AtlétikaRemekeltek a háromszékiek

2009. május 28., csütörtök, Sport

Jó eredményt értek el a Kovászna megyei szaladók a május 23—24-én megtartott 12. Nemzetközi Békéscsaba—Arad—Békéscsaba Szupermaratonon, melynek a távja 103,8+93,1 km volt. A rajtnál több mint kétszáz versenyző sorakozott fel Belgiumból, Ukrajnából, Szlovákiából, Szerbiából, Magyarországról és Romániá­ból, s köztük ott voltak a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör tagjai is két férfi- és egy női váltóval.

A mostani eredményeik igazolták azt, hogy a tavalyi dobogós helyezés nem volt véletlen, hiszen idén is a Háromszék I. (Csutak Tamás, Csutak Hunor Tamás, Rácz Levente Botond, Iosif Sarosi, Răsădea Benjamin) 12:16:13 órás idővel a 42 váltó közül a nyílt versenyben a második helyet szerezte meg, és a 175 évig korosztályban ugyancsak második lett. A Háromszék I. kapta a legjobb romániai váltónak járó serleget is. A Háromszék II. (Erős Lehel, Rácz Attila Zsombor, Bihari Szilárd Attila, Mezei Lóránt, Imreh Lehel) 15:06:46 óra alatt teljesítette a távot, ez pedig a 8. hely megszerzéséhez volt elég, a 175 évig tartó korosztályban pedig ötödiknek intették le őket. A Jakab-Benke Hajnalka, Páll Erzsébet, Dobai Magdolna, Szabó Irén és Lungu Olga összetételű női csapat openben hetedik, a 200—250 éves korosztályban pedig második lett. A Háromszéki Nők a verseny különdíját is megkapták eredményükért. (tibo)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-05-28: Sport - x:

Nyolcadszor bajnok a Mikósokk (Minifoci, A-osztály)

A sepsiszentgyörgyi A-osztályos kispályás labdarúgó-bajnokság 2008—2009-es kiírása az utolsó percig kiélezett küzdelmet hozott. Huszonhat forduló után a Mikósokk mindössze egy ponttal előzte meg az őszi bajnok King’set, amely így csak az ezüstéremmel vigasztalódhatott. A harmadik helyet a Depo szerezte meg.
2009-05-28: Sport - x:

Elődöntő Kézdivásárhelyen (Kosárlabda, U14)

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala és a KSE kosárlabda-szakosztálya május 29—31. között szervezi meg az országos U14-es lány kosárlabda-bajnokság egyik elődöntőtornáját.