Országos versenyen is bevált a Rika Sporthorgászegyesület kezelésében levő baróti pumpaházi tó — állítják egyöntetűen sportolók, szervezők és a sportág országos vezetői is.
A verseny elnöke, a nemzeti válogatott egyik edzője, Constantin Ionescu szerint amennyiben a tó fenekét jobban kitisztítanák, és több lenne a nagyobb hal, akár nemzetközi versenyt is lehetne itt szervezni. Az ifjúsági, a 19—22 év közöttiek megmérettetésére — mint az várható volt — a harminc selejtezőn sikeresen túljutott közül mindössze húszan jelentek meg, de az Olt, Mehedinţi, Bihar, Hargita Máramaros, Szilágy, Fehér és Maramaros megyéből érkezőkkel, na meg a vidékünket képviselő sepsiszentgyörgyi Borbát Lászlóval így is igencsak erős és kiegyensúlyozott volt a mezőny. Contantin Ionescu szerint azzal, hogy ennyire egyforma eredmény született (több horgász közt is holtverseny alakult ki), azzal magyarázható, hogy ez a korcsoport már az utolsó lépcsőt jelenti a felnőtté vállás előtt, így a felhalmozott tapasztalat és tudás közti különbség eléggé elhanyagolható. Az első helyet és az országos bajnoknak járó serleget és pénzdíjat a mehedinţi Alexandru Luca szerezte meg, másodikként a nagyváradi George Pop, a pódium harmadik fokán pedig a tordai Koszorús Botond végzett, Borbát László pedig a tizedik helyet foglalta el.