Mi, hol, mikor

2009. május 18., hétfő, Mi, hol, mikor?
Színház

* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát (Jánosházy György és Arany János fordítása alapján) Török Viola rendezésében a nagyteremben ma 18 órától a kézdivásárhelyi felnőtt- és diékbérleteseknek és a baróti diákoknak, kedden 18 órától a Székely Mikó Kollégium és a Puskás-bérleseknek mutatja be; Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátékát Mircea Cornişteanu rendezésében a nagyteremben csütörtökön a Comenius I.-, szombaton a Comenius II.-, vasárnap 17 órától a Katona József- és a Madách Imre-béréletesek láthatják.

* A színház kamaratermében kedden 20 órától Pálffy Tibor egyéni előadásának bemutatója. Samuel Beckett: Az utolsó tekercs (Szenczei László és Zilahy Péter fordításai alapján). Pálffy Tibor alkotótársai: Kató Zsolt (film); Kerezsi Nemere (díszlet), Veress Ildikó (dramaturgiai munkatárs), Kusztos Attila (grafikai tervező), Musát Arnold (tanácsadó). Az előadásban elhangzó egyházi dal szövegét fordította Pinczés István, koordinátor Lázok János.

Jegyrendelés a szervezőirodában, telefon: 0267 312 104, 0728 083 336, 0745 589 214. A pénztár nyitvatartási rendje: kedden, szerdán és csütörtökön 11—14, pénteken 11—13 óráig, előadásnapokon másfél órával az előadások kezdete előtt.

E-mail: office@tamasitheatre.ro,

honlap: http://www.tamasitheatre.ro/.

* A színház kamaratermében szerdán 19 órától Morgen Berger A Sinai-hegytől a Vénusz-dombig című előadása látható. Fellép: Maia Mor-genstern és A. G. Weinberger. A jegy ára 30 lej.

Kiállítás

A kézdivásárhelyi Vigadó­ban ma 17 órakor Pécs és Kézdivásárhely címmel nyílik gyermekrajz-kiállítás, a helyi Molnár Józsiás-iskola és a pécsi Szent Mór-iskola testvériskolai kapcsolata eredményeként. A kiállítást Deák Ferenc nyitja meg, közreműködnek a zenetagozatos tanulók.

Rádió

A Régió Rádió ma 11.20 órától az MR-1 Kossuth Rádió segítségével készült Aranyemberek című sorozatban dr. Anderle Ádám egyetemi tanárral készült beszélgetést sugároz (ismétlés kedden 16.20 órakor).

Röviden

Filmklub. A sepsiszentgyörgyi városi művelődési házban a Huszárik Filmklub ma 19 órától az Otar Josszeliani grúz filmrendező filmjeit bemutató sorozatban a Brigantik című, 1996-ben készült koprodukciós filmet vetíti, utána beszélgetés. Házigazda: Lázár-Prezsmer Endre.

Kézműves-foglalkozás. A Guzsalyas Játszóház a sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 17 órára gyöngyfűzésre, gyöngyszövésre vár gyermekeket, fiatalokat.

Ingyenes tanácsadás. Az Együtt az egészségért egyesület szervezésében Sepsiszentgyörgyön az 1918. December 1. úti rendelőben (bejárat a Nicolae Bălcescu utca felől) az ingyenes egészségvédő program keretében folytatódik Rodica Renţea pszichológus tanácsadása. Ezen a héten a Hangulatzavarok felnőtteknél és gyermekeknél a téma. Az érdeklődők a 0267 352 266-os és a 0724 573 354-es telefonon kérhetnek időpontot.

Megnyílik a mofetta. Sugásfürdőn holnap megnyílik a mofetta. Nyitvatartási program: keddtől vasárnapig naponta 9―17 óráig, hétfőn zárva.

Lezárják a forgalmat. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának városgazdálkodási irodája értesíti az Erdő utca lakóit, hogy mától két hétre csatornázási munkálatok miatt lezárják az utcában a járműforgalmat. Megértésüket köszönik.

Áramszünet. Ma és holnap 8―14 óráig Kézdimárkosfalván, ma 10―14 óráig Eresztevényben, Sepsibesenyőn, a Besenyői-tó partján, Maksán az 1-es és az OGA-transzformátor körzetében, szerdától péntekig naponta 8―14 óráig Kézdimárkosfalván a 2-es transzformátor körzetében szünetel az áramszolgáltatás.

A múzeumok nemzetközi napja (múzeumi világnap). A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) 1977 májusában Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el ünneplését.

Zene

* A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja szervezésben a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében ma 19 órától Demény Balázs zongoraestje. Műsoron Beethoven: É-dór szonáta op. 109, Bartók: Szvit op. 14, Debussy: Hommage á Rameau (Images I.), Liszt: Dante-szonáta (Fantasia quasi sonata, aprés une lecture de Dante).

* A sepsiszentgyörgyi városi művelődési házban kedden 17 órától a Magyar Férfidalárda hangversenyezik azzal a programjával, amellyel részt vesz a siófoki VII. Balatoni Vándor-díjas Férfikari Dalosversenyen.

* A kézdivásárhelyi Vigadóban pénteken 19 órától a Székelyland: Showtlanok, az Open Stage és a Profest műsora.

* Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala ingyenes szabadtéri Zorán-koncertet szervez szombaton 20 órától a Szent György téren.

