Nem kis teljesítmény, ha azt vesszük figyelembe, hogy csapatunk az ősz folyamán újoncként remekül szerepelt az Európa-kupában, ahol a hosszú kiszállások, a kemény ellenfelek azért egy picit kivettek az együttes erejéből. Ehhez hozzátartozik az is, hogy volt olyan bajnoki mérkőzés — és nem is egy —, amelyen nem csak az ellenféllel kellett megküzdeni, de a bírói párossal is. Ez most már a múlté, hisz befejeződött a pontvadászat, és lányaink elégedettek lehetnek az ezüstéremmel.
A fináléban jobb volt a Târgovişte, ezt el kell ismerni, még akkor is, ha egy kicsit nehezen lehet ezt megtenni. A kosárlabdacsapat már második éve, hogy összehozza a szentgyörgyieket, eggyé kovácsolta a szurkolót a politikussal, a magyart a románnal, akik minden héten bő két órán át egy óriási zöld-fehér szívként dobogtak, harcoltak, szenvedtek lányaik mérkőzésen. Az újabb ezüstérem nem csak a csapat érdeme. Ezt az ezüstöt a megyeszékhelyi szurkolók, a csapat támogatói, az egyszerű szentgyörgyi polgártól a mérkőzésre kivezényelt rendfenntartókig mindenki megérdemeli. Mint minden együttes, nálunk is voltak gondok, problémák, voltak meccsek, amelyeket nem tudtunk megnyeri, volt, amikor rosszul játszottak a lányok, de voltak örömteljes pillanatok is. Mi, kosárlabda-kedvelők és én, e sorok írója bízom abban, hogy az ősszel újra drukkolhatunk kedvenc csapatunknak, és a sepsiszentgyörgyi csapatsport zászlóshajója, a Sepsi BC nem jut a labdarúgás vagy éppen a kézilabda szörnyű sorsára. Szép volt, lányok, és reméljük, hogy a nyári szünet után újra találkozunk.
Pár napja fejeződött be a pontvadászat döntője, amelyet lányaink 3—0-s összesítésben veszítettek el a Târgoviştével szemben. A háromszéki kosarasok — Zoll, Vass, Ambrus, Sándor, Diatta, Nagy, Duffy, Kajdacsi, Bordás, Cazac és Matovic — egész évben példátlanul harcoltak a fináléba jutásért, ott viszont túl kemény diónak bizonyult a több egykori szentgyörgyi játékost is felvonultató Târgovişte. Győzött a jobbik, s a Sepsi BC zsinórban másodszor lett az ország második legjobb kosárlabdacsapata, ami nem a véletlen műve. De lássuk, milyennek látta a döntőt és az egészt idényt csapatunk edzője, Déri Csaba.
— Kezdjük a végével. Hogyan értékeli csapatunk döntőbeli teljesítményét?
— Én elsősorban a dolognak a folyamatjellegét szeretném hangsúlyozni, ugyanis a Sepsi BC alakulása után nagyon magasra tette a mércét. Tavaly romániai szinten sztárjátékosok szerepeltek a csapatban, Román Kupát és bajnoki ezüstérmet nyertek. Idén újabb lépést tett a csapat, elindult egy nemzetközi kupában, és gyakorlatilag azokat a terveket, amelyeket a vezetők előirányoztak, folyamatosan túlteljesítették. Ennek az utolsó állomása volt a döntő. A rájátszásban az Alexandria elleni mérkőzéseken voltunk mi csúcsformában, utána következett két hét szünet, s a Târgovişte is és a Sepsi BC is játékhiánnyal küzdött. A döntőt értékelve úgy érzem, hogy mi helytálltunk. A finálébeli meccsek alatt folyamatosan a faultarány, a büntetődobások aránya olyan szinten a Târgoviştének kedvezett, ami egyszer-kétszer irreálissá tette a játékot. Ki kell mondani, hogy a csapat fölélte energiáját. Kajdacsi Judit térdét és bokáját műteni kell, Salimata Diatta térde is korrekcióra szorul, Vass Ildikó az első meccsen ütést kapott a derekára, ami megakadályozta abban, hogy olyan szinten játsszon, ahogy ő tud, Ambrus Erzsó pedig folyamatosan sérülésekkel bajlódott. Rengeteg nehézségünk volt, de úgy érzem, becsületesen helytálltunk, s el kell mondani, hogy a Sepsi BC ezzel a szezonnal romániai szinten nagy csapat lett, és minden olyan dolog megvan, ami hordozza magával a nagyon nagy folytatás ígéretét.
