Mi, hol, mikor

2009. május 12., kedd, Mi, hol, mikor?
Könyvbemutató

Erdővidék Múzeuma Ká­szoni Gáspár Termében ma 19 órától Virág Endre néptáncos (Háromszék Táncegyüttes), a Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadója bemutatja Jánosi József Erdővidéki táncélet című könyvét. A kötet a helyszínen megvásárolható, a szerző dedikál.

Bábszínház

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Bábszínház a kézdivásárhelyi Vigadóban ma 9.30 és 11 órától Hófehérke és a hét törpe című előadását mutatja be. A Grimm testvérek meséjét bábszínpadra rendezte: Oana Leahu.

Tudományos társaság

Hivatalosan bejegyezték a Háromszéki Magyar Tudományos Társaságot tizennyolc alapító taggal. A társaság célja felmérni és ösztönözni a székelyföldi tudományos tevékenységet, kiegészíteni, támogatni a többi, szakosodott tudományos társaság munkáját. A társaság elnöke dr. Nagy Attila, társelnöke dr. Péter Sándor, titkára Főcze Gyula doktorandusz.

Röviden

Táncház. A Guzsalyas Alapítvány a sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 16.30 órától gyermektáncházba várja az óvodásokat, kisiskolásokat, fiatalokat. Zenél a Folker együttes.

Nyílt napok a sóbarlangban. A sepsiszentgyörgyi uszodában szerdán, csütörtökön és pénteken naponta 11―19 óráig ingyen látogatható a sóbarlang. Időpontot egyeztetni telefonon lehet: 0729 961 667, 0267 315 334.

Áramszünet. Péntekig naponta 8―15 óráig Kézdimárkosfalván a 2-es transzformátor körzetében, szerdán 8―16 óráig Kézdiszentkereszten, Bélafalván és Kézdiszentléleken a 6-os és 7-es transzformátor körzetében, csütörtökön 8―14 óráig Szotyorban a 2-es transzformátor körzetében szünetel az áramszolgáltatás.

Fagyosszentek. Pongrác és az utána következő Szervác és Bonifác a három fagyosszent. A néphagyomány szerint ha hideggel érkeznek, hosszú lesz az ősz. A májusi fagyok kárt okoznak a virágzó gyümölcsösökben és veteményesekben, ezért tűzgyújtással, füstö­léssel védekeznek ellenük. E napokon nem tanácsos vetni és palántázni.

Az ápolók nemzetközi napja. Világszerte május 12-én tartják az ápolók világnapját arra emlékezve, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, a modern nővérképzés úttörője.

Kék fény

Lopások. Vasárnap reggel telefonált egy kézdivásárhelyi benzinkút alkalmazottja a rendőrségre, hogy aznap éjjel valaki ellopott egy padlószőnyeget a kocsimosó elől. A rendőrök a gyanúsított nyomára bukkantak F. Ştefan (53) torjai lakos személyében. A 200 lejes szőnyeget sikerült visszaszerezni és visszaadni a tulajdonosnak. * Szombat este telefonált egy maksai lakos a rendőrségre, hogy eltűnt egy ló az istállóból. Mint kiderült, C. József dálnoki lakos gyanúsítható azzal, hogy a sötétséget és a nyitva talált kaput kihasználva elkötötte a hároméves lovat. A 2000 lejre becsült jószágot sikerült visszaszerezni. Mindkét esetben lopás vádjával indult eljárás.

(Rendőrségi tájékoztató)

