A külön székely társadalomépítés és annak kiegyensúlyozottsága szempontjából nem mindegy, hogy egyes szakmai csoportoknak milyen az összetétele. Ha végiggondoljuk, hogy tájainkon a bírói és orvosi karokban a helyzet korántsem kiegyensúlyozott, hogy a népesség nemzetiségi arányaival fordítottan arányos viszonyok nemcsak a megyei igazgatóságok vezetőinek körében alakultak ki, de azok már évtizedek óta általánossá váltak a rendfenntartók, hadsereghez, csendőrséghez tartozók közt, hogy a tisztviselői karban, vállalkozói, ügyvédi, mérnöki körökben stb. sem beszélhetünk a természetes arányokhoz igazodó hányadokról, akkor beláthatjuk, mindez arra vall, a székely társadalomnak nemhogy nem sikerült behoznia évtizedes lemaradását, hanem torzulása sok vonatkozásban csak fokozódott.

És mindez megy manapság már jóformán spontánul, hivatali erőltetés nélkül. Hiába szűnt meg vagy fékeződött le az erőszakos betelepítés gyakorlata, hiába nem működik már a diplomások kihelyezésének állami kényszere, az arányok székelységre nézve hátrányos romlása nem állt le, megy az már magától is.

Amit ellenszernek hittünk, a továbbtanulási lehetőségek akadályainak elhárítása, a saját civil szféra megszületése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyes szakmai csoportok tömeges kivándorlása vagy egyéb okok romba döntöttek sok reményt, a képzés elégtelen számban produkált szakembert és a társadalmi egyensúly felborulása egyes szakmákban mára már olyan helyzetet idézett elő, mint a közjegyzők közt: magyar legfeljebb hírmondónak, ha maradt a pályán.

Nem kívánja senki a szaktudásukat az ittenieknek felajánlókat elüldözni, de hogy a lakosság olyan kényes kérdésekben, mint egészség, tulajdonjog, oktatás, jogi eligazodás, bíráskodás stb., ne tudjon anyanyelvű ellátást kapni, szolgáltatást élvezni, azt mélységesen aggasztónak tartjuk.

Tudomásul kell venni, hogy a természetes arányok maguktól nem fognak helyreállni, itt tudatos társadalomszervezésre van szükség. Ehhez persze az önigazgatás sajátos szervei és intézményei szükségeltetnek — de nem ártana már ma foglalkozni a kérdéssel. A továbbtanulás esélyegyenlőségét az elhelyezkedés esélyeinek biztosításával kell kiegészíteni, a szakmai csoportok kaszttá merevednek ugyanis, a közjegyzők közé bekerülni például ma fölöttébb nehéz már. Nem csupán az egyének, hanem a hátrányos helyzetű közösségek és műveltségeik esélyeinek érvényesüléséről is gondoskodni kell — különben a valamikor erőszakkal beindított nemzeti és szakmai asszimilációt a mai, „spontán"-nak tűnő folyamatok fogják célba juttatni.