Háromezren vannak, közel kétszer annyi jelentkezőből válogatták ki őket. Többségük diák, de bőven akadnak idősebbek is köztük, a korelnök például 82 esztendős többszörös nagypapa, aki úgy vélte, itt az ideje, hogy talán még egyszer valami hasznosat cselekedjék a német hazáért. Találni közöttük ukránt és hindut, sportos alkatút és elhízottat, villámléptűt és mozgássérültet. Készségesek, a német mellett legalább még egy nyelven elboldogulnak ott, ahová állították őket, legyen az szállodai információs pult vagy konténervécé.

Christine úgy izgult, mint még soha. Interneten jelentkezett, meséli, túlesett az interjún, aztán várt. Élete legnagyobb csalódása lett volna, ha visszautasítják, állítja, de szerencséje volt, beválogatták. Irigylik is érte a keletnémet kisvárosban, ahonnan érkezett. Pedig ráfért volna egy kis pihenés, hiszen húzós éven van túl a táplálkozás-egészségtan főiskolán, ahová jár, de kit érdekel. Az unokáinak is mesélni fogja, annyi élménnyel gazdagodott.

Önkéntesek. Ugyan miért csinálják, minden ellenszolgáltatás nélkül, két héten át tartó, napi 12 órás szolgálatban?

A társadalmi szerepvállalás olyan formájával találkozunk, amelynek egyre nagyobb kultusza van a világon. A fiatalok számára különleges, életszagú és ingyenes lecke arról, miképpen működik egy hatalmas gépezet, nyelvgyakorlás, kapcsolatépítés — no meg természetesen, ismerkedés a világ minden tájáról érkező emberekkel. A tapasztalatszerzés mellett jól fest a majdani szakmai életrajzokban, pályázatokban is. Az önkéntes munkavállalás ugyanis egyre inkább felértékelődő emberi kvalitás, ami nyitottságról, önzetlenségről, áldozatkészségről szól. A közösségi szerepvállalás előiskolája, ami nélkül a társadalmi empátia puszta szólam marad. Annak az álértékrendnek a felülírása, amely csak a pénzzel honorált teljesítményt ismeri el.

Berlini önkéntesek: gazdag emberek gyülekezete.