— Ezüstöt nyertünk, vagy inkább aranyat veszítettünk. Hogy a helyesebb?
— Ezüstöt nyertünk! Egész évben a ,,finom" dolgokból lehet látni, hogy ez a bajnokság a Târgoviştéről szólt. Én sportszerűen elismerem, hogy jók voltak. Hihetetlen energiát és pénzt fektettek a csapatba, s én ezt nem tudom elítélni. Az a normális, ha valaki megtesz mindent csapata sikeréért. Ki merem mondani, hogy a Sepsi BC nagy csapattá vált ebben a két évben, és kötelező ezen a szinten folytatni, ha lehet, egy picivel jobban. Én így értékelem a dolgot.
— Ejtsünk egypár szót a játékosokról is. Kivel volt megelégedve és kivel nem az edző?
— Ambrus Erzsó tizennyolc éven át játszott magyarországi nagycsapatoknál, és az elmúlt két évben részese volt a szentgyörgyi sikersztorinak. Rendkívül tiszta fejű, okos döntéseket hozó, mindig olyan játékos volt, aki tudja, hol a helye, és tudja, mit kell tennie a pályán, hihetetlen nagy tapasztalata van. Nekem sokat segített csapatkapitányként és játékosként is. Ha nem lettek volna a sérülései, még többet tudott volna hozni, még jobban játszhatott volna. Nagyra értékelhető az ő teljesítménye az egész szezonban. Sharneé Zoll újonc amerikai volt a csapatban, és egy nagyon jó szezont csinált. Nagyon jó képességű játékos, rengeteget fejlődött év közben, és úgy látom, nagyon komoly európai karrier áll előtte. Elfogadta a sepsiszentgyörgyi közeget, nagyon szeretett itt lenni, és soha semmilyen baj nem volt vele. Mindent úgy fogadott el, ahogy van, és úgy gondolom, szerencsés választás volt őt idehozni. Megan Duffyt már korábban kinéztük, de akkor más csapatot választott. Őt Zoll mellé igazoltuk úgy, hogy jó dobójátékos is legyen. Ebben a pár hónapban csak részlegesen sikerült neki beilleszkednie a csapatba, de ha a szezon elején kapjuk meg őt, sokkal jobb teljesítményt tudott volna nyújtani. Én csak ötven százalékban vagyok elégedett vele. A hátvéd poszton még ott volt Sándor Emőke, akinek nincsenek irányítói készségei. Ha nincsen a sérülése, akkor még jobb szezont tudott volna csinálni, és úgy érzem, most lett belőle igazán A-osztályos játékos. Sokat fejlődött, és a továbbiakban a szentgyörgyi csapat rá is számíthat, hiszen elképesztő dobókészsége van, és bármelyik romániai csapat ellen megállná a helyét. Vass Ildikó igazi húzóember. Nekem Vass Ildikót mint játékost kell értékelnem, elmondhatom, hogy nagyon szimpatikus az, ahogy edz, ahogy dolgozik, harcol, egészen extra meccsei voltak az Európa-kupában és a bajnokságban, s szerintem a legjobb évei következnek a karrierjében. Ehhez megvan a tapasztalata, az energiája, az ereje, a karaktere, és nagyon jó játékos. A csapat egyik alappillére volt. Sali Diatta sérülései miatt elveszítette erényeit: a dinamikáját, az ugrókészségét, a gyorsaságát, hiszen a védekezésben mindenhol ott volt. Már régebben meg kellett volna operálni. Ennek ellenére ő igazi sportember, s mindent megtett a csapatért. Nagyon sok jó meccse volt, de nem tudta adni igazi önmagát. Továbbá ott volt Irena Matovic, aki 19 évesen került ide. Voltak jó mérkőzései, de nem tudtunk annyi lehetőséget adni neki, mint amennyit kellett volna, és nagyon nehezen fogadta el, hogy neki kevesebb játéklehetőség alatt kell bizonyítania. Támadókészsége nagyon jó, de védekezésben nem tette oda magát úgy, ahogy kellett volna. Szerintem neki az itt töltött idény sokat segített a későbbiekben, hiszen egy európai szintű csapattal edzhetett, játszhatott. Bedobóként ott volt még Bordás Nóci, aki a tanulási folyamat kellős közepén van. Rendkívül szerencsés, hogy ehhez a csapathoz tartozik. Nagyon sokat tanult, figyelt, de kevés játéklehetőséget kapott. Látom rajta, hogy akar tanulni. Olga Cazac a gyenge és közepes csapatok ellen mindig nagyon jól teljesített, de ha nézzük a nagycsapatok elleni produkcióját, rájövünk, hogy ott vannak a hiányosságok. Tavaly korlátlan játéklehetősége volt, idén rotációban kellett játszania. Ingadozott a teljesítménye, az egészen jó mérkőzések mellett voltak nagyon gyengék is. Jóra értékelhető a teljesítménye. Nagy Ildikónak nem tudtunk annyi lehetőséget biztosítani, mint amennyit szerettünk volna. Rendkívül jólelkű játékos. Fejlődésének kulcsa az lenne, ha többet játszana. Kajdacsi Juditot első számú centernek hoztuk, aki gyengébb kezdés után az ősz közepén nagyon komoly teljesítményt nyújtott. Karácsony előtt azonban elfáradt, hiszen sok teher hárult rá. Tavasszal újra jól ment, jól játszott, végig harcolt. Voltak hibái, de azt gondolom, komoly szezont csinált.
