Egyelőre nem tudni, a telhetetlenség, a hatalmi arrogancia vagy jól megfontolt stratégia áll a román kormánypártok székelyföldi tisztogatási hadjárata mögött. Tény: gátlástalanul, a jóérzés és együttélés minden szabályát felrúgva igyekeznek kezükbe kaparintani a hatalmat, bebizonyítani: itt, a többségében magyarok lakta Székelyföldön is ők az urak, rajtuk áll vagy bukik, ki maradhat vezető tisztségben, mire fordíthatóak a központi költségvetésből leosztott pénzek. Azt a gyarmatosító politikát folytatják, melyről hajlamosak voltunk azt hinni, elmúlt idők rossz emléke csupán.
A józan ész, a politikai logika, sőt, még a félszájú elnöki intelem is azt diktálta volna: hagyják békén régiónkat, ne bolygassák a kialakulni, stabilizálódni látszó helyzetet. Az eddig csak félgőzzel megfogalmazott autonómiakövetelések legnagyobb fékezője éppen a székelyföldi jóléti társadalom megteremtése, az egyszerű emberek elégedettsége lett volna. Nem így történt. A román prefektus már beiktatásakor jelezte, az államhatalom megerősítését tekinti egyik legfontosabb céljának, a román pártok vezetői telhetetlenül osztozkodnak pénzen és funkciókon, igyekeznek megkaparintani minden megfoghatót.
Egy dolgot máris sikerült elérniük, a székelyföldi magyarok ismét nem érzik biztonságban magukat szülőföldjükön, nem látják szavatolva megmaradásukat. Sokan emlékeznek még a mostanihoz hasonló időkre, következményeit saját bőrükön érezhették. Rövid történelmi visszatekintés elegendő felmérni, hogyan tűnt el néhány évtized alatt a magyarság Nagyváradról, Kolozsvárról, hogyan billent át a nemzetiségi arány Szatmáron, Marosvásárhelyen. Hiba tehát azt hinnünk, hogy itt, a Székelyföldön 70—80 százalékos többségünkkel biztonságban vagyunk.
A mostani tisztogatásnak lehet egy hatalmas hozadéka: ráébredünk, illúzió volt azt hinnünk, autonómia nélkül is biztosított megmaradásunk. Ennek eléréséért azonban cselekednünk kell, erőteljesen és tömegesen hallatnunk hangunkat. A stratégia kidolgozása, a szervezés politikusaink dolga, a mi feladatunk melléjük állni, nem ezren, tízezren, hanem akár százezres tömegekben. Ha ez megtörténik, bebizonyítjuk, hogy nem könnyen ide-oda terelhető nyáj vagyunk, hanem erős közösség, amely tudja, mit akar, és hajlandó ezért tenni is. Ez lehet megmaradásunk záloga.
