A bukaresti székhelyű szervezet a gazdaságpolitikai elemzések és tanácsadás mellett pénzügyi tervek, költségvetések kidolgozásával is foglalkozik, újabban azonban azzal szembesülnek, hogy a különböző állami intézmények által meghirdetett versenytárgyalások eredménye előre ismert, pontosan tudni, hogy melyik politikus melyik üzletember barátja fogja berendezni a székházat, működtetni a számítógépes rendszert, építeni az új beruházást. Ez eddig is bevett gyakorlat volt — sok esetben a részvételi feltételeket is úgy szabták meg, hogy azoknak csak az eleve kiválasztott cég vagy termék (új állás esetében jelölt) feleljen meg —, de azért az ügyek egy kisebb hányadában (25—40 százalékban) a független szakértelem is szóhoz, illetve munkához juthatott. Fél évvel a kormány beiktatása után azonban úgy látszik, hogy a közpénzek leghatékonyabb felhasználását (a legjobb minőséget a legalacsonyabb áron) célzó versenyeztetés teljes egészében formálissá vált, és a kívülálló már ennek a kisebb, de valós szakmai hozzáértést követelő szeletén sem tudja megvetni a lábát. Fellebbezni a megmismásolt pályáztatás ellen nem érdemes — egy, akár megnyert per is elvágja a következő lehetőséget —, nagyobb baj azonban, hogy a befolyás most már minden esetben elnyomja a szaktudást, és ennek következményei a rossz és drága munkákban mutatkoznak meg. No meg abban is, hogy az érvényesülni akaró fiatalság számára ne a komoly felkészülés és elmélyült ismeretszerzés jelentse a szellemi tőkét, hanem a politikai simulékonyság és a gátlástalan szabályszegésre való hajlandóság. A helyzet azonban éppen tarthatatlansága miatt nem reménytelen, értékellenes, érdekközpontú praktikáival a kormány saját maga alatt vágja a fát.