A Magyar Összefogás tető alá hozásakor, a marosvásárhelyi találkozón elhangzott érdes megjegyzések világossá tették az MPP amatőr politikusai számára a minimális politikai logikát is nélkülöző álláspontjuk tarthatatlanságát, a Kárpát-medencei magyar egység megteremtésében egyre súlytalanabbá váló szerepüket és rohamosan közeledő teljes elszigetelődésüket.

„A magyarokat nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni. Az eltiport nemzet újjászületik, de öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás" — mondta már 150 évvel ezelőtt a haza atyja, Deák Ferenc. Jó volna, ha ezt a Székely Nemzeti Tanács folytonosan taktikázó, bármilyen összetételű szövetségtől és programtól elhatárolódó, sőt, újabban civil engedetlenségre buzdító vezetői is megtanulnák, mert lassan, de biztosan a Magyarok Világszövetségének sorsára jutnak.

Ha a Szász Jenő klubjából kiebrudalt és a nemzeti tanácsba átlavírozott megélhetési politikusok lesznek itt is a hangadók, akkor a sokat hangoztatott autonómiaprogramjukat is hamarosan a politikai demagógia legalsó fokára süllyesztik, és végleg eltűnnek a közéleti porondról. Richelieu óta tudjuk, hogy a politika boszorkánykonyhái miként működnek, és ha ehhez még balkáni ízeket is hozzáadunk, akkor teljesen itthon érezhetjük magunkat. Ezt a politikai stílust mutatta be újra — mesteri módon — a huszadik báványosi nyári szabadegyetem, azaz Tusványos általánosan elismert hőse és főleg egyetlen politikai értelemben vett győztese, az államelnök úr. Matrózinasi modorát következetesen használva, a legcinikusabb hangnemben és vérlázítóan provokatív modorban már harmadszor oktatta ki a székelyeket. Mindezek után Tőkés László magyarázkodó, inkább békítő szándékú reakcióján kívül nem történt semmi. Egy fecske nem csinál tavaszt, az irányított füttyszó pedig nem okoz különösebb lelki megrázkódtatást elnökünknek, sőt, Tusnádon direkt élvezte. Orbán Viktor meg már évek óta hazabeszél: Tusnádról üzenget a választóinak, és mindig legalább egy hónapi témát ad a külhoni sajtónak. Imádói már teljesen elfelejtették, hogy miniszterelnökként kiszúrta a szemünket egy kibelezett kedvezménytörvénnyel és egy inkább szimbolikus értékű magyarigazolvánnyal, a kettős állampolgárság már csak ellenzéki státusban vált fontos nemzeti prioritássá. Nemzetközi tekintéllyel rendelkező politikai elemzők — akik mellesleg Európa egyik legragyogóbb demagógja címmel illetik — egyértelműen állítják, hogy miután hazai választási győzelme már biztosra vehető, fő prioritása az európai néppárt vezetésének a megszerzése lesz, Erdély és a székelyföldi autonómia számára kizárólag romániai belüggyé degradálódott. Meg vagyok győződve arról, hogy a váratlan meglepetések nagymesterével, a román államelnökkel közösen kifőztek valamit a brüsszeli együttműködéssel kapcsolatban, aminek a levét újra az erdélyi magyarok fogják meginni.

Az RMDSZ állásfoglalásai, vezetőinek nyilatkozatai mind nyilvánvalóbbá teszik, hogy most már — bekebelezve ellenzékének legkarizmatikusabb személyiségeit — kormánykoalícióra készül az őszi választások bármelyik győztes pártjával. A sokat hangoztatott politikai algoritmus ezúttal keményen visszavágott, és sürgősen újra kell rendezni a sorokat minden szinten. A jelek szerint ebben az akcióban is döntő szerep jut az elnöki tanácsosnak. Kik lesznek ennek az állapotnak a haszonélvezői és kik a vesztesei, nem nehéz kitalálni. Évek óta tapasztalom, hogy mit jelent a széthúzás, a buta álhazafiasság, az örökös torzsalkodás, a különböző társadalmi csoportok közötti párbeszéd teljes hiánya, a szüntelen ellenségképpel való riogatás, a lejáratási kampányok változatos formái, a nem létező bátor kiállás és összefogás a helyi, de főleg a központi hatalom visszaélései ellen. A Székelyföld, de kiemelkedően Kovászna megye Románia sereghajtójává vált elsősorban gazdasági téren, de szép lassan minden területen. Már a híres székely virtus is csak egymás megalázásában, a folytonos civakodásban csúcsosodik ki. Ez az egyedüli helyzet, ahol fölényesen Háromszék vezet. Eközben az ortodox kupolák, a román feliratú székely kapuk, a militarizált intézmények gomba módra szaporodnak szűkebb hazánkban. A Bukarestből irányított cégek mind több gazdasági kulcspozícióra teszik rá a kezüket, szisztematikusan ellehetetlenítve a még megmaradt, nagyon kevés helyi vállalkozót.

Ezért volna égető szükség egy újraértelmezett, új tartalommal feltöltött és főleg jogilag megvalósítható autonómiakoncepcióra, ami elsősorban szolidan kiépített helyi gazdasági pozíciókat, előítéletektől mentes, valós tartalmú kapcsolatrendszereket, tőkeerős magyar vállalkozásokat jelent, nem üres politikusi szócséplést. Ugyanezt az elvet vallotta már 160 évvel ezelőtt a legnagyobb magyar, Széchenyi István is, és ez kellett volna legyen a jubileumi Tusványos legfontosabb hozadéka. Sajnos, a keserű szájízen kívül egyebet nem sokat adott. Politikusaink meg, úgy néz ki, teljesen elfelejtették Széchenyi István intelmeit: ,,A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi."

Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak