SOÓS GYULA, Sepsiszentgyörgy. A tizenkettediket végzett diákoknak adatott egy lehetőség az egyetemi tanulmányok megkezdése vagy a munkába állás előtt: három hónapi munkanélküli-segély. Az eljárási folyamat azonban rengeteg akadályba, szándékos gáncsoskodásba ütközik!
Miután minden szükséges papírt beszereztünk — és ez nem csak időnkbe, hanem pénzünkbe is került —, elérkeztünk az utolsónak vélt ponthoz, az iratok leadásához a munkaügy földszinti, 2-es ügyfélfogadó irodájában. Itt körülbelül harmincöt személy várakozott ügyei intézésére, és mivel a fogadóórák időtartama elég rövid, nagy volt a bejutási igyekezet. A sor csigalassúsággal haladt, talán a külhoni letelepedést is hamarabb megkaptuk volna, mint ahogy végre bejutottunk. A sok futkosás és hosszú várakozás után pedig arrogáns mosollyal közölték, hogy elkéstünk, lejárt a határidő. Hát, sajnálatos, hogy ilyen önkényeskedők rendelkeznek emberi sorsok irányításáról, és sok esetben úgy kezelik a hozzájuk fordulókat, mint a piaci portékát.
N. N., Sepsiszentgyörgy. Egyetemet végzett egészségügyi káder vagyok, több éve harcolok az életemet is fenyegető súlyos betegség ellen, sokfelé jártam kezelésre, és végre ki kell mondanom, hogy a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban meglehetősen felületes az ellátás. Mintha csak azt várnák, hogy kitegyék a beteget az ajtón, s jöjjön a következő, tegye ő is le a pénzt. Nem érdeklődnek iránta, nem küzdenek érte, nem is próbálnak jobb körülményeket teremteni, új technológiákat és ki nem égett szakembereket alkalmazni. A múlt héten ultrahangos kivizsgálásra kellett mennem, sajnos, nem működik, tessék a nem tudom, melyik magánrendelőbe menni. Ott tíz nap múlva fogadnak, ha éppen van keret és ismerős, akkor ingyenes, de csak a hónap elején, miközben nekem éppen az idővel kell versenyt futni. Emlővizsgálatra Brassóba kell menni, az 76 lej meg az útiköltség, aki ezt nem tudja kifizetni, azon „sajnos nem tudtunk segíteni". Júliusban a szívproblémámmal szeptemberre jegyeztek elő, ha addig baj lesz, menjek a sürgősségre. Állandóan a pénz hiányára meg a magyar többségű megye elnyomására hivatkoznak, de ez csak a kényelmességük álcája, mert körben mindenütt vannak műszerek, Brassóban is, de a sokkal kisebb csíkszeredai, székelyudvarhelyi kórházban, sőt, a helybeli magánrendelőkben is minden van, csak éppen a kórházban nincs. Szerintem ez az önkormányzat mulasztása is: nem nézik, hogy mennyivel több a beteg, és hogyan szaporodnak a keresztek a temetőkben? Itt két belgyógyász is azzal küldött haza, hogy kutya bajom, aztán műtétre kerültem más városban. Voltam már Brassóban, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, mindenütt azt kérdezték: mit csinálnak a sepsiszentgyörgyi orvosok? Mert nem én voltam az egyedüli, aki tovább ment. De aki nem teheti, az haljon meg? Máshol kedves, figyelmes, fiatal orvosok fogadtak, alaposan kikérdeztek, megvizsgáltak, itt még a perfúziós betegek mellett is szó nélkül elmegy az orvos, és éjjel az onkológián a legsúlyosabb betegek mellett nincs ügyelet. Ilyen nemtörődömséget, felületességet sehol sem láttam. Soha nem kértem kivételezést, de ha nem vagyok erőszakos, és nem megyek tovább, talán már a föld alatt lennék. A tudomány is fejlődik, és minden más a környezetünkben, de a megyei kórházban mintha visszafelé menne az idő, az orvosok, a felelősök pedig nyugodtan ülnek a babérjaikon. Hát ébredjenek végre fel, ez így nem mehet tovább!
KOZÁK ANDRÁS, Réty. Múlt héten késsel támadt rám a juhpásztor, életveszélyesen megsebesített (tíz napig feküdtem a sebészeten), de szabadlábon van, és alig háromháznyira lakik tőlünk. Családom van, gyermekeim, nem érezzük magunkat biztonságban a saját otthonunkban. Nem ez az első konfliktus közöttünk, egyszer már ki is rabolt, és ezt a rendőrség jól tudja, mégis nagyon tessék-lássék végzi a munkáját, későn jöttek ki helyszínelni, és most is úgy tűnik, hogy el akarják kenni a dolgokat.
