Az óvoda udvarán a legkisebbek gyakorolnak, itt tanul a több mint félszáz furulyás, de a kicsiknek arra is van gondjuk, hogy a szünetekben kimossák a zoknit, rendet rakjanak a hálókban. Nem csak a zene fontos a kéthetes együttlét alatt, hanem az önállóság is, és mert arra számítanak, hogy jövőre is visszajöhetnek, fontos a jó megítélés. Erről soha nem beszélt a riporternek a tanulótábor megálmodója, másfél évtizede mindenese, szakirányítója, Kelemen Antal, de beszéd közben is észreveszi a legkisebb papírfecnit is a fű között, ilyennek itt nincs helye, mert aki a zenét szereti, sem rossz, sem a környezetét bemocskoló ember nem lehet — olvassuk ki szigorú tekintetéből. A rétyi zenei neveléshez még sok minden hozzátartozik, de mégis a hangszeres oktatás a legfontosabb, erről tehát bővebben.

Nincs még egy olyan oktató műhely Erdélyben gyermekek és ifjak számára, ahol a fúvós hangszerek ilyen színes skáláján lehetne tanulni, gyakorolni tapasztalt zenészek irányításával. A pontos fogalmazás kedvéért, a rétyihez hasonló elkötelezettséggel, kitartással, következetességgel megkomponált zenei nevelésről térségünkben csak a szentegyházi gyermekfilharmónia (FILI) esetében beszélhetünk, de ami a filis fuvolások képzését illeti, ők is Rétyet választják, ahol közel harminc éve folyamatos a szimfonikus hangszervilághoz közeledő hangzás elérésére való törekvés a helyi fúvószenekarban. Ezzel magyarázható, hogy tizennégy hangszercsalád van jelen a hét végéig tartó táborban, a trombitások és klarinétosok nagy létszámú csoportja mellett a fuvolát is tömegesen tanulják, de sokan fújják a szaxofont, harsonát, tubát, a bariton és tenor hangszereket, oboát, fagottot, kürtöt is, és két tucatnyian gyakorolnak az ütős hangszereken.

Nem csak a hangszerek skálája színes, de a tanulni vágyók származási térképe is, Háromszéken kívül majdminden gyergyói-medencei faluból érkeztek Rétyre, és csoportosan jöttek többek között Zágonból, Csíkkarcfalváról, Szentegyházáról, a Szatmár megyei Mezőfényről és környékéről, Marosvásárhelyről és természetesen, zenekarnyian, negyvenketten járnak be naponta a programokra a helybeli gyermekek.

Egy ilyen oktatótábor költségeit tekintve is más léptékkel mérhető, mint az üdülőtáborok, Kelemen Antalnak sikerült mégis úgy rendezni a dolgokat, hogy a résztvevők két hétre csak kétszáz lejt fizettek. Igaz, idén első alkalom, hogy az oktatási minisztérium éves rendezvénynaptárába nem került be az országos fúvóstábor, de a megyei tanfelügyelőség kihúzta a pácból a szervezőket, és a hiányzó összeg kétharmadát (tizenkétezer lejt) biztosította a tábornak. A Communitas Alapítvány is támogatta a fúvósokat, de magyar érdekeltségű országos rendezvény lévén, négyezer lejnél többet érdemeltek volna, a megyei tanács pedig kétezer lejjel segítette a szervezést.

A rétyi iskolában, annak udvarán és minden kis zugában, az új tornateremben, az óvodában, a művelődési házban, de még a tűzoltószertárban is gyakorolnak már második hete, olykor-olykor zenévé állnak össze a napok óta ismételt futamok, amire kívülálló könnyen mondhatja, nem nagy dolog, csak kézbe kell venni a hangszert. Csak az tudja, hogy mit jelent a közel harmincéves rétyi zenei nevelés, aki folyamatában látja Kelemen Antalék törekvését, látja-hallja az évente megrendezett fúvóstalálkozón bemutatkozó együtteseket, az elszaporodott falunapokon Erdély szerte találkozik az innen kinőtt zenészpalántákkal és -ifjakkal, valamint az eddigi hét karnagyképző tanítványaival, netán a július eleji-közepi rétyi hangszer- és hangszertartozék-vásár és kiállítás látogatója volt. És ami mindennél beszédesebb, a tizenötödik táborba olyan településről is érkeztek kezdő fúvósok, akiknek a hangszerét a helyi önkormányzat vásárolta, a tábordíjat pedig a közbirtokosság fizette. Lehet-e ennél nagyobb kisugárzása valaminek, ami nemcsak szépen szól, hanem a közösségi összefogást is segíti?!