A kísérlet, noha rövid életű volt, és a diktatúra vetett véget neki, magában foglalta annak a keserves időszaknak a tanulságait, melyet az erdélyi magyarság megélt a két világháború között, nem kis sikerrel orvosolva sok bajt, rátalálván az egyenjogúság felé vivő útra. Ezért érdemes visszatérni a világháború utáni pár év tanügyi kérdéseire. A korabeli lapokban tallózva mutatjuk be az 1945-ös év ehhez fűződő tanügyi eseményeit és fejleményeit.

Szippantás a kor levegőjéből

A háború utáni korszak még a front átvonulása előtt kezdődik Észak-Erdélyben, íme egy okmány, mely ma került nyilvánosságra, az akkori sajtóba nem kerülhetett be, de melyet nem lehet említés nélkül hagyni. 1944. szeptember 9-én fordult az Erdélyi Magyar Tanács memorandumban — ezt az egyházi püspököktől Tamási Áronon, Venczel Józsefen, gróf Teleki Bélán át Nagy Istvánig és Jordáky Lajosig sok mindenki aláírta — Magyarország kormányzójához, melyben a háborúból való kiválást sürgetik. Az emlékirat nem érte el célját, de jelzi, hogy Erdélyen belül megindult egy olyan szövetkezés, mely fontos lesz a továbbiakban.

No de a tanügyre térve, szintén egy akkori, a sajtóba hetekkel később eljutott dokumentummal kell kezdenünk. Szeptember 15-én az egyetemi tanács ugyanis úgy döntött, elfogadja az erdélyi magyarság felkérését, és nem üríti ki az egyetemet, nem hagyja el Kolozsvárt még ellenséges megszállás esetén sem, és ezt jegyzőkönyvben rögzítette.

Amolyan előzetesként szemelgessünk az első békenapok idevágó eseményeiből, közleményeiből.

Ahogy a front átvonult Kolozsvár felett, a Világosság még 1944. október 24-én hírül adja többek közt, hogy megalakult a MADOSZ kolozsvári szervezete, s arra hívja fel a tanítókat és tanárokat, jelentkezzenek iskoláikban. Az október 28-i számban pedig Miskolczy Dezső rektor tollából közölnek cikket Az erdélyi magyar egyetem címmel. Mint jeleztük, az egyetem minden kiürítési parancsot megtagadva, nem menekült el, tanári kara is jórészt helyben maradt. Miskolczy úgy fogalmaz: az erdélyi magyarságnak joga van a magyar egyetemhez. A tudományban szerinte keresni kell ,,a fajok és nemzetek feletti igazságot". Nagy István kommunista író nagytakarításra szólít fel az iskolákban, egyelőre a fasisztákkal való leszámolást sürgeti. Balogh Edgár pedig leszögezi: ,,Nem akarunk többet kisebbség lenni. Azt akarjuk, hogy minden magyar gyerek születésétől haláláig anyanyelvében sérthetetlen, iskoláztatásában támogatott, szabad magyar fejlődésében gátlástalan legyen." (okt. 31.) A november 3-i szám már azt adja hírül, hogy megkezdődött a tanítás a középiskolákban. A lap az észak-erdélyi helyzet tükre, mint ismeretes, egészen a román adminisztráció 1945. márciusi bevonulásáig Észak-Erdélyben szovjet katonai közigazgatás állt fenn. A bevonuló román hatóságokat a szovjet hadsereg a szárazajtai stb. vérengzések nyomán tiltotta ki ideiglenesen Észak-Erdélyből, ezzel sok reménynek adva tápot.

Balogh Edgárnak mint vezető publicistának mindjárt az elején vitája akad azokkal, akik az akkori Dél-Erdélyben egy nagyszebeni lapban megtagadták az erdélyi magyarságtól a jogot, hogy egyeteme legyen. A korábbi kolozsvári román egyetem ugyanis 1940-ben Szebenbe költözött át, onnan csak 1945-ben tért vissza. Egyelőre üzenget, s teszi ezt némi baljóslatú hangsúllyal.

