S mi, emberek hogy vagyunk ezzel? Gyökereink képletesek. Talajba kapaszkodni nem tudunk. Életünk hossza ismeretlen számunkra, és relatív tartama is, hisz a kérészéhez képest borzasztó hosszú lehet, míg a mamutfenyőhöz képest villanásnyi csupán. Gyökereket emlegettem, és virtuálisnak mondtam lehetőségüket. Ám ha az emberiség, ezen belül a magyarság életfájára gondolok, de akár egy egyszerű családfára is, bizony be kell látni: így már vannak gyökereink, s törzsünk, akár ágaink is tele levelekkel és időnként gyerek-virágokkal. De hogy mi egyénként, egyszerű emberként hol helyezkedünk el rajta, azt csak a Jóisten tudja, hisz lehet, hogy amit mi az emberiség egyik ágának vélünk ma, az csupán gyökérkezdet még, de fordítva is igaz lehet: amit mi szép törzsnek vélünk, az már egy tovább nem folytatódó végág csupán. Talán jobb is, ha nem tudjuk, hogy ennek a csodanövénynek épp mely alkotórésze vagyunk mi rövidebb-hosszabb életünkkel. Egy biztos: nélkülözhetetlen elemei vagyunk. Nélkülözhetetlen, mint bármely sejt az élet egy szakaszában, bármely élőlényben. Hisz az is lehet akár korpaként lehulló bőrhámsejt vagy az agy idegsejtje is ott, ahol van, ahol élnie rendeltetett, ott létfontosságú a jelenléte. Ha nincs akkor és ott, ahol, társaival együtt, tán semmi sem úgy történik, ahogy, ha egyáltalán megtörténhet valami is hiányukban.

Így vagyunk mi, emberek is. Bárhová is születtünk vagy kerültünk vándorlásunk során, bárhol is találjuk meg szálláshelyünket, ott vagyunk fontosak magunknak, családunknak, társadalmunknak, nemzetünknek, emberi fajunknak. És semmi más dolgunk nincs, csak elvégezni becsülettel azt, ami ránk méretett. ,,Csak" ennyi. Hej, sokszor pedig de nehéz ez a rövidke csak! De betyárul az!

Az emberként élés, a hit vállalása, magyarságunk tudatos megélése, a közösségünkért való — a magunk haszna előtt véghezvitt — cselekvés, a felelős családfői tett, a magunkért, testi-lelki egészségünkért felvállalt kötelesség, a mindent átszövő szeretet szálainak szüntelen óvása, gyarapítása mind ilyen aprócska ,,csak". A valahol otthonra lelés, a végső szálláshely és nyughely megtalálása is ilyen nyúlfarknyi ,,csak". S az sem kis feladat — sőt, talán a legnagyobb —, amíg rájövünk, hogy nemcsak nekünk kell helyünket meglelnünk, hanem mi is szálláshely vagyunk. Csak rá kell döbbennünk erre. Egyszer csak. Hisz bennünk lakik a jóság, a béke, a szeretet, a szerelem, az öröm, a boldogság, a szépség, a megértés. És Isten is bennünk lakik, csak hagynunk kell, hogy megszólítson minket. Onnan belülről.

Tudom, talán sokan unják már az örök papolást a hitről, erkölcsről, magyarságról. De be kell látnunk, hogy a magyarságnak nincs jövője, ha mi, magunkat hozzá tartozóknak vallók nem építjük szilárd erkölcsi alapra azt, és nem nyerjük vissza hitünket. Először magunkban, az építkezés sikerességének lehetőségében, végül — néhányan talán — Istenben is, kiben szálláshelyünk van, s kinek szálláshelye bennünk vagyon.