Mint kiderült, nem kellettek évek e sajnálatos tulajdonságok kialakulásához, csak hatalomra vágyó, társai egy részét valamilyen úton-módon uraló, önző ember, aki évekig a más, a jobb, a tisztább politizálás bajnokaként szerzett babérokat, de a pártelnöki székért és pecsétért bármikor sutba dobta valamennyit. Az MPP-t megalakulása előtt és óta szimpátiával és reménnyel követők soraiban a gyergyói kongresszus kiverte a biztosítékot. Ha egy viszonylag még fiatal, új párt elnöke így meg tudja regulázni embereit, ha ily nyilvánvalóan keresztül tud lépni pártja szabályain, attól sem a romániai magyar politikai életet, sem a kisebbségi közmorál gyökeres megváltoztatását nem várhatjuk. A kongresszus küldötteinek egy részében ez a felismerés hamar megszületett, otthagyták a székéhez rendíthetetlenül ragaszkodó s e célból akár szabályzatszegést is elkövető elnököt, kongresszust, majd levélben közölték: újraválasztását nem tartják törvényesnek, újabb kongresszus kiírását kérik.

Ám a kedélyek nem csillapodtak még azok körében sem, akik végigcsinálták Szász Jenővel a kutyakomédiába illő tisztújítást. Az elnök úr ugyanis még a mellette maradt társaival sem hajlandó megosztani csekélyke és meglehetősen meggyámbászott hatalmát, s feszíti, egyre feszíti a húrt. Míg egy március végi találkozó után az elégedetlenkedők újabb csoportja — Tőkés András, ugyancsak Gyergyóban újraválasztott alelnök vezetésével —, hogy elkerülje a pártszakadást, de igazáról se kelljen lemondania, úgy határozott, hogy a bukaresti bíróságra bízza az ítélkezés jogát a gyergyói MPP-kongresszus törvényességének ügyében. Amennyiben a bíróság úgy dönt, hogy a kongresszus törvénytelen volt, újat kell kiírni.