Nem jelentkezhet fellázadt kisebbségekkel

Közben a román fővárosban is törik a politikusok a fejüket, s a brassói, tehát dél-erdélyi Népi Egység november 23-án azt kiáltja világgá, amit a magyarság számára a legígéretesebbnek tart. Vlădescu Răcoasă nemzetiségi miniszter szabályzatot készít a nemzetiségi népcsoportok jogainak és kötelezettségeinek megállapítására. Apropó, Băsescu államelnök minapi állásfoglalásával kapcsolatban érdemes megjegyezni: a demokratikus jogok már eleve nemcsak egyéni, hanem kimondottan közösségi jogokként jöttek létre. Úgy vélem, okkal beszél kollektív jogokról az újsághír, mint kiderül rögvest az alábbiakból. A miniszter mindenesetre a megvilágosodás egyik döntő okát is frappánsan megfogalmazza: ,,Románia az eljövendő béketárgyalásokon nem jelentkezhet fellázadt kisebbségekkel." (Világosság, nov. 17.)

Nyelvek, tannyelvek

Négy nappal később a lap kolozsvári tanítók és tanárok szakszervezetének nagygyűléséről beszámolva önérzetesen állapítja meg: ,,Észak-Erdély példát ad az igazi tanszabadságból. Amely dicséretes törekvés abból áll, hogy ,,minden szülő a gyermekét saját anyanyelvén taníttathatja, és ezért gondoskodni kell arról, hogy mindenütt a lakosság anyanyelvi megoszlását szigorúan szem előtt tartva állapíttassék meg az iskolák és tagozatok előadási nyelve, és nyerjen alkalmazást a szükséges tanszemélyzet. Ugyanakkor a tanszabadság alapján a szülők tetszésük szerint választhatnak az állami és egyházi iskolák között, tudva azt, hogy az egyházak nemcsak a múltban, hanem a jelenben is nevelő munkájukkal nagy szolgálatot tettek és tesznek Erdély népének." A nagygyűlés állást foglal a sovinizmus ellen, és üdvözli a kolozsvári középiskolák közti egyezséget, hogy ,,kötelező tárgyként tanítják a román középiskolákban a magyar, a magyar középiskolákban a román nyelvet és irodalmat, hogy ezzel is elősegítsék a közeledést és az egységet az együttélő két nép között".

Forradalmi és alapvető dolgok lettek volna ezek, kár, hogy itt csupán szándékok kinyilvánításáról van szó. Mindenesetre, aki ismeri a két világháború közti román iskolapolitika nyíltan elnyomó jellegét, az állami oktatás elrománosítását, a magyar egyetem elűzését, a névelemzések, kultúrzónák gyakorlatát, a kisebbségiekre nézve hátrányos vizsgáztatási rendszert, az egyházi iskolák állandó zaklatását stb., az tudja igazán értékelni a háború utáni teljes szimmetriára törekvés fenti elveit.

Hasonló szemlélet jegyében cikkezik Jancsó Elemér az egyetem mellett működő Erdélyi Tudományos Intézet feladatairól. Ennek kell a tudományos életet megóvnia az elsorvadástól. Harmadik pillérként pedig a gróf Mikó Imre alapította Erdélyi Múzeum Egyesületet említi, annak könyvtára, levéltára ,,jórészt ma is feldolgozatlan" — írja nyilván saját intencióit is belevetítve a programadásba. (nov. 23.) Rá két napra azt olvassuk, a MADOSZ MNSZ-szé alakul át, és úgy definiálja magát, ,,mint átfogó magyar nemzetiségi szervezet, az itt élő magyar nép kezébe juttatja a magyar gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai élet irányítását". Ha ebben valaki a kisebbségi összefogáson túl a kommunisták hatalmi monopóliumra való törekvését látja, nem téved nagyot, de akkoriban nem ették még olyan forrón a kását, a demokratikus pluralizmus komoly tartalékokkal rendelkezett.

