Nem csak az egyszerű adófizető állampolgárok, de talán még maguk a képviselők, szenátorok is zavarba jönnének, ha arra a kérdésre kellene válaszolniuk, milyen fontos jogszabályokat fogadott el a tavaszi törvényhozási ciklusban a parlament.
A törvényhozásról szóló hírek ugyanis jórészt különféle cirkuszokról, sárdobálásról, egymás pocskondiázásáról, a kormánypártoknak a parlamentet kicselező manővereiről, a házszabályok, a törvényes előírások semmibevételéről szóltak. Arról vajmi keveset lehetett hallani, hogy a régóta elakadt tervezetek valamelyikét elfogadták volna, arról pedig még kevesebbet, hogy bármiféle gazdaságserkentő intézkedést szavaztak volna meg.
Pedig akadna épp elég: a kisebbségek jogállását szabályozó tervezet például már több éve megrekedt a törvényhozás labirintusában, de hasonló sorsra jutott a közélet megtisztítását célzó átvilágítási törvény is. Az oktatásügyi reformról szóló tervezeteknek lassan már se hírük, se hamvuk, pedig tavaly ősszel még közvitára bocsátották a jogszabályt, az érintettek pedig — pedagógusok, szülők, tanárok, diákszervezetek — fórumokat szerveztek, javaslatokat dolgoztak ki. A nyugdíjtörvényről egyelőre inkább csak rémhíreket hallani, miszerint növelnék a nyugdíjkorhatárt, az állami alkalmazottak egységes bérezésére vonatkozó jogszabályon pedig egyelőre még csak a kormány dolgozik, meglehetősen furcsa munkamódszerrel, hiszen a szakszervezetekkel megegyezett bérszintekhez képest jelentős csökkentéseket eszközöltek első nekifutásra, az érdekvédelmiek felháborodását váltva ki. Az igazságszolgáltatási törvénykönyveket is parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással fogadta el a kabinet, jóllehet a koalíciónak hetvenszázalékos többsége van a törvényhozásban.
A rengeteg beígért reformintézkedés közül olyannyira nem valósult meg semmi, hogy azt már maga a kabinet tulajdonképpeni irányítója, Traian Băsescu is szóvá tette. Igaz, a parlamenti munkát nagyon megnehezíti, hogy kényelmes többség tudatában a kabinet sürgősségi rendeletekkel kormányoz, afféle szükséges rosszként viszonyul a törvényhozáshoz — ez az ellenzék által benyújtott egyszerű indítványok esetében is nyilvánvalóvá vált, amikor érdemi viták, megoldáskeresés helyett inkább csak a koalíció erőfitogtatását láthattuk. Csakhogy ami rövid távon igen kényelmes a kormányzó pártok számára — a parlament kikerülése, megvetése —, hosszú távon a hatalmi ágak szétválasztásának elvét sérti, és az ország demokratikus berendezkedését veszélyezteti.
