Mi, hol, mikor

2009. április 30., csütörtök, Mi, hol, mikor?
Színház

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház szombaton 19 órától a nagyteremben a Bródy―Németh- és a Molnár―Örkény-bérleteseknek mutatja be William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát (Jánosházy György és Arany János fordítása alapján) Török Viola rendezé­sében.

A Bródy―Németh-bérletesek saját helyükön ülnek, a Molnár―Örkény-bérleteseket kérik, keressék fel a pénztárt, és kérjenek ülőhelyet.

Kiállítás

* Miniatűr történelem ― az őskortól az 1848―1849-es szabadságharcig címmel ma 19 órakor ólomkatona-kiállítás nyílik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében. A vándorkiállításon, amelyet eddig a barótiak láthattak, a tahitótfalui Homoki Gyula gyűjteményéből származó, kézi festésű miniatűr ólomkatonákat tekinthetnek meg az érdeklődők, nemcsak a vitrinekben, hanem ,,harc közben" is, hiszen az apró figurák a terepasztalokon történelmünk híres csatáit vívják. A tárlatot Demeter László történész, Erdővidék Múzeumának vezetője nyitja meg, a házigazda Bordi Zsigmond Loránd, a házigazda múzeum régésze. A múzeumpedagógiai foglalkozáson 15 órától többek között ólomkatona-festéssel (a kifestendő katonákat a helyszínen lehet majd megvásárolni 7 lejért), és a ’48-as szabadságharc résztvevőinek öltözékét, harci felszerelését bemutató kifestősökkel várják a gyermekeket. A megnyitó után rajzpályázatot is hirdetnek: a beérkező munkák két hétig a kiállítás mellett láthatóak, a legjobbak készítőit pedig Homoki Gyula által festett ólomkatonákkal jutalmazzák. A tárlat június 14-ig tekinthető meg Sepsiszentgyörgyön, majd Kézdivásárhelyre, a Céhtörténeti Mú­zeumba kerül.

* A kézdivásárhelyi Vigadó kistermében vasárnap 12 órakor nyílik az In memoriam Tóth Ferenc című kiállítás az Incitato lovastábor kitalálója, elindítója, tizenöt éven át szervezője emlékére. A soron kívüli seregszemlére eddig Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Csutak Levente, Deák M. Ria, Deák Barna, Dimény András, Győri László, Horváth Bíbor, Horváth István, Nagy Lajos, Orth István, Péter M. János, Sáfrán Péter, Sajgó Ilona, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás, Simó Enikő, Sipos Gaudi Tünde, Tomos Tünde, Vincze László, Xantus Géza jelentkezett alkotásaival.

Röviden

Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi városi művelődési ház Terefereklubja évadzáró találkozójának meghí­vottja ma 19 órától Márton Árpád színművész, parlamenti képviselő. Téma: Mit tehet egy képviselő, ha ellenzékbe szorul? Házigazda: Matekovics János.

Gyermektáncház. Kovásznán a városi művelődési ház nagytermében ma 18 órától gyermektáncház. Zenél a Folker együttes, táncoktató István Ildikó. A részvétel ingyenes.

Kézműves-foglalkozás. Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban a Guzsalyas Alapítvány ma 18 órára gyermekeket, fiatalokat, felnőtteket vár nemezkészítésre.

Autóbusz. Május 4-én, hétfőn 16.30 órakor Kovásznáról autóbusz indul Sepsiszentgyörgyre, a Magyar Összefogás Listájának országos kampánynyitó rendezvényére. Az érdeklődők a Kovászna városi RMDSZ-irodában vagy a 0267 341 990-es és a 0744 364 250-es telefonon jelezhetik részvételi szándékukat.

Áramszünet. Május 5-én, kedden 9―16 óráig Zágonban, Nagypatakon, Kisborosnyón, Kispatakon és Feldobolyban szünetel az áramszolgáltatás.

Tánc

A sepsiszentgyörgyi Kék Hold Táncklub a tánc világnapja tiszteletére vasárnap 19 órától a színház nagytermében vetítéssel és bemutatóval egybekötött társastánc-történeti előadást tart.

Zene

Az Árkosi Művelődési Központban ma 18 órától Valentin Şerban (hegedű) és Ovidiu Pârjol professzor (zongora) koncertezik. Műsoron: Paganini: Capriccio szólóhegedűre nr. 17., Bach: g-moll szonáta BWV 1001 ― Adagio és Fúga, Saint-Saëns: Bevezetés és Rondo Capriciosso op. 28. Sepsiszentgyörgyről a színház elől 17.30 órakor autóbusz indul, az utazás ingyenes.

Mozi

A kézdivásárhelyi Vigadó­ban az Uránia Filmklub ma 19 órától Art Linson rendező Ahol a bölény dübörög című, 1980-as angol vígjátékát vetíti. Főszerepekben: Peter Boyle, Bill Murray. A belépés díjtalan.

Rádió

A Régió Rádió a Viola da Gamba című komolyzenei műsorában ma 22 órától egyórányi klasszikus zenét sugároz (az adást szombaton 10 órától megismétlik). Ma Antonin Dvorak opus 88-as, 8. szimfóniáját hallhatják.

Képernyő

Az Erdővidék Térségi Televízió mai műsora: 19.30 Élőhüllő-kiállítás Erdővidék Mú­zeumában. Steinhübel István beszél gyűjteményéről. 19.45 Tojásíró délután Kisbaconban. 20.00 A Vargyasi Unitárius Kórus előadása. Az iskolások bemutatják Móra Ferenc Az asszonyok tüköréből című színdarabot. 20.15 A Bölöni Általános Iskola elemi tagozatának bemutatása. 20.30 Interjú Berszán István református lelkésszel. 20.45 A megyei szarvasmarha-tenyésztők egyesületének közgyűlése.

