A fanatikus világforradalmárnak, veszélyes terroristának, megszállott antikommunistának, nacionalistának, iszlám hívőnek stb. tartott Rózsa-Florest (aki Füst Milánnal teheti fel, most már a másvilágon a kérdést: ,,ez mind én voltam egykor?") és társait Morales elnök elleni merénylettel vádolják. Kételyek merülnek fel viszont a szállodában történtekkel kapcsolatban. Épp ezért Micháel Martin ír külügyminiszter a dublini közszolgálati rádióban arról beszélt, hogy kormánya kedvezően fogadná, ha hiteles nemzetközi vizsgálóbizottság alakulhatna, és nagyon zűrzavarosnak minősítette az állítólagos terroristacsoport felszámolásának körülményeit. Akárcsak Balázs Péter magyar külügyminiszter, aki arról beszélt, nehéz feltételezni olyanokról, akiket hátulról lőttek le, hogy ellenálltak volna. Egy, a magyar médiákban gyakran szereplő, német állampolgárságú katonai szakértő szerint: a szállodai szobában nem voltak tűzharcra utaló golyónyomok a falon, feltételezése szerint tűzharc éppen ezért nem is történt, Rózsa-Florest és két társát minden jel szerint álmában lepték meg, és kivégezték. Balázs Péter magyar külügyér még azt is hozzátette, hogy a megölt és elfogott, terroristának tartott személyek a bolíviai belpolitikai események áldozataivá váltak. Rózsa-Flores Santa Cruz-i baráti társaságának különböző nemzetiségű tagjairól van szó, akikről nehezen feltételezhető, hogy terroristák lennének. ,,Nem látjuk pontosan, hogy mennyiben használták őket eszköznek, mennyiben voltak céljai esetleges bolíviai belpolitikai eseményeknek." Azóta a bolíviai titkosszolgálat nyilvánosságra hozott egy igen homályos, többféleképpen is értelmezhető videofelvételt, amelyen Rózsa-Flores és társai az elnök állítólagos megölését tervezik. A magyar televízió bemutatta Kepes András Eduardo Rózsa-Floresszel tavaly szeptemberben készített interjúját. A férfi akkor döntött úgy, hogy Bolíviába megy, támogatni Santa Cruz tartomány autonómiájának kivívását. A Bolívia többi tartományához képest igen gazdag, és a Fidel Castro kubai elnök hívének tartott Morales elnök gazdaságpolitikája következtében igen hátrányosan érintett tartomány ― amelynek különben horvát származású kormányzója van, és nagyon sok horvát emigráns él ott ― autonómiát követel és esetleges elszakadást Bolíviától. Rózsa-Flores az interjúban elmondta, tudatában van annak, hogy küldetése veszélyes, Latin-Amerikában vagyunk, ahol bármi megtörténhet, és még az ellenkezője is, de ő arra tette fel az életét, hogy az elnyomottakon segítsen, fajra, nemre, vallásra ideológiára való tekintet nélkül. Különben nem hiszi, hogy Santa Cruzba behatolnának az elnök ellenőrzése alatt álló terrorista elhárító kommandók. Itt tévedett. Interjúja pedig jó adukat nyújtott a hatalmához mereven ragaszkodó Morales elnöknek ― aki egyik pillanatban támogatja, a másikban ellenzi egy esetleges külföldi vizsgálóbizottság létrejöttét, a halálesetek körülményeit kivizsgálandó...

Bolívia máris ,,lépett", és perrel fenyegetik Kepes András tévériportert, mert elhallgatta ennek az interjúnak a létét (!), noha szeptembertől bizonyítékai vannak arra nézve, hogy Rózsa-Flores és megbízói Santa Cruz önállóságára törnek, és el akarnak szakadni az országtól. Épp ezért most ellenőrzik Rózsa-Flores bankszámláit, a pénzmozgásokat, kiderítendő, kiktől is kapott pénzt tervezett akciói végrehajtásához. Mindebből világos, terroristának és zsoldosnak tartják a magát világforradalmárnak tartó férfit.

