Ki tisztítja ki majd a Debren patakát?
Munkát ígértek június elsejére a sepsiszentgyörgyi őrkői romáknak, s aki tudja, mennyire szűkében vannak itt mindannak, ami pénzkereset és életlehetőség, az elgondolhatja, mekkora csalódást jelentett, hogy a biztosnak gondolt munka és jövedelem már közel egy hónapja késik. A cigányok azért is helyezték reményüket az ígéretbe, mert az a város részéről érkezett, és az őrkői meg a réti cigányság korábban — mesélik a mai öregek —, jó évszázadnál is hosszabb időszakon át a tanácson keresztül jutott megrendeléshez, ha a városban például ún. cigánytéglára vagy tűzifára, egyébre volt szükség. A rendszerváltás után különösen nehéz idők köszöntöttek a telepre, a lélekszám rendkívüli gyarapodásával fordított arányosságban fogytak, apadtak el az őrkőiek eddigi hagyományos megélhetési forrásai, úgyszólván kifutott a talaj a többezres közösség lába alól.
A panasz
Örömmel fogadták az őrkői cigányok a Közösségi Házban, amikor munkaajánlattal keresték fel őket a város képviseletében. Dima Mihály, az Amenkha Egyesület elnöke meséli:
— A Debren-patak felső részére szálltunk ki Bálint József alpolgármester úrral, megnézzük, milyen munka volna. A buldózer tényleg csak elrontaná a drága ösvényeket, ott ásóval, kézzel lehet dolgozni. Támfalakat kéne a patak szélére csinálni, megtakarítani szépen. Ott van fenn a Büdös-víz. Egy forrás, egészséges a vize. Azt is kipucolni. Nagyjából kipucoltattam, de kell még oda cement és kő. Úgy volt szó, június elsejére hozzuk az embereket, két hónapra ígértünk nekik munkát, a pénz megvan rá. Ennek alapján én húsz embert felbiztattam — és nem lett belőle semmi. Mentem, hogy a szerződést kössem meg az emberekkel, az Amenkha felvállalta volna a felelősséget. Tudjuk, nem könnyű, de megtettem volna.
Dima Mihály úgy tudja, egyesek a pénzbírságaikat is ledolgozhatták volna a földmunkán. Az illetők is tudtak arról, ami készül, és az egész telepen komoly reményeket ébresztett a terv.
— Mert szinte az egész Őrkőnek büntetése van — magyarázza. — Szekerekkel jártak, vagy mit csináltak, lovaik miatt vagy másért, fáért, egyébért, de rengeteg büntetésük van a cigányoknak.
No de miért esett kútba a terv? Az Őrkőn úgy tudják, a polgármester másnak adta a megrendelést, az Amenkha tehát hoppon maradt.
— Most az a húsz ember el van keseredve. Az utolsó percig hitegettük őket. Higgye el, őszintén mondom, próbáltunk megelőzni rossz dolgokat — ecseteli Dima Mihály. — Én a lopást annak tartom. De a nincstelenség, a muszáj az embereket ráviszi. Az éhség az embert taszítja előre, hogy törvénytelenséget cselekedjen.
A Közösségi Házban úgy tudják, a tavaly is alkalmazott a szociális iroda szezonmunkára pár tucat embert, azok a segély fejében a köztisztasági vállalatnál dolgozták le, amivel tartoztak. A cégnél különben sok cigány elhelyezkedne, sok kérvényt adtak be, de mindig azt a választ kapják, nem tudnak új embert felvenni.
Zárójelben: Dima másik lehetőséget is említ, amit még Kelemen Tibor munkaügyi igazgatóval beszélt meg annak leváltása előtt. Egy kormányrendelet lehetőséget nyújt rá, hogy új munkahely teremtése esetén az állam adná a bér 70 százalékát, a munkaadó 30-at. Az Amenkha állítólag tett már kísérletet arra, hogy munkáltatóként lépjen fel, újabban azonban nincsen rá pénze. Érthető, hogy a kívülről jövő ajánlatok jelentősége megnő ebben a helyzetben. Az elnök becslése szerint különben a telepen a felnőttek háromnegyedének kellene állandó jövedelem, ,,legalább 450 férfinek és több száz nőnek, mert nincs negyvennél többnek ma munkahelye".