Majális

Zalánpatakon népünnepély, hagyományos majális lesz szombaton és vasárnap. Műsort mutatnak be a helybeli gyerekek, fellépnek a sepsiszentgyörgyi nyugdíjasok és a felsőrákosi dalcsoport. Lesz motorostalálkozó, hagyományos ételek, ital, fúvószene, este utcabál. Az idegenből érkezőknek sátorozási lehetőséget biztosítanak.

Vitézavatás

A Történelmi Vitézi Lovagrend szombaton 10.30 órától a csíkszeredai millenniumi templomban vitézavatást tart. Az avatást Vitéz Hunyadi László főkapitány celebrálja.

Ingyenes tanácsadás

Az Együtt az egészségért egyesület szervezésében Sepsiszentgyörgyön az 1918. December 1. úti rendelőben (bejárat a Nicolae Bălcescu utca felől) az ingyenes egészségvédő program keretében folytatódik Rodica Renţea pszichológus tanácsadása. Ezen a héten és a jövő héten a téma: Alkalmazkodási zavarok felnőtteknél és gyermekeknél. Az érdeklődők a 0267 352 266-os és a 0724 573 354-es telefonon kérhetnek időpontot.

Állásbörze

A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál nyilvántartott állásajánlatok: egy-egy számítógép-programozó (felsőfokú végzettség — ff.), polgári és mezőgazdasági építkezésre szakosodott építőmérnök, állat-egészségügyi asszisztens (középfokú végzettség — kf.), utazási ügynök (kf.), külkereskedelmi előadó (kf.), kereskedelmi ügynök (kf.), menedzserasszisztens (kf.), adatbevivő, -feldolgozó-, hitelesítő operátor (kf.), raktárkészlet-kezelő (gazdasági líceum), pénztáros (kf.), recepciós (kf.), gondnok (kf.), turisztikai panziógondnok (kf.), biztonsági őr (szakmai engedéllyel), biztonságiőr-csoportvezető (kf.), kereskedelmi dolgozó (kf.), fürdőszobaberendezés- és gázvezeték-szerelő (szakképzett — szk.), festő-mázoló (szk.), építőtelepi bádogos (szk.), félkészáru-daraboló (kf.), karbantartó villanyszerelő (szk.), mészáros (szk.), fűtő (szk.), traktorista, takarító-karbantartó, két-két általános egészségügyi asszisztens (kf.), gipszkartonszerelő (szk.), gépkocsiszerelő (szk.), varga (szk.), autóbuszsofőr (szk.), árumozgató, három-három báros (szk.), fűtésrendszer- és gázvezeték-szerelő (szk.), sofőr nehéz kamionra (szk.), négy hegesztő (szk.), öt-öt pincér (szk.), vasbetonszerelő (szk.), hét-hét egyetemes asztalos, sofőr személygépkocsira, kis tehergépkocsira és kamionra (kf.), nyolc-nyolc elárusító (szk.), ács (szk.), tíz biztosítási ügynök (kf.), tizenegy szakképzetlen munkás csomagolásra, tizenöt szakképzetlen munkás építőiparba, tizenhat vakolókőműves (szk.), harmincöt szakképzetlen konfekciós munkás, negyvenkét textilkonfekció-összeállító (szk.).

Kék fény

A megyei bűnügyi nyomozócsoport Sepsiszentgyörgyön azonosított és letartóztatott egy országosan körözött személyt. K. György (41) nevére március közepén a brassói bíróság adott ki büntetés-végrehajtási utasítást, miután négy év hat hónap börtönre ítélték sikkasztásért. Két héttel ezelőtt országos kö­rözést rendeltek el. Sepsiszentgyörgyön rokonok lakásán találták meg, nem ellenkezett a letartóztatáskor. Most a helyi fogdában várja, hogy átvigyék valamelyik büntetés-végrehajtó intézetbe. K. György büntetett előéletű, 2006-ban három év börtönre ítélték rablásért, de egy évvel ezelőtt feltételesen szabadlábra helyezték.

Közlekedés

Kedd éjszaka egy hidvégi autós rendőrök elől menekülve oszlopnak ütközött. S. Attila (28), bár nincs jogosítványa, kocsiba ült, és autókázni indult. Brassó megyében, Földváron megpillantott egy rendőrkocsit, és hirtelen megfordult. A gyanús reagálást látva a rendőrök üldözésére indultak. Az autósnak már sikerült szülőfaluját elérnie, amikor egy kanyarban elvesztette uralmát a kocsi fölött, és oszlopnak ütközött. Kiugrott a kocsiból, és gyalog szaladt haza, ahol aztán a Kovászna megyei rendőrök rátaláltak. Most nem csak azért kell felelnie, hogy jogosítvány nélkül vezetett közúton, hanem a baleset helyszínének elhagyása miatt is. Két héttel ezelőtt egyszer már rajtakapták a faluban, hogy vezetett, s iratcsomó is készült az ügyben.

(Rendőrségi tájékoztató)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-04-29: Közélet - x:

Elismerés az Osonónak

A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Részletek a bolyongás meséiből című produkcióját versenyen kívül értékelte (és adott különdíjat) a zsűri a csütörtöki ferencvárosi Színjáték-forgó fesztiválon azzal az indokkal, hogy az előadás túllépi az amatőr színjátszás színvonalát.
2009-04-30: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédmama, testvér, anyós, anyatárs, sógornő, keresztmama, rokon, jó szomszéd, a szárazajtai születésű sepsikőröspataki
özv. DEMETER SÁNDORNÉ
GÁL IRMA
82 éves korában hosszas, türelemmel viselt betegség után elhunyt.
Temetése 2009. május elsején 15 órakor lesz a családi háztól a római katolikus temetőben.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4220400