Íme mit jelentett a világégés utáni fellélegzés a békére, egyenjogúságra áhítozó, az államsovinizmus által korábban meggyötört erdélyi magyarság körében 1944 késő őszén és telének kezdetén

*

Bukarestből egyre több hír érkezik. December 5-én megtudjuk, hogy lemondott a Sănătescu-kormány, és Rădescu vezérkari főnök alakít új kormányt, december 16-án pedig ismertetik a Nemzetiségi Statútum néven elhíresült törvény tervezetét. A dolog oly fontosságú, hogy külön fejezetet érdemel.

A statútum

Ha elgondoljuk, hogy Románia a ’89-es rendszerváltás utáni huszadik évben is képtelen volt még egy amolyan gyenge, langyos kisebbségi törvényt is kiizzadni, akkor tudjuk igazán megbecsülni a jogszabály értékeit. Nem mintha tökéletes lenne, vagy ma nem lenne meghaladott — tulajdonképpen már akkor messze elmaradt az észak-erdélyi elvárások mögött —, de hogy mennyire relatív dolog a haladás és regresszió kisebbségi tekintetben eme országban, az is jól demonstrálható e jobb sorsra érdemes törvényen. A Világosság üdvözli, viszont koránt sincs elragadtatva tőle. Főleg a tanügyi részt idézzük:

,,Kérdés azonban, hogy a nyilvánosságra hozott tervezet tökéletes-e. Első pillantásra megállapíthatjuk, hogy nem egy gyengébb pontja haladó volta ellenére is alkalmat tud még adni a nemzeti sovinizmus érvényesülésének. Nyilvánvaló az is, hogy a tervezet az észak-erdélyi demokratikus tényezők meghallgatása nélkül jutott kidolgozásra, hiszen közismert, hogy Észak-Erdély demokratái a kolozsvári magyar egyetem fenntartását tartják szükségesnek, míg a tervezet csak egyes magyar tanszékekről beszél." És idézzük a közvitára bocsátott tervezet oktatási előírásait:

,,2. Közoktatás.

18. & A román állampolgárok, fizikai vagy jogi személyek, köz- vagy magánjogiak nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül jogosultak, hogy saját költségükön az 1925. évi, a magánoktatás megszervezéséről szóló törvény feltételei mellett bármilyen fajta magán- és felekezeti iskolát és intézményt létesítsenek, vezessenek és igazgassanak.

19. & A romántól különböző anyanyelvűek által lakott községekben és amelyekben a gyerekek számbavétele alkalmával legalább 40 iskolaköteles gyermeket írtak össze, a gyermekek szüleinek közös kérésére az állam köteles a román tanítási nyelvű állami elemi iskolákkal egyenlő feltételek mellett az illető nemzetiségnek megfelelő tanítási nyelvű állami elemi iskolát felállítani.

20. & Az esetben, ha a működő felekezeti magánközépiskolák nem lesznek abban a helyzetben, hogy felvehessék az összes kérelmezőt, a román állam, a szükséghez mérten, az összlakosság és a román középiskolák közötti arányosság tiszteletben tartása mellett az illető nemzetiségnek megfelelő tanítási nyelvű állami középiskolát kell hogy felállítson.

21. & Az érettségi vizsgán a magániskolák tanulóit azon nyelven vizsgáztatják, amelyen az érettségi tárgyakat az illető magániskolában előadták, kivéve azt az esetet, amikor maga a tanuló kéri, hogy vizsgáztassák román nyelven.

22. & A kolozsvári tudományegyetem jogtudományi és bölcsészeti karán, figyelemmel az illető karon a hallgatók számára, magyar és német nyelvű tanszékeket állítanak fel."

(folytatjuk)