Egyszer volt, hol nem volt, valahol egy folyó mellett volt egy kecskecsorda. A kecskék elszéledtek, a víznek az innenső felén is ették a fűzfabokrokat s a víznek a túlsó felén is. Azok a kecskék, amelyek ezen az oldalon legeltek, azt gondolták, hogy a túlsó oldalon jobb étel van, a túlsó oldalbeliek meg azt, hogy itt a jobb füvecske.
Gondolkoztak a kecskék, hogyan tudjanak ezek odajönni, azok meg idejönni. Meglátta egy kecske, hogy egy ügyes palló van keresztül a vízen. Kapta magát, s hamar felmászott a pallóra. Amikor meglátta túlfelől egy másik kecske, hogy ez felmászott, akkor ő is sietve felmászott a másik végén. Összetalálkoztak ketten éppen a palló közepén. Azt mondja az egyik kecske a másiknak:
— Miért jöttél fel a pallóra, ha láttad, hogy én fent vagyok?
— Azért, mert én öregebb vagyok — mondja az idősebb. — Térjél vissza.
Azt mondja a fiatalabb kecske:
— Én aztán nem térek vissza! Az enyém az elsőbbség, mert én másztam fel hamarabb a pallóra.
A másik is csak mondja a magáét:
— De én öregebb vagyok, mint te, s a fiatal engedelmeskedjék!
A fiatal nem akart engedni, az öreg meg csak tartotta az igazát. Összeverekedtek ketten a palló közepén, s mind a ketten beleestek a folyóba, s elvitte őket a víz.
Vége a mesének, s most az egyszer nem mondhatom, hogy ma is élnek, ha meg nem haltak.
