A főúton csak simán — a „megkeresztelt" akanafedőket mind kicserélik
Ezúttal nem provokáció váltotta ki a polgármesteri kalauzolású városnéző utunkat — tavasszal amiatt ültetett maga mellé hivatali autóba Antal Árpád András, mert egy sajtótájékoztatón nekiszegeztük a kérdést: politizálás közben van-e még ideje Sepsiszentgyörgy dolgaival törődni a polgármesternek? —, hanem az egyik olyan alkalmat használtuk ki, amikor a város vezetősége nem az íróasztal mellett hozza meg a döntéseket, hanem a helyszínek szemrevételezésével. Átlagban havonta indul hasonló körutakra a város vezetősége, ilyenkor döntenek sok kisebb-nagyobb kérdésről, az élhetőbb és megélhetőbb környezetünk sorsáról. Sokszor kis változásokról, melyek mellett, akárha mindig is úgy lettek volna, olykor észrevétlen elmegyünk.
Köddé vált föld
Bemelegítésnek egy föld-visszaszolgáltatási ügy megoldásáért tartott helyszíni szemlére indul a városházi csapat, polgármester, alpolgármester, városmenedzser, jegyző, urbanisztikai osztály vezetője s városgazda. Bonyolult, a sorozatos visszaszolgáltatási törvények buktatói miatt kigubancolhatatlanná vált esetek egyike: a néhai tulajdonosoktól az Állomás negyedi Ady Endre Általános Iskola számára kobozták el telküket, kis részét a marton visszakapták, odébb lenne egy szabad terület, azt is elfogadnák ahelyett, amit vissza nem kaphatnak, és még arrébb egy másik parcella, melyet a katonaság, bár nem használ, mégsem akar kiengedni kezéből. ,,Oldja meg valahogy, drága polgármester úr" — mondja az egyik idősebb panaszos, elevenítené fel gyerekkorát, mondja, akkor gyönyörű, bőven termő gyümölcsfákkal volt teleültetve az oldal az Olt mentén, szeme csillogással tele, nem csak a gyerekkori emlék felidézése miatt, éltében még, míg megadatott neki, örökségét rendezve akarja tudni. Szorítja a polgármester kezét, nem akarja elengedni, fogódzót keres, és nem csak ígéretet vár. Azt kapott épp eleget, húsz éve már csak szavak és szavak, s a föld, az ,,élet", miként egykor nevezték, kézen-közön eltűnt, köddé vált, mintha soha nem is lett volna. Ígérettel kell beérnie ezúttal is, hogy ebben a polgármesterben is csalódik-e, mint elődjében s annyi más ,,fontos" emberben, kikkel az évek során ügyének intézése közben találkozott, majd elválik.
Ha már katonaságról esett szó, rákérdezek az egykori Méntelep sorsára. A hivatásos hadsereg létesítésekor Bukarest azt ígérte, a kiürült kaszárnyaépületeket átadják a helyhatóságoknak. Talán történt is valami hasonló valahol, de hogy Sepsiszentgyörgyön meg ne eshessék, arról ugyancsak Bukarestben gondoskodtak: a hadsereg titkosszolgálatát költöztették be a felszámolt hegyivadász-alakulat helyére. Belakták — tehát senki nem kérheti üresen álló ingatlan ürügyén. Ennyit az ilyen-olyan ígéretekről.
