,,Mi tagadás, mellbe vágott a csütörtöki lapszámban közölt őszi menetrend alatt megjelent pár sor — mondta telefonban egy tiszteletre méltó sportvezető —, egészen pontosan az utolsó három mondat, idézem: Sok sikert, labdarúgók, és kevesebb rendbontást, sport- és faluvezetők! Nem sportszerű, nem felebaráti a pálya széléről küldözgetni az ellenfelet, a játékvezetőket, az embereket (tudják jól, hogy oda úgysem mennek az önök társasága nélkül, akkor pedig minek?). Hagyják, hogy a pályán győzzön mindig a jobbik!
Tökéletesen igaza van a szerzőnek. És még nagyobb lenne az igazsága, ha azt is megírta volna, hogy a Brassó megyéből ,,kölcsönkért" játékvezetők között nemegyszer 17 (tizenhét) éves legénykék érkeztek, akik nem ismerik kellően a játékszabályokat — hogy mást ne mondjak —, a futballban ismeretlen kotta szerint, nagyképűen fütyörészgettek... Bocsásson meg a világ, de sértő, hogy egy tizenéves hülyének nézze a község sportszerető közösségét! És az is sértő, ha a játékvezető nagyképű, pökhendi, és azt hiszi, hogy ő az Isten megyénk bírói testületében. Az ilyenek a szó igazi értelmében felpumpálják a cukorszintemet... Vissza kellett volna fognom magamat. Nem tudtam. Megbűnhődtem érte. Keményen fizettem... A kérdésem csak az: a játékvezetőt mivel büntették? Azzal, hogy következő vasárnap nem hozzánk, hanem mondjuk Erdővidékre küldték?!"
Csatlakozom a telefonálóhoz, s egy újabb példát hozok fel: olyan játékvezetőt is küldtek, aki (akik — mert máshonnan is volt jelzés) nem ismeri az órát. De az is lehet, hogy a szabályokat nem ismeri, nem tudja, hány percig tart egy ifjúsági mérkőzés. Egy Filip nevű játékvezető (nemrég még a KSE játékosa volt) mind az első, mind a második félidőt megrövidítette a Gelence—Zabola ifjúsági mérkőzésen, nem több, nem kevesebb játékidőt ,,lopott el" a gyerekektől, mint tizenöt percet! Megfigyelő is volt, de valószínű, ő nem figyelt fel, mert a nagy mérkőzés partjelzői szerepére készült lázasan (az egyik partjelző ugyanis nem jelent meg), nem figyelte az időt, s nem jelezte a szövetség felé (valószínű, azért, mert nem tudta, milyen minőségbe tegye, megfigyelő vagy partjelző), mert nem szólt arról a fáma, hogy Filipet pihenőre rendelte el a bírói testület. És arról is hallgatott, aki a bardociak ifimérkőzését rövidítette meg... Tudom, tudjuk, hogy a játékvezető órája a hivatalos, de sem ő, sem az általában bírókkal utazó (!!) megfigyelő (elnézést a kivételektől), sem a szövetség ne nézze analfabétának a gyerekeket (akik persze, hogy reklamálnak, mert érzik, hogy meglopták őket játékukban), a nézőket s mindenekelőtt megyénk labdarúgását. Mert minden jel arra vall, hogy ezt teszik. A rendellenességekre célzó jelzésekre nem figyelnek fel, s nem néznek utána, arra alapozva, hogy a játékvezetők szava szent...Dehogyis szent! És mennyire nem az! Tudják, mit, mutassanak egy játékvezetőt, aki a véletlenül (hiszen tévedni emberi szokás) elkövetett hibáját, hibáit beismerte. A szándékosakat (mert sajnos ez is benne van a pakliban) már nem is említem. De továbbmegyek: mondjanak egy olyan példát, amely arról tanúskodik, hogy egyforma mércével büntették a cirkuszt előidéző játékvezetőt és a cirkuszt elkövető sportvezetőt, szurkolót vagy játékost! Ez utóbbiak minden alkalommal kemény pénzt fizettek (a kényszerpihenő mellett)! A játékvezetők?... Értem, ők csak kemény (ha nevezhetjük annak) pénzt vesznek fel!
Uraim, tévedés ne essék. Nem vagyunk a büntetések eltörlése mellett. Sőt... De akkor egyenlő mércével mérjenek!!! Ne feledjék alkalmazni — természetesen, ha korrektek akarnak lenni — az ok és okozat játékszabályát. Ne az legyen a döntő, hogy ,,a koma visszaütött", tehát a komának a baját kell ellátni, meg kell nézni, mi előzte meg a ,,visszaütést", mert csak úgy lehet korrekt a döntés.
Egyedül csak a futballnak van a megyénkben két szinten, két korosztályban működő bajnoksága. Erre pedig illik, sőt, kötelességünk vigyázni. E kötelesség első lépése pedig a korrektség kell hogy legyen!