Ha közel húsz éve sürgettük már a múltunk feltárását és ,,tisztába tevését" (már, ha lehet a lelkiismeretlenséget ,,tisztába tenni"!), akkor most bárki kezébe veheti ezt a vaskos könyvet, amelyet bizonyára — ha érdekeltek le nem állítják — követ majd a II. és többedik kötet, a szégyenkrónikánkat, egyelőre főleg a protestáns egyház partiumi és a teológia ,,szomorú jelentését". Reméljük, hogy más egyházak és a civil szféra is követi a példát. Legyen hozzá bátorságunk!

Molnár János szintúgy lelkésze egyházának, mint azok — a könyv jellege és mondanivalója szempontjából ezen van a hangsúly — áruló, besúgó papjai, akik nem csupán a jobb anyagi helyzetért, esperességért vagy csupán a fennmaradásért lettek a szekuritáté (horribile dictu!) akár fizetett, judáspénzű árulói, hanem buzgó lelkesedésből is. Ha Papp László, fedőnevén Păun, püspökként az ismert módon leszerepelt, és fiához szökött még idejében Franciaországba, már nem is csodálkozunk azon neves és köztiszteletben álló professzorokon, akik saját diákjaikat adták ki! Csak példaként: Rapp Károly evangélikus teológiai tanár ,,Enyedi Zoltán", Gálfy Zoltán teológiai tanár ,,Bibliotecarul", Kozma Tibor teológiai professzor ,,Dombi Lajos" néven jelent, Izsák Vilmos unitárius teológiai tanár az ,,Incze Walter" nevet viseli a szeku számára, és így tovább. Ezek után egy esperes, aki ,,Zsolt", a mienk, már igazán csak ,,hab a tortán".

A szeku gyakorlata az volt, hogy a hívek bizalma és vallásos elhivatottsága az ,,állambiztonság" javát, és ne a krisztusi ,,szeretetközösséget" szolgálja. Ezért kértek és kaptak tanácsot a beszervezendőkről tanároktól, esperesektől, a pénzesebb ,,kenyérhez" jutni akaró lelkészektől afelől, hogy ki közelíthető meg eredményesen. Természetesen, nem habozott a szekuritáté, mely a könyv tanúsága szerint a vallásügyi megyei megbízotton keresztül, de közvetlenül is, zsarolhatta, kecsegtethette jobb állással, külföldi utazással, sőt, pénzzel is azt a lelkészt, akit először tanulmányoztak, ,,körülszaglásztak", megismerték gyengéit, majd mindezek birtokában kísértették meg, többnyire (de nem minden esetben!) eredményesen.

A könyv a jó áttekinthetőségre törekszik, ezért a fejezetek így oszlanak: megfigyeltek, megfigyelők, megfigyeltből megfigyelő vagy fordítva. A hitelességet 75 melléklet támasztja alá: számos kötelezvényt (,,angajament"), jelentést, a beszervezés módszerét, pénzátvételi nyugtát, jelentéslajstromot közöl az eredeti másolatában.

Nem örömmel, hanem szomorúan tettem le a könyvet. De azt is tudom: nincs más lehetőségünk, mint legyőzni a hazugságot, a testet-lelket megnyomorító nacionálkommunizmus ránk ragadt bűneit feltárni. Talán még nincs minden veszve...