Két olyan pókszabású vérszívóval ismerkedjünk meg, amely emberre, állatra akár tartós, sőt, végzetes betegséget is terjeszthet amellett, hogy élősködése kellemetlen viszketést okoz.
A kullancs (Isodes ricinus, 1. ábra) a nyári kirándulók rettegett réme. Ez az apró, 2—3 mm-es atka bárhol előfordulhat a természetben, de különösen a füves, bozótos helyeken. Vagy a boka, lábszár (főleg a térdhajlat), vagy a nyak, fejtető, hát a kedvenc kikötési helye. De az emberen kívül rátelepszik a háziállatokra is. Míg a hím kisebb és pajzsos hátú, a nőstény gumiszerűen tágulékony bőrű, és ha teleszívja magát vérrel, akár 1 cm-re is megnőhet. A jóllakott nőstény (a bőrbe fúrja magát, ahonnan csak megfelelő eszközzel távolítható el, különben beleszakad a feje) termékeny, leesik a gazdáról, majd két hét alatt akár ezer petét is rak. A kikelő, primitív szervezetű lárvák újra gazdaállatot keresnek, majd a következő fejlődési szakaszban (nimfa) újra vérre ,,szomjaznak". Ezután lesz kifejlett atka, és kezdődik újra a folyamat. Több súlyos betegség terjesztői (encephalitis, tularaemia, piroplasmózis). Veszélyes helyeken viseljünk jól záródó ruhaneműt!
Az óvantag (Argas sp.) két faját főleg a falusi ember ismeri. A baromfióvantag (A. persicus, 2. ábra), ez a majorságot gyötrő, éjszakai életmódot élő vérszívó a tyúkketrecek és fészkek lakója. A galambóvantag (A. reflexus) elsősorban a házigalambok nyugtalanítója. Ólok, ketrecek fertőtlenítése (figyelem: sarkok, repedések a nappali búvóhelyek!), a majorság (melegvérűekre ártalmatlan piretrin) vegyszeres kezelése indokolt. Spirochaeta-baktériumok terjesztői.