Utcai lámpák és egyéb apróságok
A helyi közszállítási vállalat udvara szolgál parkolóhelyül s kapuja néhány fontos döntés meghozatalának helyszínéül. A megfogyatkozott csapat — polgármester, alpolgármester, városmenedzser és városgazda — itt lapozgatja a katalógust, nézegetik az utcai lámpák felhozatalát. A kínálat bőséges, a választás nehéz. Környezetbe illő legyen, ide, a tömbházak közé indázattal díszes kovácsoltvas oszlop nem való, a lámpatestnek sem kell régiesnek lennie. Viszont elegendő fényt kell sugároznia, a szakemberek az út kategóriája, szélessége függvényében állapítják meg, milyen magasnak kell lennie a lámpaoszlopnak. A Nicolae Iorgán talán elég lenne egyik oldalon lámpákat tenni, az oszlopon két lámpatesttel, magasan az utat, alacsonyabban a járdát megvilágítóval, a Grigore Bălanon viszont mindkét oldalon szükségeltetik. Sűrű tekintetváltások a katalógus pörgő oldalai és az utca látképe között, ez nem jó, ez sem, ez talán, vagy inkább ez, amaz meg a központba való — mert ott is cserélni kell az utcai lámpákat, nincs apelláta. Persze, új kábelek is kellenek, mert bár nem oly régiek, hiszen a lakónegyed a kommunista rezsim utolsó ,,áldása", s akkoriban is próbáltak valamelyest haladni a korral, a közvilágítási vezetékeket a földbe ásták, oszloptól oszlopig csak elvétve lóg néhány drót — de a régi vezetékek már nem megbízhatóak.
Az utcát elnézegetve, nem csak az elrozsdásodott lámpaoszlopok rondasága feltűnő. Ott van mindjárt a lakónegyed térképét tároló vasdoboz, azt el kell tüntetni onnan, adja ki az ukázt a polgármester, persze, a térkép kell, a logika leghalványabb nyomát is nélkülöző összevisszaságban megszámozott tömbházak között adott címet kereső idegennek fölöttébb hasznos, csak hát a tálalás nem a legmegfelelőbb. Aztán a járda, igen, nagyon széles, bőséggel elfér rajta kétsávos bicikliút is — a Iorga felújítási tervébe mindezeket bele kell foglalni. S az a nagy utcasarki tér valami térplasztikai alkotást kíván, vetem fel, az ötletet elfújja a langyos délutáni szél.
Sugásfürdőn is várják a csapatot, a város által nemrég megvásárolt meleg fürdő, mofetta és vendéglő volt tulajdonosának megbízottjai azért csalogatták fel Sepsiszentgyörgy elöljáróit, hogy megpróbálják eladni az épületek bútorzatát is. A város elöljárói is először lépnek be az épületekbe, a meleg fürdő földszintjén a kis szobácskákat s a folyosót nemrég csempézték újra, a fürdőkádaknak, belső ajtóknak csak hűlt helyük. Nem túl nagy befektetéssel újra lehet indítani a kezelőbázist, talán két kis lyukat kellene egybevágni, persze, ha a tartófalak megengedik. Az emeleten szállásnak berendezett szobák, elfogadható tisztaság, friss ágynemű, nem túl igényes csoportnak megfelelő tanyázóhely, összesen tizenkilenc ágy. Itt a bútorzat lenne eladó, meglehetősen olcsón — valószínűleg a tulajdonosnak többe kerülne elszállítania az ágyakat, székeket, asztalokat, szekrényeket. Ezzel a berendezéssel táborok működtetésére még alkalmas lenne az épület. Kinn kisebb szemétkupac tetején két festmény, keretéből kifordulva — a volt tulajdonos számára értéktelen Kiss Béla-képek. Nem válnak az enyészetéivé.
A néhai vendéglő kívülről mutatós, ajtóit, ablakait termopánra cserélték, meszelése is friss — benn viszont, a félhomályban (mert villany nincs sem itt, sem a meleg fürdő épületében) sűrű füstszag ül meg mindent. A csempekályhától — magyarázzák. Székek egymás mellett, poharak ládákban, néhány polc meg bárasztal, a konyhában is pár odavaló berendezési tárgy — nem igazán emlékeztet arra a vendéglőre, mely a néhai, a sepsiszentgyörgyiek által többek között az állatkert miatt is sűrűn látogatott Sugásfürdőn oly szűknek bizonyult, hogy jókora külső teraszt is hozzá kellett toldani. Hogy mit tud kezdeni a város a vendéglővel, az még talány, az önkormányzat nem működtetheti, kiadni aprópénzért tudná, és kérdéses, kerül-e vállalkozó, aki a most még igencsak kihalt Sugásfürdőn elvállalná működtetését. Persze, ha a város minden fejlesztési terve megvalósul, s újra élettel telik meg a telep, akkor majd érdemes lesz feléleszteni. Meg a táborozóknak is jól fogna a helybeli konyha.
