Nézelődnek

Alig néhány méterre a Makovecz Imre által tervezett református templomtól, egy barnásvöröses fémkerítés előtt két férfi üldögél. Mindketten tolószékben, mindkettejük mindkét lába hiányzik combközéptől. Nézelődnek, tekintetük olykor el-elfut valami távoli, megfoghatatlan pontba, s beszélgetnek. Mást nem is nagyon tehetnek. Előttük, az úton viszonylagos rendszerességgel el-elhalad egy autó, de nem túlságosan nagy a hétköznap délelőtti erdővidéki forgalom; az egyik járgány éppen nagyot fékez, s vezetője tőlük kérdezi, megcsúszott-e a masina? Meg, hangzik a válaszuk, aztán egy traktor burrog el a ház előtt. Később egy lovasszekérről kiáltanak le nekik, gyertek velünk, mire némiképp viccelődve visszaszólnak: ,,maradunk, maradunk"...

Az egyik székben Pál Miklós, a másikban László József. Mind a ketten kalapban, igaz, nem valami könnyű, világos nyáriban, hanem a szokásosban, hiszen aligha válogathatnak fővédőkben. Előbbi hatvannyolc esztendejével kissé fiatalosabbnak tűnik, mint barátja kerek hatvanával. Az mindenképp közös bennük, hogy életük nagy részében gumicsizmában jártak ― pontosabban dolgoztak ―, fagyban s hőségben egyaránt, így bizonyosnak tartják, hogy e kényszerből viselt, primitív lábbeli is hozzájárult későbbi szerencsétlenségükhöz. Pál Miklós szénbányász volt, László József pedig ,,pakulár", vagyis ,,csobán". Kerekesszékeik elhasználtak, a régebbi modellek közül valók.

Megérkezik a 349. számmal jelölt porta gazdája, Dobai András ― két cimborájához hasonlóan ő maga is nyugdíjas ―, kékesszürke, kis simléderes sapkában és ahhoz pászított, szintén kékes tónusú trikóban: kitárja a vaskaput, autójával behajt az udvarra, majd kissé odébb tolja Pál Miklóst, hogy kímélje az egyre erősebb forróságtól. Egy nappal korábban esett, most is záport sejtet a júliusi párás rekkenőség. Mind a hárman bámészkodnak. „Mindketten jövő-menő emberek voltak. Nehéz nekik." ― jegyzi meg csendesen Dobai András. A kerekesszékben ülő férfiak pedig beszélgetnek tovább, néha mások is csatlakoznak hozzájuk. A kapu feletti fákon folyamatosan csicseregnek a madarak, s olykor belekárognak a varjak.