— Napokkal ezelőtt ért véget a bajnokság, de hogyan tovább?
— Annyira friss még az egész dolog, annyira most történt az utolsó meccs, hogy ilyenkor én igazából nem szoktam mást tenni, mint hogy leülök újságot olvasni, elmegyek szaladni, kipihenem magam. Hosszú volt ez a bajnokság. Augusztus 11-én jöttem ide, és lassan május végén vagyunk. Sok mérkőzésünk volt, hosszú utazásokkal. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy itt egy olyan klub, egy olyan közösség alakult ki, amelynek minden lehetősége megvan arra, hogy igazi európai nagycsapat legyen. A város, a megye, a közvélemény mellettünk állt, a közönség folyamatosan ott volt velünk, s ez a csapat olyan teljesítményt rakott le a sepsiszentgyörgyi közélet asztalára, ami példátlan. Most elérkezett az az idő, amikor nem a kosárlabdáról, az edzőről, a játékosokról, nem a csapatról szól a dolog, hanem a klubról, és ennek a klubnak a profi megszervezéséről, ami nagyon fontos. A vezetőkről fog szólni a továbbiakban a dolog, akiknek a következő lépéseket kell előkészíteniük, megszervezniük.
— Maradna edzőnek itt, Szentgyörgyön?
— Megszerettem itt, abszolút jól éreztem magam. Nagyon sok helyen voltam edző, de Sepsiszentgyörgy nagyon sok szempontból különleges város, ahol nagyon sokszor többről szól a dolog, mint magáról a sportról. Igyekeztem beilleszkedni, nagyon sok barátot szereztem, Székelyföldön is sokat kirándultam... Ki kell mondani ezt a dolgot, én szeretnem ezt tovább csinálni, s jó olyan helyen lenni, ahol minden héten történik valami. Itt még lehetőség van a fejlődésre, s most arról szól a történet, hogy a klubot kell megszervezni, s nem arról, hogy Déri Csaba marad vagy nem marad, melyik játékos marad vagy nem marad. Én mindenképpen szeretnék maradni.
A döntő három mérkőzésének legjobbja Ambrus Erzsó volt. Pályafutása alatt már sok finálét, tétmérkőzést játszott, és most sem futamodott, tört meg az előtte álló feladattól. Nagyon higgadtan, óriási tapasztalatával csak segíteni tudott a csapaton, ha kellett, hárompontost szerzett, ha kellett, a gyűrű alatt harcolt a labdáért, jól támadott, és remekül védekezett. A továbbiakban ő mesél a csapat idei teljesítményéről.
— Milyennek látod a Sepsi BC idei szereplését?
— Az Európa-kupában megálltuk a helyünket, s elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Nagy sikernek könyvelem el azt, hogy túljutottunk a csoporton. A Román Kupa tavaly megvolt, s jó lett volna, ha idén is döntőt játszunk. De erről nem akarok többet beszélni. A bajnoksággal akkor lettem volna megelégedve, ha öt meccset játszottunk volna a fináléban, hiszen ez benne volt a csapatban. Úgy vélem, az ezüstérem is nagyon jó eredmény.
— Milyen jövőbeli terveid vannak?
— Azt tervezem, hogy visszavonulok, de a csapat mellett szeretnék maradni mint szurkoló, vagy éppen a rengeteg tapasztalatom révén segíthetnék a csapaton. Azt szeretném, ha az elmúlt két év nem csak fellángolás lett volna a sepsiszentgyörgyi kosárlabdában, hanem bizonyos folytonosságot is jelentene.