Egy tékozló élet

Feltehetjük a kérdést: ki is volt Eduardo Rózsa-Flores? Annál is inkább, mert a Kepes András ,,búcsú"-interjúján, a magyar és horvát médiában sűrűn nyilatkozó barátai és a magyar iszlám közösség tagjainak vallomásain kívül egy film is a rendelkezésünkre áll. Fekete Ibolya Chico (Kölyök) című filmje, amely Rózsa-Flores főszereplésével készült, róla is szól, az ő történetét dolgozza fel, a férfi önmagát alakítja tehát, élete váltakozó helyszínein. A film 2002-ben a magyar játékfilmszemlén fődíjat kapott. Fekete Ibolya, a Bolse-vitával már nagy sikert arató film rendezője ,,ideológiai kalandfilmnek" nevezi művét. Az interjúban (Filmvilág, 2001. január) elmondja, hogy a felvételek Horvátországban, Chilében, Albániában, Izraelben és Magyarországon készültek ,,valamiképpen a végeken". ,,Az alaptörténet Eduardo Rózsa-Floresé ― eléggé ismert is a médiából ―, az ő életútjának főbb állomásaira és helyszíneire épül. Annyira ritka képlet ez, hogy ilyent kitalálni nem is lehet. (...) Eduardo nagyvonalúan bocsátotta rendelkezésemre történeteit. Tovább cifrázza a képletet, hogy a film főszerepét is ő játssza ― színészként azt a figurát, azt a személyiséget alakítja, akit én megírtam. Remek színészi képességekkel rendelkezik, és végül is sokkal jobban oldotta meg a feladatot, mint ahogy amatőr szereplőtől remélné az ember. (...) Eduardo hallatlanul otthonosan mozog a legkülönfélébb terepeken és közegekben."

De ki is volt Eduardo Rózsa-Flores? Magyar zsidó apa és katolikus dél-amerikai spanyol anya gyermeke (mindkettő fontos lesz a későbbiekben, a jezsuita nevelés is, a zsidósághoz való közeledés is, de egyik sem jelent megoldást), Chiléből Allende bukása után Svédországba, onnan Magyarországra menekül a család. A gyermekkor tehát, Fekete Ibolya idézett interjúja szerint is ,,a hatvanas-hetvenes évek fordulójának forrongó, politikai küzdelmektől és forradalmaktól feszített légkörében zajlik: Che Guevara még ott menetel a halálba, a szomszédos hegyek között (Bolíviában, ahol, tehetjük hozzá, Rózsa-Flores életére is pontot tesznek a golyók ― B. L.) Salvador Allendének lehet integetni a mindennapos, lelkes tüntetéseken... Ebből az átfűtött gyerekkorból érkezik hősünk a hetvenes-nyolcvanas évek ― legalábbis langyosnak nevezhető ― Magyarországára, ahol semmilyen harc nem folyik semmilyen eszméért, és ha valamit, hát a konfrontációt mindenki igyekszik nagy ívben elkerülni. Aztán egyszer csak néhány évtized, mondjuk így, nyomott békéje után minden felbolydul, és kitör a harc, nevezetesen a délszláv háború. Hősünk útja egyenesen vezet oda, a horvát oldalra." De most még nem tartunk itt, a felhevült, önmagát kereső fiatalember hadtudományokat tanul katonai akadémián, spanyolnyelv-tudását hasznosítandó fiatalon a Sakálnak is nevezett, világszerte körözött terrorista, Carlos tolmácsa magyarországi látogatásán. Csakhogy ő nem vonzódik a terrorizmushoz, ő nem zsoldosnak, hanem szabadságharcosnak készül. Erre a nyolcvanas években kevés esélye van a késő Kádár-kori Magyarországon, ’90 után azonban jön a változás, kinyílik a világ, és a kalandvágyó,önmagát kereső Rózsa-Flores megindul, a Balkánra tart nyilván, először a számára ismeretlen Albániába megy, ahol hegyi zsidó falvakban próbálja fellelni azonosságát, ezután megy el Jeruzsálembe is, a jezsuita nevelés akár a szerzetesi életre is predesztinálná, de őt az élet vonzza, azt szeretné alakítani, a megalázottakon és megszomorítottakon, a világ árváin segíteni. Ez, tudom, fellengzősen hangzik, de Eduardo Rózsa-Flores egész, tragikusan befejeződő, tékozló élete hitelesíti. Így kerül Horvátországba önkéntesként, a nemzetközi brigádban harcolja végig a szerb―horvát háborút, ezredesként szerel le, Horvátországban nemzeti hősnek tartják, legendás alaknak, megkapja a horvát állampolgárságot is, de ahogyan barátja, Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője elmondja ― mutatva, hogy mennyire nem zsoldos alkat volt Eduardo, s mennyire nem pénzért tette, amit tett ―, az ezredesi nyugdíjat visszautasítja. (A sors iróniája, hogy mivel nincs társadalombiztosítása, amikor később infarktust kap, hozzá utazó horvát orvosok gyógyítják, feltehetőleg nemcsak azért, mert a visszautasított ezredesi nyugdíjával horvát társadalombiztosítás is jár...)

