Petőfire emlékeznek

2009. augusztus 1., szombat, Világfigyelő

Petőfi Sándor halálának 160. évfordulója emlékére Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnökének vezetésével egy diákcsoport Budapestre utazott, míg egy másik csoport Bányai Gábornak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének a vezetésével Segesvárra indult tegnap Kecskemétről.

* Kedves Gyula hadtörténész és Ratzky Rita irodalomtörténész Csataterek Petőfije című, hiánypótló kötetét Petőfi Sándor halálának 160. évfordulója alkalmából tegnap mutatták be a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Szekeres Imre honvédelmi miniszter köszöntőjében azt emelte ki, hogy a könyv hiánypótló, mert nem ismerjük az őrnagy Petőfit, és nincs a köztudatban az 1848―49-es honvéd jelentősége, holott a köznép úgy tartotta, hogy Isten után a legszentebb név a honvédé, s a sírfákon elterjedt szöveg volt, hogy a név alá annyit írtak, 1848―1849-es honvéd. Holló József, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója a könyvet ajánlva arról beszélt, hogy Petőfi Sándor határtalan szabadságvágya és a tekintélyalapú hadsereg vezetése között óhatatlanul zajos konfliktusok voltak. Petőfi Kossuthtól maga kérte áthelyezését Bem József tábornokhoz, aki a feszültségek ellenére tudott bánni segédtisztjével, mert tisztában volt azzal, hogy Petőfi Sándor, a lánglelkű költő mozgósító ereje a hadseregben felbecsülhetetlen. ,,A költő honvédtiszt olyan új látásmódot honosított meg a hadseregben, amit a Tiszteljétek a közkatonákat, nagyobbak ők, mint a hadvezérek gondolatsor máig ható filozófiája kísér" ― hangsúlyozta Holló József.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1391
szavazógép
2009-08-01: Világfigyelő - x:

A nyelvtörvény miatt elfajul a szlovák—magyar viszony

A szlovák nyelvtörvény miatt kezd elfajulni a régi keletű viszály Szlovákia és Magyarország között — írta tegnap megjelent kiadásában a The Economist. A tekintélyes brit gazdasági-politikai folyóirat szerint a magyar ajkú szlovákiai lakosság az anyanyelv használati joga elleni közvetlen támadásnak tartja a törvényt, csakúgy, mint a szomszédos Magyarország politikusai.
2009-08-01: Világfigyelő - x:

Kevés a megtakarítás

A magyar lakosság csaknem 60 százaléka egyetlen fillért sem tud megtakarítani egy átlagos évben, Romániában és Lengyelországban ez az arány közel van a 70 százalékhoz ― áll az Aviva Életbiztosító által az idei évben készített, az MTI-hez tegnap eljuttatott nemzetközi kutatásában, amely 11 európai országot, köztük a közép-európai régió több államát is vizsgálta, reprezentatív mintavétellel.