nemA meg vásárolható rendelők

2007. augusztus 15., szerda, Közélet

A végrehajtó felszólította a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy fizesse ki a hivatallal szemben pert nyert kilenc orvos perköltségét, de ezt a városháza megfellebbezte. Bár törvény szerint a polgármesteri hivatalnak már tavaly nyilvánosságra kellett volna hoznia a rendelőépületek listáját, de mert ezek nincsenek telekkönyvezve, erre mindeddig nem került sor, az egy éve húzódó rendelőkálvária folytatódik.

A tavaly júniusban érvénybe lépett 236-os törvényt mindkét fél a saját érdeke szerint értelmezi. Az a tény, hogy össze kell állítani az eladható rendelők listáját, illetve másik megfogalmazásban azoknak az ingatlanoknak a névsorát, amelyekben orvosi tevékenység folyik, nem azonos azzal, hogy ezeket az épületeket kötelezően el kell adni. Másrészt említett törvény még azt is szabályozza, hogy az orvosok milyen négyzetméterenkénti árban vásárolhatják meg a szóban forgó ingatlanokat attól függően, hogy milyen kategóriájú településen működnek, vagyis az érintettek akár készpénznek is vehetik, hogy nekik törvény szerint kijár a kedvezményes vásárlási jog.

Nos, a települések mindent megtesznek, hogy megtarthassák éppen az említett jogszabály által önkormányzati köztulajdonból önkormányzati magántulajdonba áthelyezett ingatlanjaikat, az orvosok pedig akár perre is mennek azért, hogy megvásárolhassák rendelőiket, és nekikezdjenek azoknak a beruházásoknak, amelyeket a jelenlegi albérlői státusban eddig csak kevesen vállaltak.

Sztakics Éva alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, a rendelők listáját már egyszer a tanács elé terjesztették, és a telekkönyvek hiánya miatt halasztották el annak elfogadását, a kilenc orvos egyenként hatszáz lejes perköltségének kifizetését pedig a hivatal megfellebbezte. Dr. Kerekes Jenő, a háromszéki orvoskamara elnöke arról tájékoztatott, azt kívánja elérni, hogy büntessék meg azokat az önkormányzatokat, amelyek nem hajtják végre a jogerős ítéleteket, ettől azt reméli, megindulhat a rendelők eladása.

Úgy tűnik, jelenleg azok jártak a legjobban, akik időben kiléptek ebből a háborúból, és saját tulajdonú ingatlanba költöztették rendelőjüket, amit úgy fejleszthetnek, ahogy akarnak, illetve amire pénzük van — szögezte le Kerekes doktor. A megyeszékhelyen eddig három családorvos választotta ezt a megoldást, néhányan korábban is sokat költöttek az önkormányzati albérletben működő rendelők korszerűsítésére, de vannak olyanok is, akik a jogi huzavonára hivatkozva majdnem semmit nem tettek azért, hogy betegeiket kellemes környezetben fogadják.

A tét mindkét fél számára igen nagy, hisz míg szabadpiaci áron megyénkben egy négyzetméter lakófelület átlagára 400—500 euró, addig a rendelőépületeket, településkategóriától függően, 20—30 euró/négyzetméteres áron kellene eladniuk a háromszéki önkormányzatoknak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 690
szavazógép
2007-08-15: Belföld - Ferencz Csaba:

Belföldi hírek

Döntöttek az indítványról
Mircea Geoană SZDP-elnök tegnap Törcsváron tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, a párt szeptember 10-ig bizalmatlansági indítványt nyújt be a második Tăriceanu-kabinet ellen. Geoană felrótta, hogy a Tăriceanu-kabinet elveszítette a románok és a legtöbb politikai párt bizalmát, csődöt mondott a lakosság előtt, megkérdőjelezhető sikereket ért el az európai alapok lehívásában, illetve hozzá nem értése veszélyt jelent az ország számára.
2007-08-15: Közélet - B. Kovács András:

Szabályozzák a robogók forgalmát

Viszonylag nem nagy számuk ellenére aránytalanul sok balesetet okoznak a tizenéves vagy idősebb robogósok a forgalomban.