Ha segít az asszony, kijövök

,,Egyik lábamat tavaly decemberben vágták le, a másikat 2007-ben" ― mondja lassú visszafogottsággal Pál Miklós, aki fiatal korában szerette a mulatságokat, bálokat, ő maga harmonikán is játszott. Az elkerülhetetlen orvosi beavatkozás oka az érszűkület, egyik lábát ötször műtötték, a másikat egyszer. ,,Muszáj volt beleegyeznem, az egyikkel megkínoztak, akartam, hogy térden alul maradjon, megpróbálta a doktor, de nem lehetett. Mondtam, többet ne kínozzon, vágják le." Húsz évig bányában dolgozott, aztán a vargyasi borvíztöltődében, ,,mindenütt gumicsizmában s cigarettázva", közölték is vele az orvosok, hogy a füstölés alaposan rásegít az érszűkület kialakulására, ,,eldugja az ereket". Persze, a tárnában nem dohányozhattak, ellenben mivel egymás ruháján folyamatosan és nagyon érezték a cigaretta szagát, alig várták, hogy kijöjjenek s rágyújtsanak. És így múltak a hónapok, az évek... S most, hogy telnek a napok? ,,Úgy, hogy ― itt, bent lakom az utcában ― az asszony kitaszít, mert az aszfalton még tudok menni, de a göröngyösebb részen már nem, mert dőlök el. Nem kaptam olyan kerekesszéket, ami akkumulátorral megy, én segítség nélkül sehova sem tudok menni." Kapnak valami támogatást? ,,Voltam a szakbizottság előtt, véglegesítve vagyok, többet nem kell mennem. Kijött egy illető, hogy csináljanak protézist, megnézte, hogy néz ki a lábam, de azt mondta, nem érdemes. Akkor adtak egy kerekesszéket, de az még szűkebb, mint ez, azzal ugyan nem lehet menni. Így ha segít az asszony, kijövök, mikor jön, akkor meg hazamegyek vele." Mindennap itt vannak, beszélgetnek? ,,Otthon a tévét is megunom nézni egész nap, ma reggeliben, az éjszaka eső volt, gondoltam, kijövök a friss levegőre. Inkább ketten vagyunk, itt találkozunk..." Jó barátok voltak régebb is? ,,Igen, a barátom nem is lakik messze tőlem. Vagyunk vagy haton Vargyason ilyen félszegek. A szomszédasszonyom tizenöt éve kerekesszékben van, le kellett vágják mind a két lábát, meg van bénulva a keze is, gondozója van." Mire gondol napközben? Nehéz így, vagy már elfogadta ezt az állapotot? ,,Hát mire gondoljunk? Jóra nem. De ha így adta a Jóisten, így kell használjam. Nekem 2003-ban agyérgörcsöm volt, az egyik felem meg volt bénulva, akkor jött ez a láblevágás, aztán a másik, ez ilyen, a baj jő..." Családja támogatja, maga mellett van? ,,Hát, az asszony. De van két gyermekem, egy fiam Városfalván, a leányom ide van a szomszédba férjhez menve, neki is van két kicsikéje, mit támogassanak ők?" És ha mennek az utcán, segítenek maguknak, figyelnek arra, hogy segítségre szorulnak? ,,Vannak jó emberek, de van olyan, aki csak elmegy, s gondolja, jó helyt vagy. Például most bementem ide, az üzletbe, volt egy jó barátom, be kellett taszítson, segített. Vannak, akik ezt megteszik, ha megkérem, bevisznek az árnyékba, vannak segítő emberek." Nehéz így? ,,Hát hogyne volna az. Egyedül semmit nem tudok, felöltözni sem. Kell forduljak, az asszony segít, én pizsamában járok, nem tudok egyebet felvenni. Ennek így kell lennie, már így kell megélnünk az utolsó fokot..." S még mit szeretne? Vannak tervei, céljai, elmenne például még valamerre? ,,Messze az ilyen ember nem tud menni. Mert ugye, emberek vagyunk, s mondjuk, kell vizelni. Ha egy hűsítőt megiszunk, már attól is, s akkor úgy osztjuk be, hogy érjünk haza. Otthon aztán már az asszonnyal vagyok, össze vagyunk szokva, otthon végezem el a dolgomat".

Akkor teljesen a felesége támogatására van utalva, mire ő: ,,biztos". Több mint negyven éve házasok, huszonöt éves korában nősült. Mégsem mutatja, hogy hatvannyolc éves. ,,Hát mondjuk, hogy nem, mert a tegnap borotválkoztam meg." Régebb sokat mozgott: ,,Benne voltam a falusi tánccsoportban, táncoltam, jártam a bálokat, harmonikáztam. Ezek mind el vannak maradva."

Ötven esztendeig gumicsizmában

László József hat éve kényszerült kerekesszékbe. Mitől? ,,A sok nyomorúságtól. Pakulár voltam künn, az erdőn, télen-nyáron." Napra pontosan mondja, mikor vágták le a lábát: egyiket 2004. május 4-én, a másikat 2006. december 12-én. ,,Azóta így." Nehéz? ,,Ha nehéz es, mindegy, s ha nem nehéz es, mindegy, amíg élünk, addig viselni kell. Nincs, mit tenni." Szintén a családja segíti? ,,Nincs családom" ― mondja rekedtes hangján, ám mégis kimérten, kissé erőtlenül. Keserűséggel. Kínnal.

