Feje tetején Románia, a politika mindent legyőz, mindent ural, a legésszerűbb kérdéseket is pártreflektorral világítják át, s a döntést az elnökválasztási érdekek függvényében hozzák meg. Itt van példának Ecaterina Andronescu esete a Spiru Haret Egyetemmel.
A miniszter asszonyról mindenki tudja, pártjának hűséges katonája, de azt is, egyetemi diplomáját, professzori rangját nem lottón nyerte, szakmai tekintélye jelentékeny, s úgy érezte, mint igazi egyetemi embernek, tennie kell azért, hogy a romániai felsőoktatás, főképp a túlburjánzott magánegyetemek a helyükre kerüljenek. Egy kis szegmentum törvénytelenségeinek feltárásával kezdte, a diplomagyárként ismert Spiru Haret Egyetem akkreditálás hiányában működő, látogatás nélküli és távoktatásos tanulmányi vonalainak diplomásait szerette volna öt éven belül szakmai ellenőrző vizsgára kötelezni. S mit ad Isten, beleszól a szigorúan szakmai kérdésbe a párt, az elnökjelölt Mircea Geoană, a félanalfabéta Marian Vanghelie, s olyan megoldást követelnek a minisztertől, mely — szó szerint idézzük a pártvezért —: ne okozzon szenvedést. Nos, ettől kimegy a biztosíték, ugyanis az, hogy egyetemet végzett fiatalembernek az államvizsga után öt éven belül egy újabb megmérettetésen kelljen részt vennie, valójában aligha okozhat szenvedést. Illetve csak abban az esetben, ha a diplomáját a tandíjként befizetett összegért cserébe kapta, s az égadta világon semmit nem tanult. Országos cirkuszt rendezni és megalázni egy minisztert, ki bizonyos dolgokat rendben szeretne látni, miközben korábban tudásközpontú társadalomról szónokoltak a pártok iskolázottabb aktivistái, vagy az európai direktívák szellemében meghonosítandó, életen át tartó képzésről, átképzésről, enyhén szólva is különleges. Szemmel láthatóan nemcsak a félanalfabéta Vanghelie szelleme lengi be a pártot, de a politikai és gazdasági érdek is. Egyrészt azok érdeke, kiknek soraiból ezeken az egyetemeken tanítanak, másrészt szoros összefonódottságuk a magánegyetemek vezetőivel, családtagjaikkal, harmadrészt ama kollégáik, kik ezeken a magánegyetemeken szereztek diplomát, majd mesterit, doktori címet, s most szerény tudással, de nagyra néznek. Politikában, de az egyetemi életben is.
A magánegyetemeken, s főként a látogatás nélküli és távoktatásos részlegeken illő lenne rendet rakni, felszámolni a diplomagyáraknak csúfolt ilyenszerű intézményeket, s visszahelyezni a tudást és megszerzésének folyamatát igazi rangjára. Ez nem politikai, hanem szakmai feladat, s ha végre akadt egy tanügyminiszter, aki bele mer nyúlni ebbe a méhkasba, támogatni kellene, nem megrendszabályozni.
