Elég átnézni az idei kilencedik osztályos felvételire, illetve érettségire jelentkezők megoszlását a végzett iskola tanítási nyelve szerint, illetve az elért eredményeket, és látjuk: mindamellett, hogy román nyelv és irodalomból az országos átlag alatt teljesítenek diákjaink, értelemszerűen a továbbtanulási esélyeik is gyengébbek, mint a többségi tanulóké, az általános iskola végzősei körében 4,8 százalék az anyanyelven tanuló magyar diákok aránya, a ballagók körében pedig 3,9, miközben a 2002-es népszámlálás hivatalos adatai szerint az 1 431 807, magát magyarnak valló lakos 6,6 százalékot tesz ki.

Mindez nem egyezik meg azzal a sokat hangoztatott elmélettel, miszerint Romániában minden kisebbség számára biztosított az anyanyelvű oktatás, és ezen még az sem szépít, hogy különböző jelentésekben — mint legutóbb Iulia Adriana Oana Badea kisebbségi oktatásért felelő államtitkár beszámolójában — finomítanak a „minden biztosított mindenkinek" kijelentésen, és bevallják, hogy tulajdonképpen háromtípusú kisebbségi oktatás létezik: teljes mértékben anyanyelvű, részlegesen anyanyelvű (csak a horvát és a török kisebbség esetében van ilyen) és az anyanyelv oktatása heti néhány órában, kérésre.

De hogy ezek milyen arányban fedik az adott közösségek igényeit, erről nem készül hivatalos statisztika. A magyar kisebbség esetében például arról értesülhet az államtitkári jelentést böngésző, hogy óvodától egyetemig minden szinten van anyanyelvű oktatás, csak éppen arról nem szól a fáma, hogy ebbe a rendszerbe hány magyar diák és egyetemi hallgató fér bele.

A hiányos magyar nyelvű iskolai hálózatról már szóltunk, a felsőfokú oktatásról pedig elég beszédes, ha csak annyit mondunk el, hogy idén hétezren érettségiztek sikeresen magyar nyelven, miközben a legtöbb magyar helyet kínáló egyetemen, a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetemen csupán ezerszáz államilag támogatott hely volt az anyanyelvükön tanulni kívánó végzőseinknek.