Két testvére van, ,,egy leány s egy legény", utóbbi szintén ,,meg van félszegedve, annak es egy lába van". Vele lakik, ketten élnek, támogatják, segítik egymást, ahogy tudják. Félszegen. Mivel telnek a napjai? ,,Ülünk, s ha valaki hezzánk szól, szólunk, s ha nem, hallgatunk." Régebb fájt a lába? ,,Probléma volt elég, mert ötven esztendeig gumicsizmában jártam télen-nyáron. Ha meleg es, gumicsizma, ha hideg es, gumicsizma, ha meleg volt, főtt, s ha hideg volt, fagyott. Ennyi az egész." A testvérével próbálják rendezni otthoni dolgaikat, ,,béhordatunk mással mindent, ami kell, így rendezzük, hát hogy csináljuk? Nem tudjuk vinni viderrel a vizet, mást sem." Mit szeretne még? ,,Mit tudjunk szeretni? Semmit. Így, ahogy van, jó kell legyen." Olvas, tévét néz? ,,Én azzal nem kínozom magamat. Van tévé, rádió, hallgatom vaegyszer. Azt sem lehet örökké." A faluban segítenek maguknak, ha gondjuk van? ,,Igen, ha megfizetjük. Hát ki jön másképp? Senki sem, hogy tegyen tovább, egyszer azt kérdik, pénzed van-e, vagy pálinkád van-e?" De emberségből, barátságból nem teszik meg? ,,Ki van halva az a szeretet." Régebb volt? ,,A régebbi szeretetek, azok elmentek, a mostani szeretet olyan, hogy ha kell, belélöknek a sáncba, vagy feltaszítnak úgy, hogy a fejed kukkra áll." Volt ilyenre példa? ,,Hát éppen nem löktek be, de már ígérgetik." Miért? ,,Hát azért, mert azt mondják, büszke vagyok, betyár vagyok"...

,,A félszegséget (pénzbeli juttatást) kapom, de mikor az állam nem ad segítséget, hogy tudjon az ember a helybelitől kérni? Mikor ott voltam a szentgyörgyi bizottság előtt februárban, s elvágtak, az egyes csoportból betettek a kettesbe, megszüntették a gondozást, ott elveszett vagy 600 lej." Miért? ,,Hát hogy miért vágtak el, azt én is szeretném tudni. Akkor hova menj, a polgármesterhez, mikor ott nem támogatnak?" Minden fél évben járt a szakbizottság elé, autót fogadott pénzért, mert ,,nincs nálunk úgy megcsinálva, hogy autóbusszal lehessen menni, vagy felvegyen egy sofőr, ha megfogadod, bévisznek, s ha nem, Isten adjon jót, de követelik, hogy menj be a bizottság elé, de hogy hogy jutsz oda, az nem számít".

Kevéske öröm

,,Sehova be nem lehet menni, mert nincsenek a járatok úgy megcsinálva, hogy be lehessen nekünk jutni egy üzletbe is" ― jegyzi meg László József. ,,Bármit venni akarsz, adod a pénzt, azt hoznak ki, amit akarnak, mert nem tudsz szétnézni" ― egészíti ki Pál Miklós, megtoldva, hogy nem magáról beszél, mert neki a felesége megvásárolja, amire szüksége van, hanem barátjáról, akinek legjobb esetben az öccse ,,estáppal jövöget, felmegy valahogy a lépcsőn, s megnézi, mit lehet kapni, s ő megveszi". ,,De mi hová menjünk a székben?" Hollandok érdeklődtek régebb, mire lenne szükségük, s utána hallották, lehetne kérni akkumulátoros kerekesszéket, nekik is olyanra lenne szükségük, mert a mostani nem jó, egy métert sem tudnak maguktól haladni vele, másnak kell taszítania őket. ,,Ha valamire megkérjük, ő az ― vagyis a barátunk, Dobai András ―, aki segít, de az államnak kellene segítenie rajtunk", mondják szinte egyhangúan.

— Mi az, aminek örülni tudnak még, ami jólesik, amin mosolyognak?

— Ha valaki mond egy jó viccet ― válaszolja Pál Miklós ―, elkacagjuk magunkat, vagy látunk egy jó nőt, még most is az ösztön bennem van. Álmodozunk, minek tudjunk örvendeni?

— De azért nem haragszik meg a felesége, ha elmondja, hogy látott egy jó nőt, és az jólesett...

— Jaj, már tudja, hogy mi hiába, csak nézünk, már vége. A doktor úrnak egyszer panaszolkodtam ezt-azt, férfidolgokat, s azt mondta, hogy hatvan után délután... Na, akkor gondoltam, jól van. Végig kell zenélni már, ami hátravan... Megkérem a barátomat, be-benyom az árnyékba, máskor megyünk a parkba, most mindjárt a nap süt ide, akkor menni kell tovább, ha nem jön az asszony, mert általában az asszony tudja, hogy mikor kell jöjjön.

— Nagy szerencséje van, hogy ilyen megértő felesége van.

— Hát igen, én is valamikor őt megjegyeztem. Azt mondta, ha el nem viszem, felakasztja magát, s én megmentettem.

— Annyira szerette magát?

— Hát muszáj volt szeressen, mert terhes volt. S aztán mondtam neki, megmentem az életedet, panaszod ne legyen az életben.

— S ő is megmentette a maga életét.

— Meg. Most reá vagyunk szorulva egymásra...