Berzenczey László marosszéki képviselő nevéhez fűződik az agyagfalvi székely nemzeti gyűlés összehívása, melynek az eredeti elképzelés szerint az volt a célja, hogy a székely nemzeti gyűlés tanácskozzék ,,a székely nemzet régi szabadsága visszaszerzése iránt".

Berzenczey 1848. október 1-jére tervezte az agyagfalvi székely nemzeti gyűlést, de arra végül csak október 16-án kerülhetett sor, ahová mintegy 50—60 000 székely férfi gyűlt össze. A tanácskozás két napig tartott, többek között elhatározták és kimondták, hogy: a székelység összejövetele senki ellen nem irányul; az országban lakó minden más vallású és nemzetiségű népnek békét és testvéri egyetértést kívánnak, védelmet ígérnek; kijelentik, hogy a tanácskozás a közrend és a közjó megóvása céljából történt. Elhatározták a korábban a székelységre erőltetett határőrszolgálat megszüntetését, az öt székely székben a 19—25 évesekből honvédseregek azonnali felállítását (ezt másnap a rossz hírek hallatán 40 év felső korhatárra módosították); a szebeni osztrák főparancsnokságtól semmilyen rendelkezést nem fogadnak el. Kérik, hogy az osztrák katonaságot vonják ki Erdélyből, mert a terület védelmét a felállított nemzetőrség fogja biztosítani.

Erdővidék szempontjából érdekes, hogy a gyűlésen ágyúöntés céljára elsőként Bölön ajánlotta fel harangjait.

A tanácskozás második napján (okt. 17.) érkezett a hír az Enyed vidéki magyarságot ért támadásokról, mire Berzenczey és társai elrendelték az azonnali fegyveres kivonulást a veszélyeztetett helyekre. A kellő előkészület nélküli harcra kelés a Maros-völgyi csaták kezdeti sikerei után a székely tábornak Gedeon tábornok császári hadával szembeni csatavesztésével és a tábor széthullásával végződött.

Az agyagfalvi gyűlés ideje alatt a táborba érkezett sokféle hír között az is elterjedt, hogy a fegyverkező szászok a magyarhermányi vasgyárban ágyúkat öntöttek.

Máthé János, a bodvaji (magyarhermányi) ágyúöntés történetének legkiválóbb ismerője erről így ír:

,,Honnan, kitől származott a haragot kiváltó hír — nem tudható. A tüstént kihallgatott hermányi katonáknak nem volt tudomásuk a szászok bodvaji járásáról. Az elnökség részéről Háromszék vezérférfia: Berde Mózes azonnal intézkedett, hogy a komolynak tűnő hír végére járjanak. Felmentette a vargyasi Daniel Gábor bardoczszéki királybíró kormánybiztost a táborba szállás alól, megbízta, hogy térjen vissza és kutassa át a hermányi gyárat, s ha titokban idegen rendelésre öntött ágyúkat vagy más hadifelszerelést talál, kobozza el, ha pedig a hír valótlannak bizonyul, és a gyárnál vállalnák, hogy ágyúkat tudnának önteni, a székely sereg számára rendeljen ágyúkat."

Daniel Gábor emlékiratában egyedülállóan írja le a bodvaji hámorban nemsokára kezdődő ágyúöntések előzményeit. Az ő küldetésével lépett elé Gábor Áron is a háromszéki önvédelmi harc vezető személyiségei sorába. Így ír: ,,A gyűlésről hazamenve siettem megbízatásomban eljárni. Magam mellé vettem a vargyasi Gyertyánfy Jánost és néhány honn maradt értelmes székely katonát, felmentünk a magyarhermányi Zakariás gazdag örmény tulajdonát képező vasgyárhoz. A gyárvezetőnek [nagybaconi Bardotz László — Máthé] kijelentettem jövetelünk célját. Minek utána ágyút nem láttam, és a gyárvezető állította, hogy nem is öntetett, szükségesnek találtam a gyár helyiségeit kikutatni, hátha valamelyik zugában meg lehetne találni. Embereimet kisebb csapatokra osztottam, és megbíztam a gyár különböző részeinek az átkutatásával, figyelmeztetvén arra, hogy ne nyúljanak egy darab vashoz se, mert nekünk feladatunk csakis a hír szerinti ágyúk utáni kutatásunk. Már csak ezen puszta hír is ellenszenvet keltett a gyár iránt, másfelől ismertem a vas iránti előszeretetüket, nem volt felesleges az intés — ritka volt a vaspántos szekér, hanem csak fakó — fatalpú — kerék, mely a kövezett utakon hatszegletűvé vált. Embereim felügyeletem alatt a kutatást pontosan teljesítették, a tavat, mely a fúvó hajtására volt szánva, leeresztettem.

