Vasárnap átadták az idei Pro Urbe-díjakat, amit a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 1997 óta évente olyan személyiségeknek ítél oda, akik a várost és annak lakóit mindenkor a legjobb tudásuk szerint szolgálták önzetlenül, ,,pénz és taps nélkül". A megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott ünnepi ülésen a díjazottakat ismert helyi személyiségek méltatták, az alábbiakban a magyar kitüntetettek laudációit közöljük.
Dr. Bogdán Rajcs Zsolt
Sepsiszentgyörgyön született 1926. április 20-án, iskoláit itt végezte, 1944-ben érettségizett a Református Székely Mikó Kollégiumban. Felesége fiatalon elhunyt, két fia Sepsiszentgyörgyön él egy unokájával. Anyai nagyapja az I. világháborúban vitézségi érmet kapott, ezért 2001-ben dr. Bogdán Rajcs Zsoltot is vitézzé avatták. A marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen 1951-ben orvosi diplomát szerez, majd 2001-ben aranydiplomát kap. 1956-ban Sepsiszentgyörgyre kerül a kórházhoz, előbb belgyógyász konzultáns orvos, majd laboratóriumi főorvosként megy nyugdíjba 1992-ben. Ez idő alatt korszerű laboratóriumot létesít, újabb vizsgálatokat vezet be, de beteggondozói hivatását is tovább folytatja egy régi világ, régi orvosi iskola, elsüllyedt magyar tannyelvű orvostudományi egyetem képviselőjeként. A mára leértékelődött hivatás egyik régi vágású szolgája, a zajos világ egyik szelíd embere.
1993 és 2007 között mint nyugdíjas orvos a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye sepsiszentgyörgyi Caritas-fiókjánál a gyógyszereket osztályozta, rendezte, és az előírások alapján eljuttatta a rászorultaknak.
Negyven évig dolgozott orvosként, mind szakmailag, mind etikailag igyekezett lelkiismeretes tevékenységet folytatni, a pontos, megbízható munka híve volt.
Dr. Bogdán Rajcs Zsolt nem csak orvos volt. Mint értelmiségi a tudomány mellett a kultúra iránt is érdeklődött. Részt vesz a Székely Nemzeti Múzeum, a képtár, a könyvtár rendezvényein, könyvbemutatókon, manapság nem általánosítható életformát él. Vallásos életmódjának méltó cselekedete az is például, hogy 1948-ban a sepsiszentgyörgyi római katolikus temetőben levő kápolnát átadta az egyháznak, ez volt az első ravatalozóház városunkban, melyet mindazok használnak, akik az ottani temetőben kaptak sírhelyet. A kápolnát dédnagyapja építtette 1861-ben, falán márványlapon az alábbi felirat olvasható: ,,Isten imádására és a hívek lelki vigasztalására ajánlja a Bogdán család. 1861."
Dédapja, Bogdán András alapította a Háromszéki Takarékpénztárat, fia, Bogdán Artúr a bank vezérigazgatója volt. Bogdán István házában lakott 1849-ben Petőfi Sándor, a híres Bogdán-házat pedig 1973 nyarán hetekig tartó munkával lebontották, hogy a város régi, szép központját meg tudják változtatni.
Dr. Bogdán Rajcs Zsolt szakmai munkássága, a társadalomért végzett tevékenysége példaértékű, ezért javasolom Pro Urbe-díjra.
dr. Szőts Dániel
Tiboldy Zoltán
Tiboldy Zoltán 1929. október 19-én született a Maros megyei Gerendkeresztúron. Csak kétéves koráig nevelkedett itt, 1931-ben szülei Kolozsvárra költöztek, ahol édesapja a Magyar Színház, a Thália gazdasági vezetője lett. Nagybátyja, Kovács László az Erdélyi Helikon szerkesztője. Nagynénje, Kovács Erzsébet — Dsida Jenő múzsája — az Erdélyi Tudományos Intézetnél, majd a kolozsvári egyetemi könyvtárnál dolgozik. Ilyen szellemi környezetben nevelkedve, az akkori kolozsvári gyermek ma már az egyetlen, aki személyesen ismerte mind a marosvécsi íróközösség tagjait, mind az akkori kolozsvári színházi, művelődési és tudományos élet kiemelkedő alakjait.
Középiskolai tanulmányait a Református Kollégiumban Sütő András osztálytársaként végzi, majd a Bolyai Tudományegyetem történelem—földrajz karának hallgatója. A szakokat átcsoportosítják, a történelem—filozófia szakon végez.
