Aki tegnap azt gondolta, hogy megismétlődnek a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által szervezett első két lovagi vetélkedő (tavalyi és tavalyelőtti) próbái, és könnyen teljesítheti azokat, sőt, könnyedén le is győzheti a többi lovagjelöltet, az tévedett, mert minden egyes pontért komolyan meg kellett küzdeni az eddig ismeretlen kihívásokban.
Már a reneszánsz táncok tanulásánál kiderült, hogy nem is olyan egyszerű, és ha a lovagi címre áhítozó hat ifjút nem segítették volna a szebbnél szebb udvarhölgyek, majd a királylányvadászatban, a hangszerkészítésben, glóriakeresésben és egyéb megpróbáltatásokban nem inaskodtak volna a csatlósok, akkor bizony idén lovag nélkül maradna a város. Végül az győzött, akinek nem csak az udvarhölgyek meghódítása sikerült a legjobban, hanem becsületből is jól vizsgázott, nem ugrott be a könnyű kincsszerzés csábításának, a petrencét nem csak erőből emelgette, a betanult tánc színpadi bemutatójával pedig elhitette, hogy valóban a lovagi korban vagyunk. A hosszas és fárasztó próbák lejárta után még egy utolsó táncot lejtettek a versengő lovagok, aztán a zsűri kihirdette az eredményt: harmadik díjas Siegfried lovag, második Hazard megye lovagja, első — és Szent György lovagja — Acélszív lovag. „Isten és Mária tiszteletére tűrd eme csapást, és egyet se többet, légy bátor, igaz és derék, hisz jobb lovagnak lenni, mint szolgának" — hangzott el a király szájából a lovaggá ütés ősi rigmusa. (fekete—váry)