Sehol nem akadt nyoma az ágyúöntésnek vagy ágyúnak. Erre az embereimet sorba állítottam, és kijelentettem, hogy minekutána ők is meggyőződtek a gyanú alaptalanságáról, hazamehetnek, nekem még más megbízatásom is lévén, csak annak elintézése után indulhatok. Ezzel Gyertyánfyval bemenve az irodára, megkérdeztem a gyárfelügyelőt, hogy tudna-e a mi részünkre ágyút önteni — ő vállalkozott, csak arra kért, hogy a megrendelésről adjak írást, a mely szerint én a Nagy Imre alezredes vezénylete alatti tábor számára hat ágyút rendeltem."

Danielék távozása után Bardotz és Zakariás nyomban megbeszélte a munka lehető legsürgősebb megkezdésének lehetőségeit. Egy lovaslegénnyel levelet küldtek Bereckbe Gábor Áronnak, melyben kérték és hívták az ágyúk előállítására, ismervén annak szakértelmét és leleményességét, ugyanis már járt a bodvaji vasgyárban. Gábor Áron, amikor elolvasta a levelet, visszaírta, hogy várják, mert hamarosan indulni fog.

Október utolsó napjaiban érkezett meg lóháton Bodvajba a Bükszád felőli erdőkön és kaszálókon keresztül. Munkatársaival rögtön el is kezdte az előkészületeket az ágyúöntéshez, de hamarosan megérkezett a székely csapatok csatavesztéseinek híre. Néhány napig vártak, aztán a visszatérő katonáktól és az osztrákok elől menekülőktől megtudták, hogy Erdélyben Háromszéken és Bardocszéken kívül az osztrák az úr, és Puchner generális Háromszéktől is hódolást vár. Az ágyúmester letörve ment haza Bereckbe.

Puchner, miután a többi székely széket leverte, illetve behódoltatta, Háromszéket feltétel nélküli megadásra szólította fel. E felhívásra Háromszék a november 12-i sepsiszentgyörgyi népgyűlésen nemmel válaszolt. November folyamán a Honvédelmi Bizottmány több népgyűlést is tartott Sepsiszentgyörgyön, melyeken lassan megérlelődött a fegyveres önvédelem kimondásának gondolata. E gyűléseken Gábor Áron is részt vett, és a november 16-i ülésen ajánlkozott először nyilvánosan ágyúöntésre. Az ágyúöntés tárgyában a Berde Mózessel való megegyezése után el is indult a bodvaji vasgyárba nagy tervét megvalósítani.

Az írott források az első ágyúk öntésének helyét, egymástól eltérően, két különböző helyszínben jelölik meg: a fülei és a bodvaji vasgyárban. Nagy Sándor könyvében a két vasgyárat azonosnak véli. Egyed Ákos az írott források elemzése kapcsán, Máthé János főleg a magyarhermányi szájhagyományra támaszkodva arra a következtetésre jutott, hogy Háromszék első ágyúi Bodvajban készültek, Fülében csak golyókat öntöttek.

A Bodvajban öntött ágyúk számát illetően is két vélemény látott napvilágot a korabeli és későbbi irodalomban. A Közlöny 1849. február 8-i száma és K. Horváth Ignác például három ágyúról ír, míg Gábor Áron munkatársa, Bodola Lajos, valamint László Zsigmond és később Máthé János kettőről. E kérdésben Bodola és Máthé adatait tartom hitelesnek; Bodoláét, mert mint szemtanú írja, Máthéét pedig, mert műve megírásakor sokszor (mint jelen esetben is) a magyarhermányi szájhagyományra támaszkodik, és tény, hogy az akkori bodvaji munkások nagy része hermányi volt, ezáltal Máthé idején még élénken élhetett a hagyomány a faluban az akkori eseményeket illetően. Az ágyúk számát tekintve a szerzőknél a Kálnoky-féle másfél fontos ágyú is zavart kelthetett. Lehet, ezt vették harmadiknak, amit Gábor Áron öntött volna. Igaz, Horváth Ignác a három ágyún kívül említi a Kálnoky-félét: ,,a G. Kálnoky családnak egy várkastéljhoz tartozó régi ágyuja szerelteték fel — meljet a család a nemzetnek ajándékozott".