Visszatér Magyarországra, ahol elkészül a róla szóló film, újságírással foglalkozik. Itt jön az újabb kaland, ő, a jezsuita és hithű zsidó áttér az iszlám hitre, s a magyarországi iszlám közösség megbecsült tagja lesz. A Chico című filmről szóló kritikájában (Balkáni anziksz, Filmvilág, 2002. február) Hirsch Tibor leírja, ,,...ahogy fogy a hit az eszmében, a viszonylag fiatal kísértetek, Marx és Guevara helyett már csak az ezeréves lovagi galantéria sugallja a szabályokat, civilt nem gyilkolunk. A következő hazatérési kísérlet az otthonos hité. Otthonos hit kettő is van: a kereszténység anyai ágon, jezsuita paptanárok közvetítésével, és az apai nagyszülők zsidó vallása. A két vallás közös déja vu helyszíne Jeruzsá­lem. Otthonra lehetne lelni itt, mondjuk szerzetesként egy kolostorban, egyesítve az eszme tiszteletét, a katonás fegyelmet, az örök keresés megszokott állapotát, és nem mellékesen a lovagias humanizmust." Ám Eduardo haditudósító lesz, majd önkéntes Horvátországban. Hirsch Tibor szerint: ,,A Balkán keresztben-hosszában férfinak való, akárcsak Dél-Amerika. Kínos, hogy éppen nemzetállamok születnek benne, de hát zsarnokság ellenében születnek, és Chico számára a zsarnokság az igazi fogódzó. Ahol zsarnok van, ott igazság is van, igaza van annak, aki a zsarnok ellen harcol. Chico, aki középkorúvá érve elvesztette a hazatérés illúzióit, nem keresi többé az eszmét, a vallást, a kizsákmányoltak szolidaritását."

Ez a film hősére nagy valószínűség szerint igaz lehet, de Eduardo Rózsa-Flores eltékozolt élete nem ért véget a film végével, értelemszerűen folytatódott tovább.

Más hangok jöttek, más szobák.

Állítólag undorodott a magyar belpolitikai hazugságáradattól, ő szerezte meg és hozta nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét is. Akkor már a világlapok tudósítójaként egyre többet foglalkozott Dél-Amerika problémáival általában, és anyja szülőhazája, Bolívia problémáival különösen. Hirsch Tibor idézett kritikája végén empatikusan jegyzi meg, hogy Chico és Eduardo Rózsa-Flores illúziói egy részének elveszítése után is ,,hihet még sok-sok lokális és pillanatnyi igazságban, amit mindig megérez a kóbor lovag, és mindig a jó oldalra áll..."

De hát ez viszonylagos, mint ahogyan az utolsó, bolíviai kaland esetében is nehezen lehet innen, erdélyi sündisznóállásból eldönteni, hogy egy állam és egy önállóságra, esetleges elszakadásra törekvő tartomány vitájában melyik oldalon is áll az igazság, s melyik a jó oldal.

Egyáltalán van-e ilyen?

Ahogy egyik gyönyörű novellája végén Danilo Kis megállapítja: ,,A történelmet a krónikaírók írják, a legendákat a nép szövi. Bizonyos csak a halál."

És csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer kiderülnek Eduardo Rózsa-Flores és társai halálának valóságos körülményei, az igazi ok, amiért végső soron kivégezték őket, leölték, mint a kóbor kutyákat, pedig ők kóbor lovagok voltak inkább, s hittek abban, hogy van rossz oldal és jó oldal, létigazság és zsarnokság, és hogy ők a jó oldalon állnak...