Ezt követően a tömeg a főtéren álló Gábor Áron-szoborhoz vonult, ahol gidófalvi és gelencei hagyományőrzők álltak díszőrséget. A Kelemen Antal karnagy által vezényelt harmincéves rétyi fúvószenekar akkordjaira elsőként Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete és Dimény Zoltán polgármester koszorúzott, helybeli és határon túli küldöttségek helyezték el a kegyelet koszorúit a szobor talapzatán, majd Máthé Ferenc szentszéki tanácsos, római katolikus plébános és Raff Róbert református szórványlelkész mondott egyházi áldást. A székely himnusz eléneklése után a több száz fős tömeg a rétyi fúvósokkal az élen a Gábor Áron-emlékház és ifjúsági fogadó udvarára vonult, ahol a megemlékezés második része a Szózat előadásával folytatódott. Elsőként vitéz Khell Ödön, az alapítvány elnöke köszöntötte a határon innen és túlról érkezett vendégeket, meghívottakat, többek között Füzes Oszkár nagykövetet, a hódmezővásárhelyi és tótkomlósi küldöttségeket, a Johannita Lovagrend tagjait, a Budapestről és Györgyből érkezett magánszemélyeket. Az elnök azt is elmondta, hogy a felavatásra kerülő három kopjafával azok előtt tisztelegnek, akik valamilyen formában hozzájárultak Gábor Áron alakjának népszerűsítéséhez, köztudatba juttatásához.

Füzes Oszkár nagykövet így szólt az egybegyűltekhez: Amit a székelyek adtak a magyar nemzetnek, az felsorolhatatlan, végeláthatatlan, legyőzhetetlen és halhatatlan, s habár ezek nagy szavaknak hangzanak, de a székelység történetében ez maga a valóság. S ennek a valóságnak egyik bizonyítéka az az életút és az a hősi halál, melyet Gábor Áron felmutatott. Felmutatta, hogy a nemzet a legreménytelenebbnek látszó helyzetben is tudott hitet menteni magának, másoknak, képes volt ellenállni a sokkal nagyobb túlerőnek, és képes volt a vereséget is túlélni. A székelyeket a tisztelet és szeretet veszi körül a nem székelymagyarok részéről. Gyarapodjunk tovább nyelvben, dalban, gyerekben, művészetben. Dimény Zoltán polgármester beszédében a szülőfalu nevében emlékezett a százhatvan évvel ezelőtt hősi halált halt őrnagyra. Dr. Gőgh Gábor budapesti hadtörténész, miután felidézte Háromszék önvédelmi harcát, az ágyúöntést és Gábor Áron alakját, az 1992. július 4-i szoboravatásról szólt, amikor — mint mondta — a berecki forradalmár szobrát egy másik forradalmár, Tőkés László püspök leplezte le. A hadtörténész — az ágyúöntő hős életének kiváló ismerője — beszéde végén könnyes szemmel térdelt le és csókolta meg jelképesen az anyaföldet, bocsánatot kért a székelységtől azért a gyalázatos december ötödikéért, és elrebegte a Magyar hiszekegyet: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. Ezt követően a Haszmann fivérek és a helybeli Bodó Csaba által faragott kopjafák előtt Gazda József ny. kovásznai tanár, művészettörténész Gyárfás Jenő festőművészről mondott laudációt, Bucs László kézdivásárhelyi nyugdíjas tisztviselő, Földi István keresztfia a Magyarországon élő Földi család nevében idézte fel Földi István író, tanár sokoldalú tevékenységét. Salamon Sombori Sándor sepsiszentgyörgyi tanárról, íróról Cserey Zoltán történész, a Székely Nemzeti Múzeum ny. főmunkatársa mondott laudációt. Ezután a három kopjafát a Tibád Sándor ny. tanár, alapítványi alelnök által felkért, hazai és külföldi személyiségekből álló csoportok leplezték le. A kopjafákat és az ünneplő tömeget Máthé Ferenc plébános és Raff Róbert tiszteletes áldotta meg. A hagyományőrzők a kopjafáknál is díszőrséget álltak. A megemlékező rendezvényen közreműködött a Comenius Iskola énekkara Khell Gabriella karnagy vezetésével, berecki középiskolások szavalataikkal tették ünnepélyesebbé a nem mindennapos eseményt, Majlát Attila énekes pedig egy régi csángómagyar népdalt adott elő. A kétórás ünnepség koszorúzással, a magyar himnusz közös eléneklésével fejeződött be.