Az ágyúk készítési módját is Bodola írja le talán a leghitelesebben. ,,Először is fából az ágyu a maga rendes méretei szerint ki lett faragva, simára esztergályozva, aztán az ágyu két füle közti vonal hosszában két fél ágyura lett fürészelve. A két fél ágyut agyaggal tömött ládában lemintáztuk s mikor a minták jól kiszáradtak, azokat egymáshoz illesztettük pontosan s olyan szorosan, amint vaskapoccsal tehettük. Hanem az összeillesztést megelőzőleg egy agyaggal vastagon bevont tölgyfa hengert ugy helyeztünk el a két fél ágyu közepében, hogy az lehetőleg az ágyu csöve hossza tengelye irányában legyen s az öblözet (caliber) átmérőjének megfelelőleg a cső lyukát képviselje. Ez után az izzó masszát beleöntötték az agyagmintába."

E művelet végrehajtása a kor igazi technikai bravúrjának számít, ami igénybe vette Gábor Áron minden szakmai tudását és leleményességét. Az így elkészült ágyúk ,,ripacsos hólyagosak" lettek, és az összeillesztés vonalán ,,kiálló ormó" húzódott hosszan rajtuk. Ugyanakkor az ágyúk nem megfelelő tömörsége az alapanyag hiányosságai mellett a szükséges technikai eszközök hiányából is adódott. Az ágyúkat törvényszerűen függőleges állásban szokták önteni, mert az öntvény csak így kaphat egyenlő és megfelelő tömörséget, de Gábor Áron műhelyében az időszűke és a szerkezetek (állványok, csigák stb.) hiánya miatt ilyen hosszú munkát igénylő berendezésre gondolni sem lehetett. Ilyen körülmények között Gábor Áron ágyúit vízszintes, fekvő helyzetben öntötte, ami miatt nem lettek sem tökéletesek, sem csinosak, de a célnak megfeleltek. A legnehezebb feladatot az ágyúk irányítószerkezetének elkészítése jelentette, de végül sikerült ezt is megoldani.

A gyárnál nem voltak megfelelő szerszámok, melyekkel az öntésnél keletkezett hibákat, ,,ormókat" lereszelhették, csiszolhatták volna. Lévén, hogy addig csak kisebb darabokat (szerszámokat, más eszközöket) készítettek, az utólagos megmunkáláshoz köszörűket használtak. Nagyobb teljesítményű reszelőket a közelben nem lehetett beszerezni, ezért Gábor Áron és Bardotz megbízásából Bedő István és a Késmárkról származó Bruder János vállalkozott, hogy gyalog Brassóba megy reszelők és egy nagy menetvágó szerszám beszerzéséért. Gábor Áron egy általa rég ismert szász kovácsmesterhez irányította őket. Bedő már több ízben járt gyalog Brassóban, átszökve az osztrák őrláncot. Most is úttalan utakon mentek a Cenk felé. Sikerült, ha nagyon drágán is, de megszerezni a szerszámokat. Hazafelé jövet a Prázsmár melletti erdőszélen szinte belefutottak az osztrák járőrök markába, de sikerült elmenekülniük. A szerszámokkal szerencsésen megérkeztek Bodvajba, amiért Zakariástól jutalmat kaptak.

Közben a két elkészült ágyúcsövet kipróbálták a helyszínen. Mindkettő kiválóan működött, első próbálkozásra célt talált. Ezután kerültek elő a reszelők, és megtisztították az ágyúcsöveket az öntésnél keletkezett érdes részektől. Gábor Áron az érdesség miatt állítólag ,,varasbékáknak" nevezte ágyúit.

Baló Ferenc nagy mestere volt a tekegolyók készítésének, és már az előkészületek alatt kiesztergálta az ágyúgolyók öntőformáit, a lövedékeket mindkét méretben ki is öntötte. A munkálatok alatt Rauber Ferdinánd bardocszéki kormánybiztos kocsija már kétszer ereszkedett le Bodvajba, a golyók öntőmintáit a fülei gyár számára el is készíttette, az öntést ott is megkezdte. A golyóöntésről a Közlöny 1849. február 8-i számában ez olvasható: ,,Gábor Áron... a hermányi vashámorban... öntetett néhány száz golyót; báró Rauber Ferdinánd szintén saját hámorában több száz ágyúgolyót öntetett."