Sepsiszentgyörgyön korántsem idegen. Dédapja, hidvégi Nagy Sándor Gábor Áron egyik fő segítőtársa volt, majd a Mikó-kollégium alapításának egyik jelentős alakja. A dédunokát 1952-ben eredetileg az úgynevezett Esti Középiskolába helyezik ki, ám ez már a második évben beolvad a Székely Mikó Kollégiumba. Innen vonul nyugdíjba 1990-ben, de további két esztendőt ugyanitt tanít óraadó tanárként. Öt évtizedes pedagógusi pályája során a földrajz mellett nem véletlenül bízhatnak rá történelmet, fizikát, matematikát, természetrajzot, anatómiát, csillagászattant, rajzot, magyart, latint.
Az országos műemlékvédelem kiépülésekor Székely Zoltán múzeumigazgató őt is meghívja az akkor alakuló rajoni műemlékbizottságba, és ha órarendje miatt a felkérésnek nem is tehet eleget, tizenkét évig járja a környező falvakat előadásokkal, az úgynevezett tudományos brigáddal, mely — bármennyire is ideológiai céllal hívták életre — sokszor végezhet érdemben is hasznos népnevelést.
1993-tól a mai napig — nyugdíjasként — a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárának muzeológusa. Oroszlánrésze van a múzeumi évkönyv 1995. évi újraindulásában — ez jelenleg a legnagyobb kisebbségi magyar szakperiodika —, az ő ötlete a Pálmay József-féle székely családtörténeti kötetek hasonmás kiadása, ő figyelmeztet Orbán Balázs kéziratos hagyatékára. Hely- és művelődéstörténeti cikkek, dolgozatok sorát teszi közzé ezekben az években, adalékokat közöl Kőrösi Csoma Sándor, Zathureczky Berta, Kós Károly, a helikoni írók, Szabédi László munkásságához, városunk és megyénk története jeles alakjainak életéhez.
Tiboldy Zoltán valószínűleg Sepsiszentgyörgy és a széles környék legszerényebb, legfigyelmesebb, legtürelmesebb, legszeretetreméltóbb embere. A tisztviselőnegyedi ápolt kis porta udvarán gyümölcsfák, virágágyások, barátságos házi kedvencek. A múzeumban már hosszú évek óta az ő csokor hóvirágja, jácintja, nárcisza, bazsarózsája mutatja természet és ember örök, igazi idejét, amelyet sokszor hajlamosak volnánk elfelejteni. Köszönjük neki, hogy városunk polgára, és megtisztelt jelenlétével.
Boér Hunor
Incze Sándor
1933. október 9-én született Szárazajtán. Gyermekként szemtanúja volt a szárazajtai vérengzésnek, ami egy életre nyomot hagyott lelkében. A Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, de közben szülei kuláklistára kerültek, így nem mehetett főiskolára. Mint sok más sorstársa, a kolozsvári Református Teológia felé vette útját. Itt is végzett 1956-ban. 1958-ban nősül, felesége ,,kiemelt", apósa öt évet ült börtönben mint osztályellenség. Három gyermekük — két fiú, egy lány — született.
Negyvenhét éven át szolgálta becsülettel egyházát, ebből huszonkét évet Szemerján. Előző szolgálati helyei: Szolokma (Udvarhely m.), Magyarhermány, Kovászna. Mindenütt maradandót hagyott maga után.
Szemerjára sem üdülni jött, hanem építeni. Huszonkét év alatt befejezi az új paplak építését, kőkerítést építtet, és rendbe teteti a temetőt, tornyot javíttat, és új harangot öntet az elrepedt régi helyébe, kopjafát állít 1972-ben az egykori mikós osztálytársak emlékére, de azt Bora István 1848-as honvédtiszt sírjára helyezteti, hogy a sírt gondozni lehessen. A gyönyörű faragott templomajtón belül magyar címer látható, kazettás mennyezetet készíttet templomunkban, új temetőt nyittat, ahová Makovecz Imre neves építésszel műemlék ravatalozóházat terveztet.
Kezdeményezi a szemerjai csata emlékművének felállítását, méltóságteljes tiszteletadással újratemeti a háborúban elesett két német katonát, a templom elé millenniumi kopjafát állíttat.
Újjászervezi a gyülekezet vegyes kórusát magas képzettségű karnagy alkalmazásával. Rendszeresen látogatja a hidvégi öregotthont a nőszövetséggel együtt. Aktívan részt vesz a két Református Világtalálkozó szervezésében. A Székely Mikó Alapítvány kezdeményezője, jelenleg is elnöke. A mikós világtalálkozó egyik fő szervezője.
