De ha ez nem így lenne, és törvényesen kifizetnék a vizsgálatokat, a gyógyítás folyamatának lépéseit, akkor évente 300 millió euró (a Világbank felmérése szerint ennyit költ a hazai lakosság hálapénzre) kerülne a kasszába, de az is több lenne a rendelkezésre álló jelenlegi költségvetésnél, ha ennek fele maradna a szolgáltatónál, ezt a páciensek közvetlenül fizetnék a család- és szakorvosnak, járóbeteg-rendelőnek, kórháznak, a másik felét pedig ki sem kellene adniuk, mert ha jeggyel vásárolják meg egészségüket, annak a könyvelésben nyoma marad, és a szolgáltató számon kérhető, hogy a befizetett összegért a beteg megkapta-e a neki járó ellátást. És ha ,,a pénz követi a pácienst" — mondja a miniszter —, akkor mindenki azt a szolgáltatást kapja, amiért fizet, és meggondolja, hogy az enyhe torokgyulladással a családorvoshoz menjen, ne a sürgősségre. Így mindenki jól jár — véli a miniszter —, a kórház nem fizet olyasmiért, ami nem rá tartozik, a betegnek is kevesebbe kerül, mert a családorvosi vizsgálat olcsóbb, mint a be nem igazolódott sürgősségi ellátás, és az orvos közvetlenül kapja munkájáért a javadalmazást, aminek ő is örvend. Nos, így képzeli el az egészségügyi reformot a tárcavezető, csupán arról feledkezik meg, hogy az alkalmazottaknak adott ebédjegy sem elég egy család étkeztetésére, a napi betevőnek csupán töredékét vásárolhatjuk meg ezekkel az értékpapírokkal, tehát, ha lesz is olyan alkalmazó, aki a munkavállalóknak egészségügyi jegyet ad, attól még nem javul az ellátás minősége. És mivel az adóból leírható egészségügyi jegy bevezetése egyelőre csak javaslat, de az orvosi szolgáltatások egy részéért már szeptembertől fizetni kell, nincs okunk örvendeni egy olyan reformnak, amely újabb anyagi terhet ró a lakosság nyakába.