Közlekedés

Súlyos balesetek. Az elmúlt napokban négy, emberáldozatot követelő baleset történt a megyében. Péntek reggel kilenc óra után egy kovásznai taxisofőr értesítette a rendőrséget, hogy az Ignácz Rózsa utcában a patak fölötti hídon elütöttek egy gyalogost. A helyszínen megállapították, hogy P. Ioan (78) helybeli lakos felhajtott a járdára, és elütött egy 56 éves nőt meg a hároméves unokáját. Az áldozatokat kórházba szállították, a nőt a sürgősségen ellátták és hazaengedték, a kislányt Brassóba szállították szakellátásra. * Ugyancsak pénteken este tíz körül a 112-es sürgősségi számról hívták a rendőrséget a 10-es országúton Bodzafordulón történt balesethez. T. Mihaela (18) szitabodzai lakos, akinek nincs jogosítványa, a szükséges tanfolyam elvégzését igazoló bizonyítványa, nagy sebességgel vezetett egy robogót, mellyel egy éles kanyarban kisiklott. A balesetben a motorozó lány többszörös töréseket szenvedett, a mögötte ülő 17 éves lány pedig könnyebben megsérült. * Vasárnap délelőtt tíz óra körül szintén Kovásznán, az Alsópáva (121-es megyei út) és a Felsőpáva utca kereszteződé­sében gyalogos okozott balesetet. Egy 50 éves zabolai sofőr az út szélén álló nyerges vontatót előzött éppen, amikor eléje lépett a 29 éves gyalogos, aki az álló jármű előtt szabálytalanul próbált átmenni az úton. A könnyebben sérült gyalogost mentővel vitték a sepsiszentgyörgyi kórházba. * Vasárnap a nagyajtai rendőrök járőrözés közben a falu szélén vettek észre egy karambolozott autót, amelyben két férfit találtak. Mint kiderült, a kocsit M. János (35) baróti lakos vezette, aki a baleset után ismeretlen helyre távozott. A két utas közül egy 22 éves fiatalembert törésekkel a sepsiszentgyörgyi kórházba szállítottak. Valamennyi esetben folyik a kivizsgá­lás. (Rendőrségi tájékoztató)

KSE-napok

* A Zol-Oil győzelmével zárult a kispályás labdarúgó-bajnokság, amelyen a csapatokat két csoportra osztották. Az eredmények: elődöntő VugPark—Zol-Oil 1—4, Gyöngyös—GabApro 1—1 (büntetőkkel továbbjutott a Gyöngyös); döntő Gyöngyös—Zol-Oil 2—4.

* Felső-háromszéki minifoci-bajnokság V—VIII. osztályosok számára: 1. Petőfi Sándor Általános Iskola, 2. Nagy Mózes Általános Iskola, Szentlélek.

* Kézilabda: 1. Nagy Mózes I., Nagy Mózes II., 3. Nosztalgia csapat.

* Atlétika. A győztesek: I. osztály/50 m: Szőcs Zoltán és Tóth Anita; II. osztály/50 m: Kiss Balázs és Bálint Boglár; III—IV. osztály/50 m: Gyergyai Szilárd és Voloncs Szidónia; III—IV. osztály/400 m: Márton Péter és Voloncs Szilvia; V—VI. osztály/500 m: George Naiman és Bech Orsolya; V—VI./400 m: Gazda Vazul és Bech Orsolya; VII—VIII. osztály/100 m: Csíki András és Horovits Hanna; VII—VIII. osztály/600 m: Tuzson Ágnes; IX—XII. osztály/100 m: Varga Csongor; IX—XII. osztály/600 m: László Zoltán.

* Sakk. 1. Sükösd Tamás, 2. Ghenea C., 3. Kovács János, 4. Vass Gábor, 5. Balázs Attila.

* Kosárlabda. A nemzetközi minikosárlabda-torna eredményei: csoportmérkőzések: KSE A—Gyöngyös 32—18, KSE B—Kolozsvár 28—73, KSE A—Ploieşti 17—44, Gyöngyös—Ploieşti 18—37, Sepsiszentgyörgyi ISK—Brassói Galaktika 17—28, Rm. Vâlcea—Ploieşti 9—37, Galaktika—Kolozsvár 10—39, KSE B—Sepsi 13—52, Gyöngyös—Rm. Vâlcea 33—15, Sepsi—Kolozsvár 16—37, Galaktika—KSE B 30—12, KSE A—Rm. Vâlcea 45—25; helyosztók: KSE B—Rm. Vâlcea 19—50, Gyöngyös—Sepsi 33—25, KSE A—Galaktika 33—13, Kolozsvár—Ploieşti 21—20. A végső rangsor: 1. Kolozsvár, 2. Ploieşti, 3. KSE A, 4. Galaktika, 5 Gyöngyös, 6. Sepsiszentgyörgyi ISK, 7. Rm. Vâlcea, 8. KSE B.

Összeállította: Tibodi Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-05-11: Sport - x:

Megvédte címét a Trio Bodok (Bowling)

Szászszázalékos teljesítménnyel fejezte be az idei megyei bowlingbajnokságot a Trio Bodok, és ezzel zsinórban második alkalommal bizonyult Háromszék legjobbjának.
2009-05-12: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagyborosnyói születésű sepsiszentgyörgyi
id. BAGOLY ZOLTÁN
életének 83. évében váratlanul elhunyt.
Temetése 2009. május 12-én 14 órakor lesz a közös temetői ravatalozóháztól.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4220771