Incze Sándor Isten szolgájaként igyekezett gyülekezetét, népét becsülettel szolgálni, eljuttatni hozzá Isten igéjét, de ugyanakkor tudatosítani bennünk azt, hogy mi itthon vagyunk, nekünk e szülőföld drága, és azt mindenképp kötelességünk megvédeni mindenféle betolakodókkal szemben, kötelességünk ápolni és védeni drága magyar nyelvünket. Ebben a hitében a letűnt rendszer zsarnokai sem tudták megingatni. A börtöntől Isten keze megóvta, de számtalan esetben került kritikus helyzetbe, mert ki merte mondani az igazságot.
Életútján értékelendő végtelen türelme, töretlen optimizmussal és toleranciával építette az ökumenikus barátságot történelmi egyházaink között. Az ortodoxia felé is mindig nyitott volt, nem rajta múlt, hogy elzárkóztak rendezvényeink elől. Mindezek után nem véletlen, hogy 1990-ben őt választották a Sepsi Egyházmegye református esperesévé. Így vonult nyugdíjba 2003-ban. Ha valaki tett székelymagyar közösségünkért, akkor ez a nyakas székely Incze Sándor volt.
Botos Ferenc
Kónya Ádám (1935—2008)
A mindenkori tudományos előrehaladás egyik mozgatórugója a kérdésfeltevés. A dilemma, a töprengés, a kézenfekvő és egyszerű válaszok átlépése, azaz a nehezebb út kiválasztásához szükséges erő. Ez az erő nem mindenkinek adatik meg. Kónya Ádám azon kiváltságosok egyike volt, akik vállalták a járatlan utat. Így könnyű és mégis iszonyú nehéz feladatot hagyott hátra azoknak, akik ezt az utat szeretnék felmérni. Könnyű feladatot, hisz több mint hét évtizedes pályafutása alatt ő maga írta laudációját a cselekedetek apró gyöngybetűivel, de mérhetetlenül nehezet is, mert ezt az általa megírt laudációt hetek, hónapok alatt sem lehetne összegezni.
Kónya Ádám, az ifjabb nemzedék Ádi bácsija 1935-ben született Brassóban. Tanári oklevelet 1956-ban szerzett a Bolyai Tudományegyetem földrajz—földtan szakán. Pedagógusi hivatását Sepsiszentgyörgyön és Kökösben gyakorolta, 1968—1970 között a helyi lap, a Megyei Tükör településlexikonának és műemlékrovatának szerkesztője volt. 1990-től a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és a Megyei Műemlékvédelmi Tanács elnöke, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület zsinatának tagja. 1989-től Sepsiszentgyörgy város önkormányzati képviselője. Enciklopédikus tudásával, tudománynépszerűsítő írásaival, szaktanulmányaival, előadásaival, tanácsaival, közéleti szerepvállalásával, egész munkásságával népét, a magyarságot szolgálta.
Tagja volt a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének, a Magyar Polgári Pártnak, alelnöke a Székely Nemzeti Tanácsnak, a Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács elnöki tisztét is vállalta. Az ő kezdeményezésére fogadta el 2004. január 17-én az aranysávos kék lobogót saját jelképeként a Székely Nemzeti Tanács, amely azóta székely zászlóként egész Székelyföldön elterjedt.
Mindannyian más-más sorokat, gondolatokat szőnénk az emlékezés láncolatába. Lenne, ki azt mondaná, hogy kezdeményezésére indult el a város reprezentatív épületeinek megvilágítása, a műemlék épületek megjelölése, más azt emelné ki: erőteljes, de körültekintő, szövetségeseket toborzó fellépésének köszönhető, hogy a Bazár épülete ma is a művészetek hajléka; más a ’48-as honvédsírokról, csillagtúrákról, lebilincselő előadásokról szólna... Bennünk, akik ismertük, ott lakozik hamiskás mosolya, immár végérvényesen.
Úgy gondolom, hogy Kónya Ádám egyedisége, tudományos háttérmunkájának univerzalizmusa, illetve a város érdekében kifejtett tevékenységének egyetemessége mindannyiunkat méltatókká tesz. Legyen ez a szimbolikus gesztus, Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város gesztusa a Pro Urbe-díj egykori megálmodója irányába. Mindannyiunk nevében Kónya Ádámot egyedi alkalommal kiosztásra kerülő posztumusz Pro Urbe-díjra javasolom.
Klárik Attila