Kitérő: a régi vajdánál
Útban a városháza felé benéztem az idős Dima Dánielhez (nem rokona a fenti Dimának), aki pár éve még elnöke volt az azóta megszűnt Szabad Demokrata Roma Pártnak, a telep legfőbb tekintélyének számított, azóta megkeseredett, és teljesen visszahúzódott a közélettől. Nem visszavonulása okait firtattam, a régi időkre kérdeztem rá. Dédnagyapjától vagy még régebbről kezdve e család adta ugyanis az őrkői cigány vajdát. Ahogy meséli, a vajda valóságos közösségi vállalkozó volt.
— Nem volt ilyen hatalmas nagy a cigányság, de jobban hallgatott a vezetőire. És azok bészerezték neki a munkát. A nagyapám 1900-ban született, a takarítás volt a dolga, a várossal megbeszélte, és irányította az embereket oda, ahova kellett. Tompa polgármester idejében. Aztán ez megszűnt, és a régi városbányában dolgoztak, szemben a mai Imasával, ahol most benzinkutak állnak. A bánya tetejében nagyon jó téglavetni való föld volt. Első osztályú. Ott vetették a Június 11. vállalatnak a téglát, de olyant, hogy ma, ha elbontanak egy házat, alig tudják eltörni. Ők adták a fát, a cigányság hordta a vizet az Oltról, s vetették a téglát, bérakták katlanba, s égették ki. Nagyon sokáig ment, mert a cigányságot akkor valahogy nem vették fel a gyárakba. De az egész cigányságnak volt munkája. Sokan fával kereskedtek, egy hát vagy egy szekér fát jól megfizettek a városban akkor.
A téglavetés később Dániel bácsi édesapja vezetésével a Debren Őrkő alatti szakaszán folytatódott (,,úgy mondtuk, kivette vót a patakot"), ott a suvadásos lejtő ma is viseli az agyagkitermelés nyomait, de a nyersanyag elfogyott, az 1971-es nagy árvíz a katlanokat is elsodorta. Nagy újdonságot a ,,Csaó idő" hozott, akkor ugyanis nemhogy nem golyózták ki a cigányt, ha munkát kért, hanem kimondottan kötelezték a munkavállalásra, sőt — meséli — ,,koncsentrával", munkaszolgálati behívóval büntették, aki ki akart bújni ez alól. A legnagyobb gyárakban mindenütt népes cigány csoportok dolgoztak, ennek köszönhetően van most az öregek egy részének nyugdíja, és még a mai negyvenévesek is rendelkeznek munkakönyvvel igazolható tízéves szolgálati idővel. A nagy gyárak csődje s a rákövetkező privatizáció viszont, amiből ők, nem lévén visszakapnivalójuk, kimaradtak, olyan csapást mért rájuk, amit máig sem tudtak kiheverni.
E kis kitérőből is kiviláglik: a hatósági törődésnek mindenkor nagy szerepe volt az elesett cigányság megélhetésében, a városban ráadásul hagyományosnak tekinthető az, hogy az önkormányzat valamilyen megrendeléssel látja el őket. Amióta pedig ,,állambácsi" levette a kezét róluk, ugyanvalóst rászorulnak a helyi hatóságok jóindulatára, segítségére és támogatására. A szociálpolitika nyújtotta mai sovány segélyek jól fognak, de még középtávon sem vezetnek semmire, ha nem egészítjük ki megbízhatóbb lehetőségekkel, melyek a munkavállalást lehetővé teszik. Amire az Őrkőn a közhiedelemmel ellentétben sokakban meglenne a hajlandóság. A segélyekből, mint köztudott, megélni nem lehet, de sokan azoktól is elesnek, mert az egész telepre szüntelenül záporozó pénzbírságok ki nem fizetése miatt egész egyszerűen nem jogosultak részesülni bennük.