Aknafedő-vadászat
A most már csak háromfősre apadt társaságot a polgármester vezeti tovább — minden értelemben, hiszen ő ül a SIC rendszámú hivatali autó kormányánál. Az 1-es autóbusz vonalán kezdjük az úttest buktatóit vadászva: lesüllyedt aknatetőket, melyeket a József Attila utcában nemrég elhelyezettekhez hasonlóakra kell cserélni. Ezek állítható magasságúak, például aszfaltozáskor nem kell az aknatetőt is megbolygatni, csupán magasabbra kurblizni s az új réteggel körbeönteni. Akad is majd kéttucatnyi, a városgazda szorgalmasan jegyzi helyüket. De akad más rendellenesség is épp elég, a Stadion utcában a gázasok javításainak mocska például: mert amint visszatemették gödreiket, s kifoltozták a megsértett utat, az rendes munkának semmiképp nem nevezhető. Arrébb, a Vasile Goldiş kanyarjában a külső íven levő keskeny járda helyett parkolót kellene kiképezni. Meg az utcákat le kellene festeni — a Kisstadion előtt egy szakaszon készült el a sávelválasztó csík, aztán elromlott a festőgép. Állandóan elromlik, már javítani sem érdemes — de talán nem is kellene, hiszen a technológiával van a baj, magyarázza a városgazda, a legjobb minőségű festék is fél éven belül lekopik. Létezik már időtállóbb útfestési módszer, talán annak kellene utánaérdeklődni. Ennyiben maradnak.
A gondok sorjázása közepette felmerül az is, hogy nehéz a végére járni egy-egy licitnek. Nem csak az eljárás hosszadalmas, de újabban majd minden versenytárgyalás eredményét megfellebbezi valamely cég, ez is a válság velejárója. A más helységekbe elirányító kék táblák kivitelezésére kiírt licit például rendben, kezdődhet cseréjük, az újak két- — a román mellett magyar —, esetenként három- — német — nyelvűek lesznek, de az aszfaltozási licitet megtámadták, ez a munkálat egyelőre várat magára. Szó esik az útfoltozásról is, ez ugyan zajlik, de akadozva, a felmart utcarészek olykor napokig tátonganak. Az országutat — a brassói út gyárnegyedi szakaszát — szintén a napokban foltozták, volt ott néhány keréktörő lyuk, az eltűnt ugyan — de hogy az egész 12-es út felújítására mikor kerül sor, azt továbbra sem tudni. Évek óta ígérik — s közben az Olt-híd szép lassan összedől, de legalábbis korlátja lehull.
Újabb városnézőnk polgármesteri kalauzolással a városháza előtt végződik. Hány milliárdot költöttünk el ma délután? — kérdezek rá, s a polgármester elkezd számolni: aknafedők cseréje olyan kétmilliárd (nyilván, régi pénzben, mert a számolás neki is úgy könnyebb), a lámpaoszlopoké körülbelül nyolcezer euró, a járdaszegélyeké nem annyira drága, lévén, hogy a köveket már megvásárolta a város, az aszfaltozás viszont meglehetősen drága — kiderül, a tíz és fél millió eurós kölcsön, amit az önkormányzat az Európai Fejlesztési Banktól igényelt, nem is olyan sok. S ráadásul még nem is kell készpénznek venni, bár a minap itt járt a pénzintézet vezetősége afelől tájékozódni, hogy mire költené a város az eurómilliókat, s a befektetési elképzelésekkel elégedettek lévén, azzal az ígérettel távoztak, hogy ősszel megkapja Sepsiszentgyörgy a kölcsön megítélésének szándéknyilatkozatát — tehát a nagy munkálatokat már idén el lehet kezdeni. Amiatt meg senki ne szorongjon, hogy eladósodik a város, nyugtat meg a polgármester, három kisebb összegű hitelvonala hamarosan lejár az önkormányzatnak, az Európai Fejlesztési Banktól igényelt kölcsönre pedig kisebb a kamat, mint a most lejáró háromé összesen.