* A kézdivásárhelyi Viga-dó nagytermében szombaton 11 órától a nyugdíjasok VI. kórustalálkozója a Maassluis Nyugdíjasklub szervezésében. Hét kórus több mint 230 tagját várják a szervezők, ott lesz a nagybaconi Benedek Elek Közművelődési Egyesület énekkara, a Nagybaconi Nyugdíjasok Klubjának Őszicsokor dalcsoportja, a Székelyudvarhelyi Nyugdíjas Önsegélyző Pénztár női kórusa, a Boldog Özséb katolikus templom énekkara, a kantai katolikus templom énekkara, a Hálaadás református dalárda és a házigazda Maassluis Nyugdíjasklub Rozmaring énekkara.

Tánc

* A sepsiszentgyörgyi Há­romszék Táncegyüttes Mátyás király ajándéka című mesejátékát a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében szerdán 10 és 12.30, csütörtökön 10 és 12 órától mutatja be. Rendező-koreográfus: Ivácson László.

A helyek száma korlátozott, jegyek elővételben a Háromszék Táncegyüttes jegypénztárában kaphatók, előjegyeztetés a 0267 315 418-as telefonon.

* A kovásznai Gyermekek és Tanulók Klubja szombaton 10 órától tizedik alkalommal szervezi meg a megyeközi néptánc- és néphagyomány-találkozóját a városi művelődési ház szabadtéri színpadán.

Könyvbemutató

Erdővidék Múzeuma Ká­szoni Gáspár Termében kedden 19 órától a Mentor Kiadó szerkesztői és szerzői bemutatják a könyvkiadó történelmi, néprajzi és irodalmi sorozatait, legújabb kiadványait. A kiadó részéről jelen lesz: Káli Király István, a kiadó igazgatója, Gálfalvi Ágnes és Vida Erika szerkesztő. Meghí­vottjaik: Bogdán László író, költő és Vida Gábor író. A kiadó kötetei a helyszínen megvásárolhatók.

Természetfotó-pályázat

A marosvásárhelyi Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület az idén első alkalommal nemzetközi természetfotó-pályázatot hirdet amatőr és profi fotósoknak. Bővebb tudnivalók a weblapon: www.milvus.ro. Kérdéseket a photocompetition@milvus.ro e-mail címre küldhetnek. A versenyre két kategóriában fogadnak munkákat: A — általános — bármilyen természetfotó (tájkép, madarakról, állatokról, növényekről stb. készített munkák), B — fehér gólya — csak fehér gólyákról készített fotókat fogadnak. Nevezési díj: 10 euró (vagy ennek megfelelő összeg lejben) egy kategóriára, illetve 15 euró mindkét kategóriára. Nevezési határidő: 2009. május 23. (postabélyegző dátuma). Fődíj: 500 euró, mindkét kategóriában az I. díj 200 euró, a II. 100 euró, a III. a Milvus-csoport által felajánlott jutalomcsomag.

Állásbörze

A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál nyilvántartott állásajánlatok: egy-egy gondnok (középfokú végzettség — kf.), turisztikaipanzió-gondnok (kf.), utazási ügynök (kf.), őrző-védő ügynök (szakmai engedély), menedzserasszisztens (kf.), szociális gondozó (felsőfokú végzettség — ff.), karbantartó villanyszerelő (szakképzett — szk.), félkészáru-daraboló (kf./szk.), fűtő (szk.), ápolónő, fűtésrendszer- és gázvezeték-szerelő (szk.), fürdőszobaberendezés- és gázvezeték-szerelő (szk.), mészáros (szk.), számítógép- és számítógéphálózat-operátor (kf.), recepciós (kf.), külkereskedelmi előadó (kf.), állat-egészségügyi asszisztens (kf.), két-két varga (szk.), textilkonfekciós (szk.), munka-egészségügyi és -biztonsági koordinátor (kf.), vasbetonszerelő (szk.), szakképzetlen munkás építőiparba, takarító-karbantartó, autóbuszsofőr (szk.), vakolókőműves (szk.), három-három ács (szk.), sofőr nehéz kamionra (szk.), sofőr személygépkocsira, kis tehergépkocsira és kamionra (kf.), négy-négy hegesztő (szk.), elárusító (szk.), öt-öt szakképzetlen munkás csomagolásra, szakképzetlen konfekciós munkás, egyetemes asztalos (szk.), hét általános egészségügyi asszisztens (technikum), tíz biztosítási tanácsadó (kf.).

* A színház kamaratermében kedden 20 órától Pálffy Tibor egyéni előadásának bemutatója. Samuel Beckett: Az utolsó tekercs (Szenczei László és Zilahy Péter fordításai alapján). Pálffy Tibor alkotótársai: Kató Zsolt (film); Kerezsi Nemere (díszlet), Veress Ildikó (dramaturgiai munkatárs), Kusztos Attila (grafikai tervező), Musát Arnold (tanácsadó). Az előadásban elhangzó egyházi dal szövegét fordította Pinczés István, koordinátor Lázok János.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-05-16: Magazin - x:

A legjobb marhaslágerek

Marhái kedvenc zenéiből állított össze válogatáscédét egy paraszt Ausztriában. A 41 éves, birkfeldi Franz Köberl már tíz éve ad szerenádot tangóharmonikájával a teheneinek és más haszonállatainak, de gyakran beszáll a muzsikálásba egész családja, mivel mindegyikük játszik valamilyen hangszeren.
2009-05-18: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagybaconi születésű sepsiszentgyörgyi
KERESZTES ANTAL
életének 75. évében csendesen elhunyt.
Temetése 2009. május 19-én 14 órakor lesz a szemerjai új református ravatalozóháztól az ott levő temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
2523