Mint tapasztaltam magam is rögtön, ahogy beléptem a polgármesteri hivatalba.
Kié lesz a pénz?
Bálint József alpolgármester előtt, irodájában egy roma polgár áll nagy keservesen, fizetési felszólításokat szorongatva a kezében, és épp fogadkozik, hogy inkább ledolgozza a bírságot, ha van rá mód, kifizetni ugyanis nem tudja. Jó bevezető kérdésemhez, mely az őrkői panasz okait kívánja tisztázni.
— Nincs túl nagy tételről szó, mindössze ötvenezer lejről (ötszázmillió régi pénzben), de e tétel a Magyar Polgári Párt frakciójának javaslatára került be a költségvetésbe a Debren felső folyásának szabályozására, a tavaktól a város széléig tartó szakaszra szántan. Az alsó szakasz mentén ugyanis, a lakott területen csatornázás folyik majd a következő években, és el kellene kerülni, hogy fennebb továbbra is szennylé ömöljön a patakba. Ezért programindító akció akart lenni a mederszabályozás. Tanulmányoztuk a dolgot, a felső szakasz fűzfabokrok közt folyik, gépekkel nehezebb is megoldani — az ráadásul pénzigényesebb megoldás —, mert természetrombolást vonna maga után. Lévén pont az Őrkő alatt, ahol rengeteg a munkanélküli, felmerült, hogy vonjuk be próbaként e munkába a cigányság egy részét. Én szociálisan, az integráció elősegítése céljából is fontosnak tartom ezt. Mint alpolgármester és mint ennek az elképzelésnek a támogatója, megbeszélést folytattam az Amenkha Egyesülettel, és eljutottunk odáig, hogy a csapat már összeállt, következett volna a finanszírozás. Amikor a polgármesternek ezt felvetettem, kiderült, ő másképp gondolta, ő a felső szakaszon is gépekkel akarta megkezdeni a munkát, miként azt majd lennebb folytatjuk. Az ő meglátása más irányból közelíti meg a dolgot, olyan vállalkozót kíván keresni, aki az alsó szakaszon is végzi majd a munkát, abba beruház, és folyamatos anyagi támogatás mellett elvégzi az egész szabályozást. Ez két különböző elképzelés. Szerintem mindkettő jó és életképes, s ezért az anyagi forrásokat meg kellene osztani. Erről beszélgettünk már, az összegekben még nem állapodtunk meg. Mert azt sem kellene félbehagyni, amit a roma közösséggel beindítottunk. Számolni kellene vele, hogy azokat is be lehetne vonni, akik büntetéseik terhétől szabadulnának ezáltal. Munkával törleszthetnék, amivel a városnak tartoznak. Nem hiszem ugyanis, hogy másképp képesek lesznek megtenni azt a bírságok kárvallottjai.
Az alpolgármester tehát több szociális kérdést kíván megoldani a költségvetés e tételéből, úgy véli, két hónapi munkára futná az alkalmazott őrkőieknek. Kitartásra biztatja őket, szerinte a kedvező döntés hamarosan megszületik.
Még egy kérdéssel adósai voltunk olvasóinknak. Feltettük:
— A városban azt beszélik, a két pártfrakció között harc folyik e költségvetési tétel körül, a polgármester saját embereinek kívánja juttatni azt.
— Én úgy gondolom, a két megoldásnak, egyfelől, amit a polgármester keresett a pénzfelhasználásra, és másfelől, amit én beszéltem meg a romák képviselőivel, ki kellene egészítenie egymást. A lényeg az, hogy meglátásunk szerint mindkét irányban az összeg nem elegendő. Ha megosztjuk, csorbul mind a két elképzelés, ha csatolunk hozzá még valamennyit, akkor mindkettő megvalósítható.
Mit tehetnénk ehhez hozzá? Hogy végül milyen vállalkozó kapja a megrendelést, arra is fény derül hamarosan, és akkor megtudjuk azt is, ,,ki kinek az embere".
