is sokszor elemlegetjük a hajdani húsvéti locsolkodást, lányomnak is elmeséltem a történetet. Hosszú évek után nemrég találkoztam Gyurival az utcán, amikor otthon jártam... Vastag bajusza mögül rám mosolygott. Már nem mert tegezni, de illedelmesen meghajolt: ,,Szép napot!"